Hirdetés

2022.04.28. 11:13

A villányi önkormányzat újabb beruházásokra nyert támogatást

Miközben a végére ér a Zöld Város Program kivitelezése, és folyamatban van a Szent István utca felújítása Villányban, a város önkormányzata sorra nyeri az újabb pályázatokat, s újabbak beadására is munkát és energiát fordít. A fejlesztések folytatódnak a bor városában.

Az önkormányzat által beadott három pályázatból kettő is támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz Élhető települések felhívás keretében. Ennek megfelelően a Rendezvénytér melletti játszótér területének továbbfejlesztésére nyílt lehetőség. Itt, a Zöld Város Program keretében megújult játszóteret további játékelemekkel gazdagítják. Helyet kap itt még egy kávézó terasszal, mely lehetővé teszi, hogy az ide látogatók hosszabb időt töltsenek el a területen. A kávézó és az új játszóeszköz megközelítéséhez térkővel burkolják a területet, továbbá egy 150 négyzetméter felületű esőkertet is kialakítanak. A rendelkezésre álló terület fennmaradó részét parkosítják, így kellemes környezetben akár a családok piknikezni is tudnak majd. A két terület közötti árok fölé egy gyalogoshidat építenek. E pályázat keretében a sportpályák meglévő műfű burkolatát gumiburkolatúra cserélik, a teniszpályákat É–D irányba fordítják, és mind a két sportpálya déli oldalán lelátókat építenek. 


A másik támogatott projekt keretében a Damjanich János utcán, a város legjelentősebb közlekedési csatornáján új burkolatú járdákat építenek, a járdák és az út között a meglévő/tervezett zöldfelületeket felújítják egy egységes utcakép érdekében. A Kiserdőben egy 800 méter hosszú futókör, valamint egy 1,8 méter széles térkő sétány épül padokkal, mely a jövőben egy hosszabb sétány részét fogja képezni. A gyerekek örömére pedig egy fából készült ügyességi pályát is kialakítanak itt. A sétány Damjanich János utca felőli részén egy fizetős nyilvános mosdót és egy okospadot is elhelyeznek. 
Ezen kívül további két TOP Plusz pályázat kapott pozitív elbírálást, melynek köszönhetően a Borút iroda, valamint a Villányi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat épületének energetikai korszerűsítésére nyert támogatást a város. Mayer István, Villány polgármestere elmondta, a közelmúltban kapták meg az eredményét a Vidékfejlesztési Program keretében külterületi utak felújítására beadott pályázatuknak is. Ez szintén támogatást nyert, melynek köszönhetően a sportpálya mögötti területen egy, a belváros forgalmát csillapító elkerülőutat építenek, illetve a szőlőhegyen néhány rosszabb állapotú makadámutat újítanak fel. 


A Magyar Falu Program keretében is nyert támogatást idén a város, ennek köszönhetően a Művelődési Ház felújítására kerülhet sor azzal a műszaki tartalommal, amely a Zöld Város Program keretében már nem tudott megvalósulni. A villányi civil szervezetek összesen közel 10 és fél millió forintot nyertek fejlesztéseik megvalósítására. 
 

 

Sorakoznak a kivitelezés előtt álló, támogatott projektek
Mindemellett folyamatban vannak a már elnyert, de még kivitelezésre váró beruházások, mint az egészségház felújítása, a hivatal előtti tér átalakítása, termelői piac létrehozása, hamarosan elkezdődik a Villány és Villánykövesd közötti kerékpárút megépítése, a sportpálya mellett vezető kerékpárút felújítása pedig már elkezdődött. A pumpapálya és a megújuló kerékpár­út közötti területre az önkormányzat utcabútorokat, pihenőpadokat, szemetestárolókat is elhelyez majd, és a tervek között szerepel az éjjeli kivilágítás korszerűsítése is, ez utóbbira még forrást kell szereznie a városnak. 

 

Június 24-én  Ákos ad koncertet Villányban
Készülnek Villányban a nyári szezon rendezvényeire is. Június 3-án, a „Ha péntek, akkor Villány” program lesz, amelyen a Wellhello a fő fellépő. Ez a program még július 29-én a Republic, augusztus 19-én pedig a Hooligans koncertjével tér vissza, szombati napokon is lesznek programok a városban. Június 24-én, pénteken Ákos-koncertet rendeznek, másnap pedig Villány várossá avatásának 20 + 2 évfordulója alkalmából színes programokkal, ingyenes koncertekkel készülnek a szervezők. A Rozé Fesztivál július 8–9-én lesz, pénteken Majka és a Made in B együttes, szombaton pedig Péterfy Bori és az Anna & the Barbies adnak koncertet. A leglátogatottabb Villányi Vörösborfesztivált szeptember 30-tól október 2-ig rendezik meg. 30-án a Rudán Joe Band és a Neoton Família lesz a fő fellépő, míg a főnapon, szombaton a Bagossy Brothers Company, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, valamint a Vivat Bacchus énekegyüttes szórakoztatja majd a közönséget.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában