Hirdetés

2023.05.24. 00:15

Holcim Közösségi Érték Program

PR-cikk

Közösségi Érték Program

A Holcim Magyarország Kft. Közösségi Érték Programjának célja a Holcim Királyegyházi Cementgyár és Bükkösdi Kőbánya közvetlen közelében lévő 31 település helyi civil szervezetei által kezdeményezett, a lakossági együttműködést és összetartozást előmozdító projektek megvalósításának támogatása.

“A Közösségi Érték Programunk sikerét jelzi, hogy 2018 óta több mint 120 projekt megvalósításához járultunk hozzá mintegy 17 környékbeli településen, több mint 36 millió forint értékben. A megvalósult projektek között elsősorban a helyi lakosság közösségi életét, infrastrukturális fejlesztését célzó programok szerepeltek. Külön öröm számunkra, hogy a helyi civilek részéről is egyre nagyobb az igény a környezetvédelemhez kapcsolódó projektek megvalósítására, így ezáltal is hozzájárulhatunk a környezetünk szépítéséhez és védelméhez.” - jegyzi meg Hoffmann Tamás, a Holcim Magyarország Kft. Ügyvezető igazgatója.

Holcim Közösségi Érték Program 2023. évi pályázati ciklusa

A Holcim Magyarország Kft. idén 10. alkalommal hirdeti meg pályázati ciklusát, amelyre 2023. június közepéig várja a pályázatokat az alábbi fókusz területekhez kapcsolódóan:

  • közösségi programokon keresztül megvalósuló oktatási, képességfejlesztési projektek gyermekek, fiatalok és felnőttek számára,
  • egészségmegőrzés, egészséges életmód kialakítását célzó közösségi tevékenységek;
  • környezetvédelmi, ezen belül elsősorban a klímavédelemmel, körforgásos gazdasággal, valamint víz és természet megőrzésével kapcsolatos közösségi programok;
  • a helyi közösségeket támogató infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos kezdeményezések, beleértve a fenntartható építészet témájában született projekteket;
  • valamint egyéb, a helyi közösségi élet előmozdítására, fejlesztésére irányuló kezdeményezések.

A pályázatokat 2023. június 16-ig lehet benyújtani egy online adatlap kitöltésével, amely a www.holcim.hu oldalon érhető el. A nyertes pályázatokat ezúttal 2023. július 1. és november 30. között kell megvalósítani.

A pályázható keretösszeg: 4.000.000 Ft, azaz négymillió forint. (Az egy projekt által elnyerhető összeg legfeljebb 500.000 Ft, azaz ötszázezer forint.)

A pályázati felhívás és a benyújtással kapcsolatos további információk a www.holcim.hu weboldalon érhetőek el.

A helyi közösségek támogatása

A Holcim Magyarország Kft. felelős vállalatként elkötelezett a társadalmi szerepvállalás során megvalósuló programok és a helyi közösségek támogatása mellett. Munkavállalói az elmúlt években összesen több mint 5000 órát töltöttek önkéntes munkával, amely során aktív szerepet vállaltak a Királyegyházi Cementgyár környezetében lévő települések szépítésében (szemétszedés, faültetés) és támogatásában (jótékonysági események, rászorulóknak történő segítségnyújtás, adományok). Emellett a környezettudatos, zöld szemléletmód formálását ösztönző közösségi eseményeken, valamint a közösségi médiában is arra ösztönözi a térségben lakókat, hogy gondolkodjanak fenntartható módon és hosszú távon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában