postabontás

2018.10.16. 17:00

Sűríteni kellene a buszjáratokat – véli olvasónk

Egy, a Dunántúli Naplóban nemrégiben megjelent cikkhez szeretnék hozzászólni, amelyben arról olvashattunk, hogy elég zsúfoltak a buszok, azok ugyanis ritkábban járnak, mint korábban, így sokszor heringek módjára utazunk – kezdi levelét olvasónk.

bama.hu

Fotó: Laufer László

A cikkben feldolgozott esetek is mutatják a téma aktualitását, nem is beszélve arról, hogy a városlakók tömegeit érintik a felmerülő problémák.

Ahhoz a kijelentéshez, miszerint minden városrészbe el lehet jutni átszállás nélkül, azért hozzátenném, hogy Kertvárosból hétvégén elég körülményes helyi járattal a Zsolnay-negyedbe menni, ha ott éppen rendezvényt tartanak (például koncert, bábszínház stb.). Mivel 60-as járatot szinte megszüntették (azaz reggel és este közlekedik csak egy-egy busz).

Köztudott, hogy felemelték a bérletek és a buszjegyek árát, ezért elég drága mulatság egy ilyen utazgatás egy családnak (két busszal oda-vissza), nem beszélve arról, hogy mennyi időbe telik mindez. Szerintem azért az is meglehetősen furcsa, hogy rendezvények idején nem sűrítik a járatokat, mint teszik ezt más városokban.

Ha azt szeretnék elérni, hogy a tömegközlekedést használják az emberek – és ennek következtében kevesebben járjanak autóval városszerte –, akkor semmiképp sem ritkítani kellene a járatokat, hanem arra törekedni, hogy sűrűbben menjenek a buszok.

Egy utas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában