2025.01.18. 08:00
Nehezíti a bank az átutalást – bosszankodik olvasónk
Három órát vett igénybe egy átutalás. Az internetbankos tranzakciót gyanúsnak találta a pénzintézet, a telefonos ügyfélszolgálat viszont elérhetetlen volt, így három óra alatt sikerült csak elindítani a tranzakciót - panaszolja olvasónk.
Majdnem három órába telt, hogy a saját számlámról egy családtagom számlájára pénzt utaljak. Felháborítónak tartom, hogy egy bank megengedheti magának, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetbe hozza az ügyfeleit. Egy ilyen egyszerű tranzakciónak azonnal teljesülnie kellene, nem pedig egy majdnem három órás hercehurcát követően.

Fotó: Hegedûs Márta / Forrás: MW
A bank telefonos ügyfélszolgálata elérhetetlen
Egy nagyobb összeget szerettem volna internetbankon keresztül átutalni, gondoltam, nincs ebben semmi különleges, rendszeresen használom a bankszámlám, rendszeresen így intézem az utalásaimat. A tranzakció azonban nem sikerült, mert gyanúsnak minősítette a bank, erről azonnal kaptam is értesítést. Illetve tájékoztattak az üzenetben arról is, hogy ha felhívom a megadott telefonszámot, a szükséges adategyeztetést követően az utalást teljesítik. Először azt gondoltam, az összeg nagyságával lehet a baj - háromszor próbálkoztam kisebb tétellel, de azok végrehajtását se engedte a rendszer, gyanús tranzakciónak minősítette.
Miután a családtagom, akinek a pénzt utaltam volna, várta az összeget, és nem akartam cserben hagyni semmiképp, gondoltam, áthidalom az akadályt a telefonos azonosítással.
Próbálkoztam, nem vette fel az ügyfélszolgálat. Újra próbálkoztam... szintén semmi, csak a szöveg, hogy minden munkatárs foglalt, kérik szíves türelmem. De nem adtam fel. A zsebembe tettem a telefont, gondoltam, kivárom, mire valaki felveszi. Megfőztem az ebédet, kiteregettem a mosott ruhát, stb. - két és fél óra telt el, mire bejelentkezett egy ügyintéző. Addigra már ideges se voltam, elmondtam neki a problémám. Kérdésére közöltem a nevem, anyám nevét, születési dátumomat - szerencsére a születési súlyomat, vagy azt, hogy mi volt a jelem az óvodában, nem kérdezte, de persze arra is tudtam volna válaszolni. Végül az azonosítási procedúra eredményeként sikerült átutalnom a pénzt. Felháborítónak tartom, hogy a saját számlámon lévő saját pénzemről csak egy ilyen hosszas hercehurcát követően rendelkezhetek. A banknak nem kevés számlavezetési díjat fizetek. És mit kapok cserébe? Idegőrlő akadályokat és elérhetetlen ügyfélszolgálatot. Úgy tudom, hogy a telefonos ügyfélszolgálatoknak öt percen belül fogadniuk kell a hívást. Ez az ötperces szabály kimerül abban, hogy elegendő, ha közlik a hívó féllel, hogy az összes ügyintéző foglalt? A két és fél órás várakoztatás elfogadhatónak tekinthető?
Név és cím a szerkesztőségben
Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.