A községháza után megújul a rendelő is Magyarbólyban

Nyáron megújult a hivatal épülete, emellett hamarosan kezdődik az orvosi rendelő felújítása és további fejlesztések is várhatóak Magyarbólyban. A polgármestert Blázsovics Attilát kérdeztük.

– Milyen aktuális ügyek érintik most a lakókat?
– Az önkormányzat 40 köbméternyi tűzifára kapott támogatást a nyáron, illetve 160 köbmétert nyertünk most ősszel, ezt szeretnénk kiosztani novemberben. A lakóknak az igényeket október 30-ig kell benyújtani. A közfoglalkoztatásban dolgozókat és a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőket kiemelten kezeljük, de az idén is igyekszünk minden igénylőnek segíteni.

– Van aktuális fejlesztés a faluban?
– Reményeink szerint október végén el tudjuk kezdeni – és még novemberben be is tudjuk fejezni – az orvosi rendelő felújítását, amelynek során megújulnak a vizesblokkok és akadálymentesített mosdót alakíttatunk ki. A meglévő rendelőt bővítjük, külön helyiséget kap majd az asszisztencia. Az épületre napelemeket is szereltetünk az alacsonyabb fenntartási költségek érdekében. A beruházásra az önkormányzat 16,9 millió forint állami, belügyminisztériumi támogatást kapott.

– Vannak még további tervek?
– A hosszú távú terveink között szerepel a régi Vörös Ördög épületének felújítása. Ez valamikor egy kocsma volt, az önkormányzat két évvel ezelőtt ezt az ingatlant megvásárolta. Szeretnénk itt egy rekreációs központot kialakítani a helyieknek, amelyben egy tornaterem és egy konditerem is helyet kap majd. Ezt a terveink szerint önerőből finanszírozzuk, sőt úgy néz ki, hogy meg lesz rá a forrásunk. Amennyiben a képviselő-testület is hozzájárul, akkor egy kisebb útfelújítást is szeretnénk elvégezni, mégpedig a falu központjában, a boltok előtt, a buszmegálló környékén újítanánk fel az utat és a teret bitumeneznénk. Erre várhatóan jövő tavasszal kerülhetne sor. Az elmúlt időszakot érintve mondhatom, hogy az idén szintén önkormányzati forrásból kívül-belül megújult a magyarbólyi polgármesteri hivatal épülete, a beruházás mintegy 15 millió forintba került. A községünk büszkélkedhet egy nagyon jól működő, körzeti ellátást biztosító főzőkonyhával is, amelyben hétköznapokon 400, hétvégén pedig 130 adag menüt készítenek el. Innen a bölcsőde és az óvoda gyerkőceinek, az időseknek, emellett az illocskai, a magyarbólyi és a harkányi otthonba, valamint a lippói idősek otthonába is szállítunk menüt.

Németországból érkeznek az adventre

A művelődési ház programjai közül legutóbb nagyon sikeres volt az idősek világnapja, amelyen az önkormányzat vendégül látta a szép korúakat, illetve az óvodások és az iskolások műsorral kedveskedtek.

– Két-három éve visszatérő rendezvényünket, az adventi vásárt az idén is megtartjuk. December 8-án a helyi kreatív kézművesek, alkotók meg tudják mutatni a munkáikat, illetve az alkalomhoz illő dekorációkat is készítenek, amelyeket árulhatnak is a rendezvényen. A programot gyerekműsorokkal gazdagítjuk, illetve a lángossütésbe bevonjuk az általános iskolásokat is – mondta a polgármester.

A német testvértelepülésről, Reischachból is érkeznek vendégek, a Bajor Vöröskereszt és egy reischachi szervezet munkatársai cipősdobozos ajándékokkal kedveskednek a magyarbólyi gyerekeknek, amelyet ekkor adnak át.

A település vezetői

A csaknem ezer fős község polgármestere Blázsovics Attila. Alpolgármester: Boncz Attila, képviselők id. Kovács Zoltán, ifj. Kovács Zoltán, Kundárné Dancsó Éva. A nagyharsányi közös önkormányzati hivatal jegyzője: Szarkándi Zita. Az általános iskola igazgatója Fáncsi Judit. Az óvoda vezetője: Feiter Róbertné. A bölcsőde vezetője: Boncz Anita. A művelődési ház vezetője Szelepcsényi Bálint, a labdarúgó egyesület elnöke id. Kovács Zoltán. A református lelkész Balog Barna László, katolikus plébános Benchea Celestin. Háziorvos: Dr. Csontos Zsolt, védőnő: Némethné Gettó Mónika. Szociális segítő: Kvassay Boglárka. A polgármesteri hivatal elérhetősége: Magyarbóly Község Önkormányzata 7775 Magyarbóly, Vasút utca 15. Telefon: +36-72/456-106.

Hozzászólások

plágiumügy
Szakértő állt ki Petruska mellett
Bejelentették / 5 perce
A Mercedes-Benz megkezdi Kecskeméten az új CLA Coupé gyártását
Az új kompaktautó-modellek gyártásának elindítását komoly előkészületek előzték meg.
Gyász
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA PÉTER volt Petőfi utca 31. szám alatti lakos 61 éves korában váratlanul eltávozott közülünk. Temetése 2019. február 25-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÖRÖS LAJOSNÉ Móczán Katalin 68 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 27-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédink PEREGI JÓZSEFNÉ Lützenburger Anna Lenke 87 éves korában örökre itthagyott bennünket. Temetése 2019. február 26-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyám, testvérem GYÁNÓ ZOLTÁNNÉ Nagy Erzsébet Ilona 69 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2019. február 25-én 10.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk DR. BANK JÓZSEFNÉ életének 80. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. február 25-én a 12 órakor kezdődő gyászmisét követően 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
"Telhetnek a hónapok Múlhatnak az évek Mi örökké szeretünk és nem feledünk Téged." JAKAB FERENCNÉ halálának 4. évfordulóján emlékezünk. Férje, gyermekei, unokái, dédunokái
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyám, nagymamánk, DALLOS LÁSZLÓNÉ Jernovics Klára életének 67. évében 2019. február 7-én örökre eltávozott. Kérésére csendben, szűk családi körben búcsúzunk tőle. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető édesapa, férj, nagypapa és dédpapa SZARVAS ANTAL életének 75. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. február 26-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, nagyapánk, dédnagyapánk KEREK ISTVÁN volt nyugalmazott rendőr őrnagy súlyos betegségben életének 87. évében örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. február 25-én 12 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük egy szál virággal emlékezzenek meg. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Köszönet mindazoknak, akik HORNYÁK JÓZSEFNÉT és férjét utolsó útjukra elkísérték. Gyászoló lányaik
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy JURIN LÁSZLÓ nyugalmazott főiskolai tanár 2019. február 12-én, életének 88. évében elhunyt. Utolsó útjára 2019. február 22-én 13 órakor kísérjük a dombóvári katolikus temetőben. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk DOMINKOVICS BÉLA temetésén részt vettek, fájdalmunkban osztoztak, a sok koszorút, virágot, melyek sírját borítják. Gyászoló szerettei
Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik édesanyám ÖZV. CSOKONAI JÓZSEFNÉ Tamás Erzsébet és testvérem CSOKONAI SÁNDOR TIBOR Sanyika temetésén részt vettek és gyászomban osztoztak. Józsi
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, MADARAS ZOLTÁN életének 65. évében elhunyt. Utolsó útjára 2019. február 22-én kísérjük. Temetés előtti búcsúztatására 13 órakor kerül sor Szigetváron a Zrínyi téri Szent Rókus templomban. Végső nyugalomra 15 órakor helyezzük a szigetvári Turbéki temetőben. A gyászoló család