szponzorált tartalom

2020.01.20. 10:25

Az autózás biztonsága: kiemelt figyelmet fordítanak a minőségre

Fotó: HomePC

CarTrend lett a Dunántúl egyik legnagyobb autó választékával rendelkező Vario Autó használtautó kereskedés. Több ezer elégedett ügyfél tudta már, mit jelent az örök minőség garancia rendszer, amely most a tulajdonos, valamint az arculat- és szemléletváltással még nagyobb hangsúlyt kap. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a cég csak a minőséghez adja a nevét.

Az itt lévő autóknak meg kell ütniük a CarTrend szintet, ami azt jelenti, hogy a járműveknek át kell menniük egy 50 pontos átvizsgálási rendszeren, ami gyakorlatilag egy hatósági vizsgának felel meg. A Car Trend a vásárlás után is visszavárja az ügyfeleket. Sokszor a fenntartás túl nagy terhet ró a vevőre, ezért a Car Trendnél vásárolt járműveket munkadíj nélkül, ingyen szervizelik, kilométer megkötés nélkül egészen addig, amíg ügyfelüknél van.

Emellett a csereautó flottájuk is díjmentesen az ügyfeleik rendelkezésére állnak, hiszen a cégnél tudják, hogy biztosan olyankor nélkülözhetetlen az autó, amikor az a szervízben van. Az autókereskedés további előnyei között szerepel az is, hogy saját autómentőjükkel Magyarország területén ingyen mentik a náluk vásárolt autókat, legyen a mentés oka akár baleset, akár műszaki meghibásodás.

A Car Trend úgy küszöböli ki vagy előzi meg a meghibásodásokat, hogy a tőlük vásárolt autókat három havonta ingyenesen átvizsgálják a szervízükben. A próbaút, szemrevételezés mellett ingyenes számítógépes diagnosztikát is végeznek ilyenkor.

A vásárlók az itt található járműveket a piac legmodernebb finanszírozási formájában vásárolhatják meg, akár önerő nélkül, forint alapú fix havitörlesztővel.

CarTrend, a használtautók új trendje! Mi nem szimplán garanciát adunk, mi az autózás biztonságát adjuk Önnek! -szlogenük is hirdeti egyedülálló szolgáltatásukat.

Fentiek feltétlen létjogosultságot jelentenek a Car Trendnek s mai használtautó piacon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában