szponzorált tartalom

2018.11.18. 22:20

A megye nemzetközi projektjei

A megyei önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásainak elosztásán felül maga is pályázik, hogy a megyét fejlesztő fontos lépéseket tehessen. Ezt azoknak a nemzetközi pályázatoknak a keretében teszi, melyek a méz népszerűsítésétől a természeti és kulturális örökség védelmén át a Duna menti kerékpárút fejlesztéséig számos fontos területre kiterjednek.

Mészáros B. Endre

A nyolc nemzetközi pályázat több mint kétmilliárd forint értékben, Interreg programok keretében valósul meg, ebből a Baranya Megyei Önkormányzat költségvetése meghaladja a negyedmilliárd forintot.

– Baranyának rendkívül értékes lehetőséget nyújtanak a nemzetközi pályázatok, hiszen a határon átnyúló programok keretében nemcsak olyan kiváló minőségű helyi termékeket tudunk megismertetni külföldön, mint a méz, hanem a termékeken keresztül Baranyát is. A programok pedig a pályázatok befejezése után is folytatódnak, ami újabb gazdasági, turisztikai lehetőséget jelent a megye számára – tudtuk meg Madaras Zoltántól, a megyei önkormányzat elnökétől.

Bee2Bee

A Baranya Megyei Önkormányzat kiemelten fontos ügynek tekinti a méz népszerűsítését. A nemzetközi pályázat célja a méz fogyasztásának növelése, a mézhez kapcsolódó turizmus fejlesztése, és turisztikai ajánlatok kialakítása. A projekt keretében magyar oldalon 15, horvát részről 20 méhészetet jelöltek a méh-szafari út keretében turisztikai célpontként. Mobil turisztikai applikáció készül, így az érdeklődők könnyebben megtalálják a határon innen és túl található méhészeteket.

A projektben a Baranya Megyei Önkormányzat két horvátországi partnerrel, a verőcei önkormányzattal és a város turisztikai ügynökségével működik együtt, magyar részről a Pécsi Méhész Egyesület és a Mecseki Mézes Körút Egyesület biztosítja a szakmai támogatást. A program teljes költségvetése 257.234 euró, ebből a Baranya Megyei Önkormányzat költségvetése 130 048 euró.

Red Faith

A projekt alapvető célja a térségekben található erdők növény- és állatállományának felmérése. Légi felvételek segítségével felmérik a növényzet fajtaösszetételét, kiszűrik az inváziós fajokat, időben észlelik a növényzet betegségeit, segítik a jégkárok felmérését. A megyei önkormányzat a Mecsekerdő Zrt.-vel és két horvát partnerrel közösen vesz részt a programban.

Tania

A projekt célja az egészségesebb természeti környezet elérése, a természeti örökség megőrzése és a környezetszennyezés káros hatásainak csökkentése a nanotechnológia alkalmazásával. A közel 400 millió forint összköltségvetésből 47 millió forintot használhatnak még fel.

ProetCht2save

A hét ország partnerségében megvalósuló projekt célja kulturális örökségeink természeti katasztrófák elleni védelmének kialakítása. Baranyában többek között a villánykövesdi, a palkonyai pincesor, a megyeszékhely ókeresztény síremlékeinek védelme kerül középpontba egy esetleges időjárás (árvíz, heves esőzés, szélvihar, tűz) által okozott katasztrófa kivédése érdekében. A program leírásokkal, térképekkel, kísérleti helyszínen történő teszteléssel igyekszik elérni kulturális örökségünk védelmét és fenntartható használatát. A projekt költségvetése 191 000 euró.

I-Dare

A vállalkozóvá válás támogatása, horvát–magyar együttműködés révén egy innovatív tananyag létrehozása a projekt legfőbb célja a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és két horvát partner együttműködésével. A Baranya Megyei Önkormányzat együttműködési megállapodást írt alá a Pécsi SZC Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziummal és a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnáziummal. Az iskolák diákjainak heti rendszerességű képzésekkel biztosították az innovatív tananyag elsajátítását és segítették saját üzleti tervük megírását. Összeg: 49 000 euró.

ISD Uni

A partnerek: PTE, a Baranya Megyei Önkormányzat és az Eszéki Egyetem műszaki kara. A megyei önkormányzat feladata egy integrált településfejlesztési tananyag kidolgozása és kísérleti jellegű oktatása Pécsett és Varasdon. A tananyag oktatása már elkezdődött az egyetem műszaki karán. Összeg: 50 000 euró.

EVcc

A határtérség elektro-mobilitásának fejlesztését és intelligens közlekedésfejlesztését támogatja a projekt, mely a Baranya Megyei Önkormányzat, a PTE, a horvát Északi Regionális Energia Ügynökség, valamint Kapronca város együttműködésében valósul meg. A Baranya Megyei Önkormányzat feladata az érintett szereplők szemléletének célirányos formálása és megyei szintű elektromobilitási stratégia kidolgozása. Összeg: 61 000 euró.

Transdanube Pearls

A 13 teljes jogú és 23 társult partnert összefogó partnerség célja a fenntartható közlekedés támogatása a turizmusban a Transdanube Pearls hálózat kialakításával. Olyan utat jelölnek ki, amelyen a Duna mentén Ausztriából egészen a Fekete-tengerig el lehet jutni kerékpáron. Ennek keretében elkészült Mohács fenntartható mobilitási terve, és megindult a beszerzési eljárás az Eurovelo6 weboldal fejlesztésére, mely a mohácsi kerékpáros útszakaszt érinti. Emellett beszerzési eljárás indult helyi és határon átnyúló turisztika csomagajánlatok létrehozására. Összeg: 167360 euró.

Ezúttal már másodjára adták át a Baranya Megye Méze elismerést

– A megyei önkormányzat évek óta jó kapcsolatot ápol a megyei méhészekkel. Innen jött az ötlet a tavalyi évben, hogy válasszuk meg a megye mézét – fogalmaz a Bee2Bee programról Nagy Csaba országgyűlési képviselő, korábbi megyei önkormányzati elnök.

2017-ben Tojzán Zoltán méhész hársméze lett Baranya Megye Méze, amely azért nagy jelentőségű, mert az országban mindössze két helyen, a Zselicben és a Mecsekben található akkora mennyiségben hársfa, amelyből mézet tudnak gyűjteni a méhek. 2018-ban Nagy Dezső pécsi méhész akácméze lett Baranya Megye Méze. A választás nyertese egy éven keresztül használhatja a címet, a megyei önkormányzat pedig a nyertes mézet termelői üvegben, megtervezett címkével a megyébe látogató vendégeknek reprezentációs ajándékként adja. Ez egyszerre jó reklám a megyének, a méznek és a helyi méhészeknek, és tökéletesen illeszkedik a Kincses Baranya programba is.

Emellett a Baranya Megyei Önkormányzat támogatásával olyan egyedi gyártású mézcsomagoló gépet biztosítanak a méhészek részére, amivel egyadagos, könnyen fogyasztható mézet tudnak készíteni, elsősorban diákok számára. A megyei önkormányzat azon dolgozik, hogy minden baranyai iskolában hetente legalább egyszer jó minőségű baranyai mézet fogyaszthassanak a gyermekek. A Kincses Baranya Mézes Reggeli Program keretében több iskolában is népszerűsítették a mézet, tegnap például Siklóson a Kanizsai Dorottya Általános Iskolában.

Cabernet franc-világtalálkozó lesz Villányban

Negyedszer szervez kétnapos rendezvénysorozatot novemberben a Villányi borvidék, melynek fő témája a térség kiemelt fajtája: a cabernet franc. Az idei Franc&Franc rendezvény vendége az Újvilág, azaz a villányi borok mellett kaliforniai, chilei és dél-afrikai borokat is kóstolhat a publikum.

Villány welcomes the New World: november 23-án ez lesz a szakmai fórum fő mottója, melynek a villányi Bock Borászat konferenciaterme ad otthont. A cabernet franc fajtára fókuszáló szakmai tanácskozáson az előadások mellett neves szakértők tolmácsolásában kóstolhatjuk meg a classicus, premium és az idei évben először super premium kategóriá­ban elérhető villányi borokat. A villányi borok kóstolása mellett (amelyeket Horkay András, a Central European Wine Institute vezetője ismertet), a térség gasztronómiai különlegességeit Pauli Zoltán, míg a cabernet franc-nal végzett mikrovinifikációs kísérleteket Ruppert Ignác mutatja be.

Délután az Újvilágra helyeződik át a hangsúly, a cabernet franc a nagyvilágban betöltött szerepére világítanak rá 3 előadással és kóstolóval. A meghívott újvilági régiókból származó borokat kaliforniai és chilei borászok, valamint Peter McCombie új-zélandi származású, ám Londonban élő Master of Wine prezentálja.

– A cabernet franc tekintetében az elmúlt években szinte valamennyi borvidék „járt már” Villányban, ahol komolyabban foglalkoznak ezzel a fajtával, így könnyebben tudjuk megítélni, hol is tartunk, jobban el tudjuk helyezni Villányt a világpiacon – mondta el Kovács Boglárka Dóra, a Villányi borvidék marketingese.

A második, közönségnapon a villányi pincékben túrázva ismerkedhetnek meg az érdeklődők a legújabb Villányi Franc-okkal a pincészetek személyes prezentálásában.

A kóstolónapra válogatott hazai borok mellett más európai és újvilági borvidékekről érkeznek vendégpincészetek, akik szintén bemutatják cabernet franc boraikat. Az eseményre elővételben kelt el valamennyi jegy, több százan érkeznek ezen a hétvégén a legkedveltebb vörösboros magyar borvidékre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában