Olvasói levél

2018.02.18. 14:30

Állandó a vita a pékáru körül

Csupasz kézzel fogják meg a péksüteményeket az eladók, és adják át a vevőnek – panaszolja egy baranyai kisvárosban élő olvasó.

Örökzöld a téma, úgy látom.  Hetente egyszer, bevásárlásaim közepette biztos, hogy én is belefutok olyan vitába, amikor a kiflik, zsemlék közt csupasz kézzel turkáló vevőt zacskó, csipesz, vagy a kihelyezett kesztyű használatára figyelmezteti egy másik vásárló. Néha hangos szóváltások, viták is kerekednek ebből. Egészen elképesztő, hogy miket képesek egy ilyen helyzetben egymás fejéhez vágni, egyébként egymás számára teljesen ismeretlen emberek.

Sokszor hallani azt is, amint kisgyerekes anyukák, apukák próbálják csemetéiket visszatartani attól, hogy az összes fánkot, kakaós csigát, egyéb finomságot végigtapogassák, miközben kiválasztják a számukra legkedvesebbet. A figyelmeztető szavak néha célba érnek, néha ellenállásba ütköznek. Utóbbi esetében szintén vita kerekedik a helyzetből, szülő és gyermeke között.

Mindez azt mutatja, hogy valamit ideje lenne kitalálni. Vannak, akik nem hajlandók tudomásul venni, hogy puszta kézzel nem szerencsés összetapogatni az árut, mert az másokat zavar, gusztustalannak tartják. A gyerekek fegyelmezése se mindig könnyű feladat. Hallottam már olyan érveket is, hogy miért kell ezt ilyen komolyan venni, hiszen mire a pékségből a pultra kerül a termék, biztos, hogy rengetegen összetapogatják, még az is lehet, hogy a földre leesik, és onnan szedik össze, majd teszik a vevők elé – csak mindezt nem látjuk, ezért nem is tesszük szóvá. Kíváncsi lennék nagyon a közegészségügyi szakemberek véleményére!  Szerintük mi a megoldás?

L. K.-né

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában