szponzorált tartalom

2018.10.02. 20:07

Szépül Lúzsok: megújul a tájház és a vízelvezetés

Vajszlótól néhány kilométerre fekszik Lúzsok, a 260 lelket számláló kistelepülés. Nem könnyű a helyiek élete, de próbálkoznak becsülettel.

Miholics Zoltán

Az ormánsági falucska békés, csendes hely, tán kissé túlságosan is, még kocsma sincs, nem isznak annyit a helyiek, hogy megérje fenntartani. A leromlott állapotú református templom üresen áll, nincs miből felújítani, és nincs is nagyon kinek. Farkas Mihály polgármester mégis büszkén sétált végig a falun lapunk munkatársával, és közben mesélt a helyiekről, az itteni életről. Láthatóan szeret itt élni, kötődik hozzá. Úti célunk a helyi tájház, melynek tulajdonosa örökösök nélkül halt meg, és a hagyományos építésű talpasház tulajdonjoga az önkormányzatra szállt, ahogy a vele járó állagmegóvási kötelezettség is.

A falu felső végén álló házat a Nemzeti Kulturális Alapból, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal segítségével újítják fel éppen. Az elsődleges cél az épület régi szépségének visszaállítása, és az elnyert 10 millió forintot van mire költeni, mivel az évek során – a hézagos tetőnek köszönhetően – nagy leromlott az állapota, hiába fedték le fóliával az épületet. A munkálatok jól haladnak, nemrégiben készült el a zsúpfedél, így kívülről már egész csinosnak mondható a javarészt vályogból épült talpasház. Hihetetlen, de a mesterek egy hét alatt rakták fel a nádat, ami most katonás rendben sorakozik a gerendákon.

Belül már nem ennyire rózsás a helyzet, a leázás miatt több helyen lehullott a vakolat. „Van még munka rajta” – jegyezte meg Farkas Mihály – „Nagyon örülünk, hogy nyertünk a pályázaton, mert saját erőből nem tudtuk volna megoldani.” Az újravakolás után agyaggal kisimítják majd a talajt, és rendbehozzák a kályhát és a kemencét is. Most épp azt a vállalkozót keresik, aki időt tud szakítani arra, hogy elvégezze a munkálatokat. Ismerve az aktuális építőipari viszonyokat, nincsenek könnyű helyzetben.

A munkálatok befejezésének határideje december 31. Amint elkészül, az önkormányzat tulajdonában álló tájház idegenforgalmi célokat szolgál majd. Remélik, hogy akad majd valamilyen helyszűkével küzdő múzeum, amelyik szívesen elhelyezne egyet-egyet a feleslegessé vált bútordarabjai közül, hogy berendezhessék az egyelőre üresen álló épületet.

Közmunkában művelik a földet, a terményt szétosztják

Lúzsok is próbál egyről a kettőre jutni, bevetik a rendelkezésükre álló eszközöket: a falu szélén gazdálkodnak két egyhektáros területen. A 35 közmunkás által megművelt földből kikerülő mezőgazdasági terményeket, mint a paprikát, paradicsomot szociális alapon szétosztják a lakosok közt. Ottjártunkkor éppen a répát és a petrezselymet szedték ki a földből, majd rendezték el szép sorban, az arra kijelölt helyen. Farkas Mihály elmondta, hogy a termést a családok számának megfelelő adagokra porciózzák. A belvizet elvezető árokrendszer megújítását is abszolút helyi erőből, közmunkások segítségével valósították meg, a Start-munkaprogram keretében. A falubéliek rendkívül büszkék erre a teljesítményre, főként, hogy nem állt rendelkezésükre szakmunkás, így mindent maguknak kellett kitalálniuk.

 

Az oklevelek 1346-ban említik először, Lusok módon írva. A Dráva árteréből kiemelkedő dombhátakra épülő 45 ormánsági település egyike. Az erdőkben, tavacskákban rendkívül gazdag tájegység különlegességei közé tartoznak a talpasházak. A kétszázhatvan lakosú község polgármestere Farkas Mihály. Alpolgármester: Simon Lászlóné. A képviselő-testület további tagjai: ifj. Gágó Zoltán, Horváth Róbert és Farkas István. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Tatai Melinda, tagjai Nagy Gyula, Nárai Zoltán. A falu jegyzője dr. Lónay Gyula. A falu háziorvosa dr. Vittay Szilárd. A falugondnok ifj. Gágó Zoltán. A védőnő Végvári Éva. Az önkormányzat címe: 7838 Lúzsok, Fő utca 44/A. Telefonszám: (73) 485 065

Címkék#Lúzsok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában