2025.01.13. 13:40
Ügyfélkapu Plusz: nem ördögtől való!
Rengeteg panaszt olvasni, hallani az ügyfélkapuval kapcsolatos változások kapcsán. Pedig az Ügyfélkapu Plusz regisztráció nem ördögtől való, idősebbek is könnyen megérthetik az új belépési módot, csak el kell olvasni alaposan a teendőket – osztotta meg tapasztalatait olvasónk.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Retamosa
Az Ügyfélkapu Plusz és a DÁP panaszáradat már a „vízcsapból is” folyik. Nem értem, mi a gond. Csodálkozom és egyben már felháborít az a sok panasz az ügyfélkapuval kapcsolatban. Nincs még befejezve, ezért nem használható, ha nincs okostelefon, nem használható, a könyvelőkkel nem lehet megosztani, stb. Tapasztalatom alapján mondom, a rendszer jól működik, és nincs olyan eset, ami megoldhatatlan.

Forrás: MW
A DÁP-pal nem kívánok foglalkozni, mert én nem használom, így nincs tapasztalatom. Ismerőseim elmondása szerint könnyen elintézhető. Nem javaslom a DÁP aktiválásának otthoni elvégzését, ennek több feltétele is van, így egyszerűbb a kormányablakban elintézni (előtte a DÁP telepítését célszerű otthon elvégezni). Állítólag húsz perc alatt elintézhető a regisztrálása.
Ha engem kérdez valaki, én az Ügyfélkapu Plusz regisztrációt javaslom mindenkinek. Sokszor hallom: nincs okos telefonom, akkor hogyan használhatom az új belépési rendszert. Egyszerűen, mert a számítógépre is telepíthető többféle hitelesítő szoftver (hatjegyű kód generálásához).
Az Ügyfélkapu Plusz belépési mód használata nem bonyolult
Hogyan használhatjuk többen is az Ügyfélkaput, például egy családtagommal közösen? Ez is egyszerű, meg kell osztanom vele az Ügyfélkapu Plusz regisztráció közben kapott QR kódot, vagy annak tartalmát, egy 16 jegyű kódot. Természetesen az azonosítót és a jelszót is közölnöm kell vele, és ezután már ő is képes az Ügyfélkapu Plusz használatára. Több eszköz használatát is teszteltem. Két mobiltelefonra és egy számítógépre is telepítettem a hitelesítő szoftvert, és tökéletesen működik minden esetben. Ebből következik, hogy így a könyvelőmmel is megoszthatom az Ügyfélkapu Plusz belépést.
De könyvelő vagy könyvelő iroda esetén nem célszerű így, egyszerűen elárulni a belépési adataimat. Remélem, a könyvelőknek nem újdonság, hogy az ügyfele az UJEGYKE nevű űrlap használatával bízhatja meg, hivatalosan és biztonságosan az ügyek intézésére.
Egyértelműen kijelenthetem, hogy az Ügyfélkapu Plusz belépési mód használata nem bonyolult. Magamról annyit elárulhatok, hogy 73 éves vagyok, tehát az a bizonyos idős ember, akiről sokan állítják, hogy nem képes megérteni az új belépési módot. Szívesen leírnám lépésről-lépésre a teendőket, minden lehetséges variáció esetén, de már nagyon sok ilyen ismertető és videó található az interneten, csak el kellene olvasni!
Még annyit, hogy vannak, akik tapasztalat hiányában nem értik ezt az egész kétfaktoros belépési rendszer, és az Ügyfélkapu Plusz és a DÁP „kínai” nekik, akkor menjenek a kormányablakba, és ott kérjenek segítséget. Az is fontos infó, hogy a 2025. január 16-tal megszűnik az eredeti Ügyfélkapu belépés, de az ugyfelkapu.gov.hu oldalon január 15. után is igényelheti az Ügyfélkapu Plusz belépést vagy a DÁP-ba is bármikor lehet majd regisztrálni.
Név és cím a szerkesztőségben
Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.