Hirdetés

2023.09.26. 09:43

Siklóson út és járdák, terek újultak meg, és stabilizálták a hegyi utakat is

A 2023-as év is több jelentős fejlesztést jelent Siklósnak. Az elnyert európai uniós pályázatok mellett önerős beruházások megvalósításával is teltek az elmúlt hónapok.

PR cikk

Mindig új dekorációkat készítenek a Városgondnokság munkatársai

 Több jelentős fejlesztés zajlott az idei évben Siklóson. Az év elején elkezdődött a kivitelezése a csapadékvíz-elvezető rendszer felújításának, melyre az önkormányzat 400 millió forint támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. Ennek keretében a város több pontján az árkok iszaptalanítása és újraprofilozása, az erózióérzékeny szakaszok burkolása, hordalékfogók építése, átereszek rendbetétele történt meg. Szintén pályázati forrásból sikerült a szőlőhegy útjait stabilizálni, melyre a Vidékfejlesztési Program keretében elnyert közel 200 millió forint pályázati támogatás, és 10 millió forint önkormányzati önerő szolgált. A fejlesztés a hegyi utak közül a jelentősebb nyomvonalakat érintette, összességében majdnem hat kilométernyi szakaszon. Ezen főbb útszakaszok azok, amelyek további útszakaszok megfelelő eléréséhez járulnak hozzá, és műszaki állapotuk miatt a megerősítésük és javításuk feltétlenül indokolt volt. Kisebb volumenű, de szükséges felújítási, helyreállítási munkálatok zajlottak a nyáron a Járó Péter utcában is, a 11. szám előtt egy ismeretlen eredetű gödör tömedékelése, illetve a járdaszakasz helyreállítása történt meg vis maior támogatásból. 
Riegl Gábor, Siklós polgármestere elmondta, a nehéz gazdasági körülmények ellenére ebben az évben önerős fejlesztéseket is meg tudtak valósítani: elkészült a Rákóczi utca legrosszabb szakaszának útfelújítása és a Városgondnokság munkájának köszönhetően több köztér és járda újult meg, illetve parkolók épültek a városban. 

Riegl Gábor polgármester számolt be az idei évi fejlesztésekről
Fotó: KISS `GADGET` ZOLTAN


– Az év elején új, térkövezett 19 férőhelyes parkolót adtunk át a Sallai utcában. A Városgondnokságunk emellett a Start Munkaprogram keretében térkövezéseket végzett a belvárosban, Máriagyűdön a Pécsi úton pedig terelőoszlopokat helyeztek ki, árkot burkoltak, továbbá járdafelújításokat végeztek a Vak Bottyán utcában, a Harkányi úton, valamint a Vörösmarty és a Dózsa utcában. Elkészült a mária­gyűdi templom alatti játszótér teljes felújítása is. Ezenkívül a Harkányi úton, a tömbházak melletti játszótér köré kerítést építettünk, és három helyszínen a városban napelemes lámpákat telepítettünk. Legyártották a dolgozók az idénre betervezett 10 új közterületi padot, és ezeket a lakossági igények alapján ki is helyezték, elsősorban a tömbházas részekre, illetve a temető területére. Korlátfestések zajlottak a Gyűdi úton, a Malom utca–Gordisai utca sarkán, és a Rédei köz–Zenthe tér közötti részen is – mondta a városvezető. 
A Városgondnokság munkatársai a temetőkben is végeztek munkálatokat. Felújították az önkormányzati, a katolikus és a katonai temető kapuit, és lefestették az előtte lévő parkolók térelválasztó oszlopait is. A katolikus temető elé padot helyeztek ki, és egy helyi vállalkozó felújította a kerítést. 

 


 

Még idén folytatódnak a munkálatok

A munka az év hátralévő részében sem áll meg, hiszen hamarosan a Tavasz utcában 200 méter hosszan felújítják a járdát, a katolikus temetőben a kápolna előtt pedig egy 80-100 négyzetméteres tér megújítása kezdődik meg október közepén. Az új térköves területen két kovácsoltvas padot is elhelyeznek majd. Ezenkívül a Gyűdi út, Felszabadulás úti csomópontjába egy 6-8 férőhelyes parkolót alakítanak ki a Start Munkaprogram keretében legyártott térkő elhelyezésével. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában