Hirdetés

2022.10.06. 10:03

Az idén elindulhatott a falugondnoki szolgálat Magyarbólyban

Az elmúlt hónapokban akadálymentesítették a magyarbólyi hivatalt, de ezenkívül is több beruházást zárt az önkormányzat.

A végéhez közeledik a magyarbólyi polgármesteri hivatal felújítása, amelyre a község önkormányzata idén a Magyar Falu Program keretében nyert támogatást. A munkálatok során akadálymentesítették az épületet, ezzel együtt a belső terek is némileg átalakultak, ezenkívül energetikailag korszerűsítették az épületet, nyílászárókat cseréltek, födémszigetelést végeztek, és napelemeket szereltek fel. 
Busz Balázs, Magyarbóly polgármestere elmondta, ezzel az önkormányzat által az elmúlt időszakban nyert pályázatokat megvalósítottnak tekinthetik, hiszen a tavalyi járdafelújítási projektnek most van folyamatban a pénzügyi elszámolása, és befejeződött a felelős állattartás elősegítésére elnyert támogatásból a kutyák és a macskák ivartalanítása is, mely több mint 80 állatot érintett. Az idén februárban a jogszabályi feltételek módosulásával Magyarbólyban is elindulhatott a falugondnoki szolgálat. A falugondnok az igények szerint többek között szakrendelésre szállítja az időseket, az iskolásokat viszi-hozza, és az ebédeket szállítja az arra jogosultaknak. 

Természetesen a magyarbólyi önkormányzatot is folyamatosan foglalkoztatja az emelkedő energiaárak okozta krízis. Mint a községvezető elmondta, intézményeket nem fognak összevonni, viszont a kultúrház U alakú épületében az egyik szárnyat valószínűleg lezárják, onnan pedig a könyvtárat átköltöztetik a másik részbe. A nagytermet temperálni fogják, és csak rendezvények alkalmával fűtik fel. A művelődési házban egyébként gázkazánnal fűtenek, csakúgy, mint a hivatalnál, viszont ott rá tudnak segíteni a hűtő-fűtő klímaberendezésekkel a fűtésre úgy, hogy a gázfelhasználáson spórolni tudjanak. Az óvodánál vegyes tüzelésű kazán van, ott szénnel, valamint fával fűtenek évek óta. A konyha gázfelhasználása viszont jelentős, és ott nem is nagyon tudnak spórolni a fogyasztáson. Az elektromos berendezésekre való átállás túlságosan nagy költség, önerőből nem tudják megvalósítani, viszont egy másik köz­épületről a napelemet át fogják helyezni a konyha tetejére, hogy így mérsékeljék a fenntartási költségeket. 
 

Megszűnnek a beázási problémák

A Mohácsi Tankerületi Központ pályázati támogatást nyert a Magyar Falu Programban a Magyarbólyi Általános Iskola felújítására, és szeptemberben meg is kezdődtek a munkálatok. A beruházást nagy örömmel fogadta az önkormányzat, hiszen az épület lapostetővel fedett részei gyakran beáztak, ezeket a problémákat a tetők szigetelésével orvosolni fogják, emellett nyílászárókat cserélnek. Az oktatás zavartalanul halad a munkálatok mellett is. 

Korszerűsítik  az imaházat

Az evangélikus egyház a Magyar Falu Program keretében nyert támogatást, melynek köszönhetően az imaház előtt térkövezést végeztek, ezenkívül napelemeket szereltek az épületre, a fűtési rendszert korszerűsítették, és belső felújításra is lehetőség nyílik.

Az idén felújítják  a lengőhidat

Magyarbóly és Villány között, a Karasica patak feletti lengőhidat az önkormányzat a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatósággal együttműködve felújítja. A munkálatokra még idén ősszel sor kerül, hiszen egy elhasználódott lengőhídról van szó.

Babacsomagot osztanak

Az utóbbi években a falu közösségének legnagyobb örömére sok gyermek született Magyarbólyban, ezért újszülöttköszöntő-babacsomagokat oszt az önkormányzat. Idén hagyományteremtő céllal először adtak ilyen csomagot a 2021-ben világra jött újszülöttek szüleinek. Az emblémázott táskában takaró, vízhőmérő, textilpelenka, bodyk, sapka és rágóka található.

 

A település vezetői

A község polgármestere Busz Balázs, alpolgármester: Költőné Horváth Judit. A képviselő-testület további tagjai: Kundárné Dancsó Éva, dr. Fűrész-Fenyvesi Nikolett és Boros Tibor. A Nagyharsányi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője dr. Szarkándi Zita. Aljegyző: Horváth Szabina. A Magyarbólyi Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola igazgatója Fáncsi Judit, az óvoda vezetője: Feiter Edit. Az Integrált Közösségi Szolgáltató Tér vezetője Perge Ivett. A Magyarbólyért Egyesület elnöke Kundárné Dancsó Éva (sportvezető: dr. Szenti Péter), A Magyarbólyi Együtt Egymásért Egyesület elnöke: Kovács Zoltánné, A Magyarbólyi Polgárőr Egyesület elnöke Horváth Ferenc. A szerb Hagyományőrző Egyesület elnöke: dr. Roth Adrienn. A német nemzetiségi önkormányzat elnöke: Pólyik Valéria, a szerb nemzetiségi önkormányzat elnöke: Róth András Ervinné.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában