olvasói levél

2018.03.17. 12:10

A parkolást nehéz kiszámítani

Az autósok tíz-tizenöt százaléka parkol úgy a fizetős zónákban, hogy nem fizeti meg a díjat – derül ki a Biokom kimutatásából, amiről a minap a DN-ben olvashattunk - írja egyik olvasónk.

Wald Kata

Sajnos volt rá példa az elmúlt években, hogy engem is mikuláscsomag fogadott a szélvédőn. A gyerekklinikára kellett vinnem a kisfiam – nem előre egyeztetett időpontra mentünk, miután az iskolában baleset érte, ezért kellett a sebészetre vinnem. Meg is vettem a parkolójegyet, de sajnos előre nem tudhattam, mennyi időt kell várakoznunk. Mire behívtak minket, már lejárt a parkolási idő. Nyilván nem mondhattam az orvosnak, hogy várjon pár percet, amíg kiszaladok, hogy újabb jegyet váltsak. Meg is kellett röntgenezni a gyerek lábát, ezért a vizsgálatok ideje elhúzódott. Mire végeztünk, meg is bírságoltak a parkolóellenőrök.

Ezzel a történettel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy sajnos vannak olyan helyzetek, amikor hiába szeretne az ember a szabályokat betartva cselekedni, az élet úgy hozza, hogy ezt nem tudja megtenni. Nyilván az ellenőr nem mérlegelhet, mégis azt gondolom, egészségügyi intézmények közvetlen környékén valami más megoldás kellene. Persze, tudjuk, a mobil parkolás a megoldás. A történtek után én is megtanultam a leckét. Az idősebbek viszont nem hiszem, hogy ennyire rugalmasak lennének.

Másik példaként említhetném a Lánc utcai rendelő környékét – oda idősebb emberek gyakrabban járnak, mint mondjuk a gyerekklinikára. A váróteremben töltött időt nem tudják ők se kiszámolni – mit csináljanak? Szaladgáljanak le az autójukhoz, ha a parkolási idejük lejárt, vagy fizessenek ki előre több órát? Ha pedig előbb végeznek, vegyék úgy, hogy ennyivel is támogathatták a városüzemeltetést?

Név és cím a szerkesztőségben

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!