Hirdetés

2022.04.28. 11:17

Felkészülten várja a baksai önkormányzat a beköltözni vágyókat

Továbbra is lehet Baksán építési telkeket vásárolni, az önkormányzat még két, illetve további 18 közművesített parcellát szeretne értékesíteni a Mezőszél utcában, ide várják a beköltöző családokat.

A községben is jól érzékelhető a kormány családtámogatási programja, a falusi csokot sokan használják ki, a baksai önkormányzat pedig közművesített telkeket kínál eladásra a beköltöző családok számára a Mezőszél utca folytatásában. Ebben az utcában egyelőre kavicsos út van, de az idén pályázati támogatást nyert a település a Magyar Falu Program keretében az úttest aszfaltozására is. A környezet ideális, hiszen a közelben van az óvoda és a családi bölcsőde is, valamint a községben minden egyéb intézmény és szolgáltatás elérhető. Általános iskola is helyben van, felújított rendelőben fogadja a pácienseket a háziorvos, és a védőnői szolgálat épületét is korszerűsítették az elmúlt években. 

– A meglévőn kívül még egy bölcsődére pályázott az önkormányzatunk a Tetrület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretében, amelyet az óvodában szeretnénk kialakítani. Várjuk a pozitív elbírálást – mondta Tóth Gábor, Baksa polgármestere. Hozzátette, az elmúlt években sikerrel pályázott az önkormányzat a Magyar Falu Program keretében is, hiszen Nagy Csaba ország­gyűlési képviselő folyamatosan figyelemmel kíséri a község fejlesztési terveit, és támogatja azok megvalósulását. Tavaly előtt a Kiss utca felújítására, tavaly pedig egy falubuszra nyert támogatást az önkormányzat. A jármű beszerzés alatt van, és amint megérkezik a településre, elindulhat a falugondnoki szolgálat Baksán is. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos is elismerően szólt a baksai fejlesztésekről, amikor az idén tavasszal a településre látogatott, hiszen Tóth Gábor a Községek és Kistelepülések Országos Önkormányzati Szövetsége elnökeként folyamatos kapcsolatban áll vele. 
Az idei évben a Magyar Falu Program keretében a Mezőszél utca felújítására, valamint a hivatal korszerűsítésére nyert támogatást az önkormányzat. Az épület energetikai korszerűsítésén kívül a többi között a belső burkolatok cseréjét és a vizesblokkok felújítását is tervezik a 200 éves épületben. 
A további beruházásokat érintően a községvezető elmondta, a kultúrház felújítására a TOP Plusz keretében nyert támogatást az önkormányzat, illetve a Magyar Falu Program keretében is pályáztak rá, ugyanis mindkét forrásra szükség lesz az idős épület teljes felújításához. Jelenleg az IKSZT-ben zajlanak a beltéri programok, ám a falu minden részén szeretnék kimozdítani az embereket, és a roma önkormányzatnak is helyszínt biztosítana a régi kultúrház épülete. 
Ezenkívül az általános iskola fejlesztésével kapcsolatban is folyamatosan egyeztet a baksai önkormányzat a Szigetvári Tankerületi Központtal. Több évtizedes vágya ugyanis a helyieknek, hogy egy tornateremmel bővüljön az iskolaépület. 
 

Mezítlábassétányt alakítanak ki a Víztorony körül

Tavaly fejeződött be a Vidékfejlesztési Program keretében nyert sikeres pályázatnak köszönhetően az egyedi szennyvíztisztító berendezések beüzemelése 102 háznál. Az önkormányzat most az igényeknek megfelelően újabb pályázatot nyújtott be erre, pozitív elbírálás esetén további 30-40 ingatlanhoz telepíthetnek majd ilyen gépeket. A település teljes területén évekkel ezelőtt korszerűsítették a közvilágítást, LED-es lámpákra cserélték a régi lámpatesteket, illetve folyamatosan bővítették a térfigyelő kamerarendszert is, melyhez tavaly a horgászegyesület is csatlakozott, a Magyar Falu Civil Alapjából nyert támogatásból újabb eszközöket szerzett be, amelynek köszönhetően immár az egész faluban a szabálysértéseket tekintve visszatartó erővel bírnak a kamerák. 
Tóth Gábor a távlati fejlesztéseket érintően elmondta, a műemléki védelem alatt álló Víztorony felújítására is szeretnének majd pályázati forrást nyerni, ám előtte önerőből – még az idén – mezítlábassétányt alakítanak ki körülötte. 
 

A település vezetői
A község polgármestere Tóth Gábor. Alpolgármester: Albrecht Péter. A képviselő-testület további tagjai: Bencsik Barnabás, Lőrincz Béla és Magyar Tibor. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagjai: Buzás Zoltán (elnök), Buzás Zoltánné és Bánovicsné Kalányos Mariann. A Baksai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője: Takácsné Jauk Ibolya. Aljegyző (Baksa): Némethné dr. Salamon Krisztina. A Baksai Általános Iskola igazgatója: dr. Borsayné Parrag Ildikó Andrea, óvodavezető: Horváthné Dömse Mónika. Az Idősek Klubja vezetője: Zsidó Bianka. Háziorvos: dr. Sütő László. Védőnő: Krizsány Zsófia. Civil szervezetek: Sportegyesület, Horgászegyesület.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában