2025.05.31. 14:00
Ez már tényleg sok: A biztosítók sem kímélik az idős autóvezetőket
Elhülyüléssel és alkalmatlansággal jár együtt az életkor. Legalábbis az idős autóvezetőkről ezt feltételezik a biztosítótársaságok, olvasónk tapasztalatai szerint. Sértő, és megalázó ez a bánásmód, a panaszos szerint.

Illusztráció
Forrás: Shutterstock
Fotó: Garun Studios
Az utóbbi időben, több esetben lehet a médiában olvasni és látni azt, hogy egyre inkább erősödik az idősek vezetési képességét megkérdőjelező vita. Érvek hangzanak el pro és kontra, hogy ki milyen idős korban válik vezetésre alkalmatlanná. Ennek megállapítása, elsősorban az egyén felelőssége, mert amennyiben csökkennek a képességei, akkor nem csak a forgalom más résztvevőit veszélyezteti, hanem önmagát is. Elsősorban az egyénnek önmagát kellene védenie, a felelősségteljes önvizsgálat során. Sajnos a közlekedés során azt tapasztalom, hogy nemtől, kortól függetlenül, nagyon sok ember nem alkalmas a forgalomban való részvételre, a forgalomhoz alkalmazkodó, rugalmas, biztonságos és udvarias vezetésre. Indokolatlanul lassan közlekednek, mert csak így érzik magukat biztonságban, megállnak a körfogalom előtt, akkor is, amikor nincs forgalom előttünk. A hibákat, még hosszan lehetne sorolni. Az idős autóvezetőkkel kapcsolatos előítéletekre a biztosítótársaságok pedig csak rátesznek még egy lapáttal.

A "vén hülye" kategóriába sorolja a biztosító a hetven felettieket
Az idősek forgalomból kivezetését, tapasztalatom szerint nem csak az orvosi vizsgálatokkal próbálják szelektálni, hanem a biztosítók „korrekt” magatartása is segít abban, hogy az ember ne tartson fent járművet, fejezze be a vezetést. A biztosítóm ugyanis megörvendeztetett azzal a kedves gesztussal, hogy a hetvenedik születésnapomra 128 százalékkal emelte meg a biztosítási díjamat. Kérdésemre elmondták, hogy mivel idős vagyok - így gondolom a "vén hülye" kategóriában tartozom - nagy a kockázat arra, hogy mindenkinek nekimegyek, balesetet okozok, mert a korom azonos az elhülyüléssel és az alkalmatlansággal. Legalább is szerintük. Javaslom a biztosítóknak, hogy ne prejudikáljanak és kategorizáljanak senkit, mert sértő és megalázó a megkülönböztetés. Több mint 56 évig nem okoztam balesetet, nincs büntetőpontom, ennek ellenére rugalmasan, másokra is figyelve, de dinamikusan közlekedek. A biztosítók, bizonyos kor felett életbiztosítást csak úgy kötnek, ha a biztosító orvosa megvizsgálja az egyént és őt egészségesnek, alacsony kockázatúnak találja. A javaslatom az lenne, hogy az idős egyéneket a biztosító által megbízott közlekedési szakember kísérje el egy bizonyos idejű vezetésre és utána minősítse, a közlekedésben megtapasztaltak alapján.
A biztosítók számára egyszerűbb lenne megállapítani a kockázat fokát és tisztességesebb lenne a biztosítást fizetőkkel szemben, ha nem aláznák meg őket a kategorizálással, leminősítéssel, főleg annak fényében, hogy sokan, hosszú évtizedekig tömték a biztosítók zsebét, a befizetett díjakkal.
Tisztelt biztosítók, az idős ember is ember!
Név és cím a szerkesztőségben
Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.