szponzorált tartalom

2018.12.18. 10:00

Április végére készül el Beremend nagy rendezvényterme

Megújul a polgármesteri hivatal és hamarosan kezdődnek a bölcsődében is a férőhely bővítésére irányuló munkálatok. Ezekről és a tervekről kérdeztük Beremend polgármesterét, Theisz Ferencet.

– Már javában zajlanak a hivatal felújítási munkálatai. Hol tartanak, mikorra várható, hogy kész lesz?

– Várhatóan tavaszra, ugyanis a nagyobb munkákkal már elkészültek, kicserélték a tetőszerkezetet, illetve a nyílászárókat is, az épület külső szigetelése és a festési munkák már tavaszra maradnak. A hivatal épületének energetikai korszerűsítését félig pályázati forrásból, félig önköltségen végzi az önkormányzat. A beruházásra tavaly nyertük el a 15 millió forint támogatást. Emellett hamarosan kezdjük a bölcsődében is a munkákat, itt a férőhely bővítésére nyertünk a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program keretében több mint 140 millió forintot. A jelenlegi húsz helyett huszonöt férőhelyes lesz az intézmény, ami azért fontos, mert szerencsére egyre több a kisgyermek Beremenden. Az óvodai férőhelyeket az előző évben bővítettük és már az is telt házas. Nyárra várhatóan elkészülünk vele, ami azt jelenti, hogy szeretném, ha jövő szeptemberben a gyerekek újra a régi helyükön lehetnének.

– És épül a rendezvényterem is...

– Igen, sajnos a munkálatok nem olyan ütemben haladtak, ahogyan azt eredetileg terveztük, de reméljük, hogy a végeredmény mindenkit kárpótol majd, hiszen a térség legnagyobb, 250 férőhelyes rendezvényterme lesz, amelyben párhuzamosan több családi programot is lehet majd tartani, de nagyobb települési vagy akár térségi rendezvényeknek is helyet ad majd. A konyhát is bővítjük és új berendezésekkel szereljük fel. A kivitelezőtől kapott információk szerint április végére át tudják adni az épületet. A határidővel azért csúsztak, mert a meglévő épületen nem várt, de szükséges munkákat kellett elvégezni.

– Milyen fejlesztések várhatóak még?

– A tornaterem és a könyvtár felújítására is pályáztunk támogatásért, bízunk a pozitív elbírálásban. Mindkét épületet szigetelni szeretnénk, illetve a tornaterem nyílászáróit is szükségszerű lenne kicserélni. Ami viszont már biztosra mondható, hogy a korábbi információkkal ellentétben egy új szennyvíztelep épül Beremenden. Eredetileg azt a hírt kaptuk, hogy a meglévő telepet rekultiválják, azonban pályázati kormányzati pénzből, hozzávetőlegesen 900 millió forintból új szennyvíztisztító telep épülhet és ami számunkra nagyon fontos, hogy a Püspökbólyban is kiépítik a hálózatot és a nagyobb kapacitású, új telepre kötik rá. Ezen kívül elkészült az a 340 négyzetméteres csarnok is, amelyet az önkormányzat azért építtetett, hogy a mezőgazdasági gépek fedél alá kerüljenek.

– Hogy alakult az idei költségvetés?

– Év elején összehúztuk a nadrágszíjat, mert nem tudtuk, hogy a folyamatban lévő beruházásokhoz mennyit kell még hozzátennünk. Nem tudtuk, mennyi pénze marad az önkormányzatnak. Az év végére aztán sikerült kigazdálkodni annyit, hogy minden közmunkásnak tudtunk adni tízezer forintot és az ösztönzőkeretünkből minden önkormányzati dolgozó kapott valamennyit az éves munkájáért, amit ezúton is köszönök mindannyiuknak.

Start Plusz díjat vehettek át

Start Plusz díjat kapott Beremend a sikeres és példaértékű közfoglalkoztatási programjai megvalósításáért. A miniszteri elismerő oklevél mellett 10 millió forintot kapott az önkormányzat a Belügyminisztériumtól.

– A kapott összeget az önkormányzat kiegészítette és egy árokásó munkagépet vásároltunk belőle – mondta Theisz Ferenc polgármester. Hozzátette, azért választottak ilyen gépet, mert a vízvezeték-hálózat rekonstrukciójában ez segítséget nyújthat.

– Elvi megállapodást kötöttünk a Baranyavíz Zrt.-vel, hogy amennyiben a földmunkákat elvégezzük, annyival csökken majd a vezetékhálózat rekonstrukciójának összköltsége. Mint fogalmazott, a következő években még ez az a feladat, amit mindenképpen el kell kezdenie az önkormányzatnak.

A terveket elkészítették már arra az esetre, ha esetleg ilyen jellegű pályázatot írnak ki, azonban felkészültek arra is, hogy önerőből kezdik el a munkát, akár szakaszaiban. A vezetékeket mintegy 8,7 kilométer hosszan kellene kicserélni, ezután pedig a vízminőségen is javítani kell.

Hetven férőhelyesre bővítenék az otthont

A polgármesteri hivatal mellett – a részben önerőből, részben pályázati forrásból – felújított épületben kapott helyet a 25 települést érintő Alapszolgáltatási Központ, amelyet tavasszal avattak fel. Ezzel a gyermekvédelmi, családsegítő és szociális alapellátási intézmény egy helyre költözhetett, ugyanis eddig részben az idősek otthonának egyik szárnyában, részben pedig a bölcsőde mellett működött az intézmény. Miután a bölcsőde mellől is átköltöztek a szociális munkát végző dolgozók, a bölcsődei férőhelyek bővítése zavartalanul elkezdődhet az elnyert pályázati forrásnak köszönhetően. Theisz Ferenc polgármester elmondta, azzal, hogy az Idősek Szociális Otthona egyik szárnya is felszabadult, lehetőség nyílt itt is a bővítésre.

A jelenlegi 50 férőhelyes otthont, 70 férőhelyesre szeretnék alakítani, erre nagy igény is lenne, hiszen sokan várakoznak arra, hogy az otthonba költözhessenek. Egyelőre várják a lehetőséget forrás igénylésére, ám akkor sem vetik el a tervüket, ha nem írnak ki ilyen jellegű pályázatot.

Adventi koncert a templomban

Advent utolsó hétvégéjén, szombaton, 16 órától adventi koncertet ad a templomban a Horvátországi Újbezdáni Asszonykórus, majd a piactéren folytatódik az előadásuk egy fényjátékkal. A piactéren ezután mindenkit szeretettel vár az adventi forgatag.

Konditermet alakítanak ki

A lakók kérésének eleget téve edzőgépekkel felszerelt konditermet alakít ki az önkormányzat a volt Egér-bár presszó helyén. Az épületet az önkormányzat megvásárolta és felújíttatta, az edzőgépeket pedig már beszerezték. Kora tavaszra várható a konditerem nyitása.

Napelempark a határ mellett

Beremend határában másfél hektárnyi területen épít napelemparkot az MVM Zrt. A polgármester a legutóbbi közmeghallgatáson tájékoztatta a lakókat arról, hogy az üzemeltető bérleti díja jóval meghaladja azt az összeget, amelyet az önkormányzat a mezőgazdasági munkákból termelhet.

Mustrára várják a helyi borokat

Januárban két, immár hagyományos rendezvényre is készülhetnek a helyiek. 12-én a borversenyre várják a kizárólag beremendi szőlőből készült borokat a polgármesteri hivatal dísztermébe, 19-én, Vince-napon pedig 13 órától a főtérről indul a menet a falu hordójával a Kápolnához, ahol a hagyományokhoz híven a helyi plébános megszenteli az új borokat és a vesszőket. Végül egy kis zenés nótázás után elindul a menet a pincékbe, ahova mindenkit szeretettel és egy pohár borral várnak a pincés gazdák.

A település vezetői

A 2500 lakosú nagyközség polgármestere Theisz Ferenc. Alpolgármester: Böbék Lajos. A képviselő-testület többi tagja: Apró László, Benedek Sándor, Illés László, Juhász Anett, Kondor Zsolt. Jegyző: dr. Kerekes Ferenc. Beremendi Német Önkormányzat: Valkainé Képiró Petra (elnök, BNÖSZ), Röss Norbert (BNÖSZ), Tar Krisztián (BNÖSZ). Beremendi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat: Kölczéné Sztévics Judit Anna (elnök, Horvát Szövetség), Kalmár Istvánné (Horvát Szövetség), Zsoldos Diána (Horvát Szövetség). Beremendi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója: Tekauer Aranka. A Bölcsőde vezetője: Herceg Csabáné. A Napsugár Óvoda vezetője: Sziliné Németh Tímea. Az Idősek Szociális Otthonának vezetője: Horváthné Horváth Ildikó. Az Alapszolgáltatási Központ vezetője: Kelemen Anita. A Közművelődési és Iskolai Könyvtár vezetője: Benedek Sándor.

A konyha vezetője: Barics Pálné. Mezőőr: Halász Ferenc. Háziorvosok: dr. Peitl Emőke, dr. Meszlényi Mónika, fogorvos dr. Baumholczer Judit. Védőnő: Auth Szilvia. Plébános: Benchea Celestin. Református lelkész: Balogh László. A Beremendi Rendőrörs vezetője: dr. Fenyvesi András. A Postahivatal vezetője Gerle Attiláné.

Címkék#pr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában