Hirdetés

2025.06.18. 08:00

Gyód: múltból építkező, jövőbe tekintő, élhető baranyai község

Az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül Gyód – és úgy tűnik, a lendület nem lankad. A közel nyolcszáz fős település vezetésében ugyan változás történt, ám a stabilitás és a közösségépítő szándék továbbra is meghatározza a mindennapokat.

A rendszerváltozást követően 34 évig Schmidt Ferenc irányította a községet, de a 2024-es önkormányzati választáson már nem indult újra. Helyét Medgyesi Antal vette át, aki nem ismeretlen a település életében: 22 évig alpolgármesterként tevékenykedett. A képviselő-testület összetétele alig változott, mindössze egy új tag csatlakozott, a többiek 2006-óta szolgálják a közösséget. A folytonosság garanciája így továbbra is adott.

Fejlesztések – nem csak a belterületen

Gyód mára teljesen közművesített település. S a külterület, a Szőlőhegy is nagyon jól ellátott infrastruktúrával, ott is elérhető a vezetékes ivóvíz és a gázhálózat, az utak 90 százaléka pedig aszfaltozott. Az elmúlt évek sikeres pályázatai – különösen a Magyar Falu Program keretében – hozzájárultak ahhoz, hogy a belterületi úthálózat újszerű és jó állapotban van. A legnagyobb kihívást jelenleg a Magyar Közút kezelésében álló főút állapota jelenti – ennek felújítását a következő ciklus egyik fontos céljaként tűzték ki.

A Szőlőhegy és a belterület közötti kapcsolatot napelemes kandeláberek és útkarbantartások is erősítik, a közelmúltban több kátyút is kijavítottak.

Új tervek, új pályázatok

Ahogy arról Medgyesi Antal polgármester beszámolt, jelenleg négy pályázat előkészítése zajlik, melyeket a nyár folyamán nyújtanak be. Ezek célja többek között belterületi útfelújítás, önkormányzati intézmény energetikai korszerűsítése, a helyi értéktárhoz tartozó helytörténeti múzeum tetőszerkezetének cseréje, valamint a közvilágítás bővítése a Szőlőhegy és a Rudolf-hegy eddig nem kellően ellátott részein.

Népszerű, gyarapodó település

Gyód népessége az utóbbi években jelentősen nőtt: míg 30 évvel ezelőtt alig 300-an éltek itt, 2025 elején már 798 főt számlált a falu. A Szőlőhegy is erősödő tendenciát mutat, ahol 213 lakó él hivatalosan bejelentve. Az elöregedő házakba fiatal családok költöznek, sok régi parasztházat újítanak fel és korszerűsítenek.

 

Intézmények, civil élet – összetartó közösség

A településen önkormányzati fenntartású óvoda működik, teljes kihasználtsággal. Az intézmény szakmai munkáját nemcsak a gyódiak, hanem a szomszédos Keszü lakói is nagyra értékelik – több gyermeket is ide járatnak óvodába. A bölcsődei ellátást pedig jellemzően Keszü biztosítja a gyódi legkisebbeknek.

Három aktív civil szervezet is színesíti a falu életét: a Gyódi Sportkör, a Gyódért Alapítvány és a Gyódiak Egymásért Klub. Ők minden rendezvényen jelen vannak, segítenek a szervezésben, faluszépítésben – gyakran energiát, kort meghazudtoló lelkesedéssel.

Gyód tehát nem csupán egy szép fekvésű, barátságos község Baranya szívében, hanem egy élő, fejlődő közösség.

Határokon átívelő találkozások

Június elején immár 29. alkalommal rendezték meg Gyód legnagyobb eseményét, a Sommerfestet, amelyet a Gyódról elszármazottak találkozójával kötöttek össze. A rendezvényen 62 fős delegáció vett részt a két testvértelepülésről, Gyorokról és Gyimesközéplokról – a jó hangulat és a közösségi élmény ismét garantált volt.

A következő nagy esemény szeptember 27-én várható, az Erntedankabend, vagyis a termésünnep, amelyet Szent Mihály napi máglyagyújtással tesznek különlegessé. A régi pásztorhagyományt követve – amikor máglyák fénye segítette a jószágokat hazatalálni – a község központjában ma már a közösség gyűlik össze ünnepelni. Az est egyik különleges fellépője a Vivat Bacchus Énekegyüttes lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában