Hirdetés

2023.03.28. 10:15

Szentlőrinc közösségi életének szervezése ezután is kiemelt szerepet kap

A tavalyi évet maguk mögött hagyva az idei évet is nagy lendülettel kezdték Szentlőrincen. Folytatják a munkát mind a projekteket és a fejlesztéseket illetően, mind pedig a városi rendezvényeket tekintve. A farsangi időszakban jelmezversennyel, rajzversennyel, farsangi bállal, kreatív foglalkozásokkal színesítették a város közösségi életet.

PR-cikk

A hagyományoknak megfelelően nőnap alkalmából Koltai Péter polgármester úr köszöntette a hölgyeket egy koncert keretében, melyre több mint 200-an fogadták el az önkormányzat meghívását. A tavasz közeledtével további programokkal készülnek a Szentlőrincieknek. 
Húsvétkor kirakodóvásár várja az érdeklődőket, április 22-én egy gyalogtúrával mozgósítják a lakosságot, majd ezt követően május 1-jén egy minden korosztály számára tökéletes majálist szerveznek a május 20-i gyereknapot megelőzően. Körhinták, légvár, bűvész- és illúzióshow, Auth Csilla koncertje, Maksa Zoltán stand up előadása, továbbá gyermekszínház és számos program csábítja a városban élőket a részvételre. 

– A közösségi élet mindannyiunk számára fontos, emiatt is szervezünk olyan rendezvényeket, melyeken a felnőttek és a gyerekek egyaránt jól érzik magukat, ezáltal is megszakítva a sokszor monoton hétköznapokat – nyilatkozta Kovács Krisztina alpolgármester, rendezvényszervező. 
A szórakozás mellett természetesen a városvezetés folyamatosan dolgozik a futó projekteken is, például az új buszváró létesítésén az Eszterházy úton, a belterületi és külterületi utak javításán, az úgynevezett szőlőhegyet érintő beruházáson, az Arany János utcai bölcsőde építésén, illetve a meglévő Arany-óvoda épületének felújításán is. Külön öröm, hogy a Liszt Ferenc utcai óvoda és bölcsőde után a másik kiemelkedően fontos óvodaépület modernizálására is sor kerülhet. Szintén az idei évben egy több évtizedes problémát tudnak megoldani a városi általános iskola Ifjúság úti szakaszán a parkolóhelyek kialakításával. Idén ezen kívül több út- és járdaszakasz is megújul, hiszen mind a gyalogos-, a kerékpáros-, valamint az autóval való közlekedés szempontjából kiemelten fontos, hogy a város lakossága elégedett legyen. – Az elmúlt időszakban több telket is értékesítettünk, ezen tapasztalatok szerint városunk, mint lakhely, egyre vonzóbb célpont a fiatalok számára. A kereslet növekedésével újabb telkek kialakításán dolgozunk, ezáltal is növelve szeretett városunk lakosságszámát. Egy pozitív jövőképpel, mindig hosszú távban gondolkodunk a szentlőrinciek érdekeit szem előtt tartva – fogalmazott Koltai Péter, Szentlőrinc város polgármestere. 
 

Maksa Zoltán is szórakoztat

Május elsején a Művelődési Központ udvarára várják a családokat a városi majálisra. A programok már délelőtt elkezdődnek, 9.30-tól a Baranya Western Egyesület countrytánc-bemutatójával, amely után a Hangoló zenés gyermekszínház „Megy a vonat, muzsikál a kereke” című előadásra várják a gyerekeket. 11.15-től Rieger Dániel bűvész illúzióshow-ja szórakoztat, 12.10-től pedig szeniorörömtáncot (Mozdulj V. Zsuzsival), majd a Nyugdíjas Dalárda műsorát láthatja a közönség. 13 órától Maksa Zoltán stand up előadása, 14 órától pedig Auth Csilla koncertje várja az érdeklődőket. Különböző gyerekprogramok (légvár, körhinták, arcfestés, cukorkaeső) csábítják a kicsiket is, emellett az anyák napi rajzok kiállítását is megtekinthetik a látogatók. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában