Az önállóság fontos hozadék. Hogyan lehet elérni, hogy a gyerekekből sikeres felnőttek legyenek?

Milyen saját tapasztalataitok vannak az Erasmusszal kapcsolatban?

Várnagy Péter: ’99-ben Münchenben voltam először Erasmus ösztöndíjjal, előtte egy évvel Notthinghamben töltöttem 3 hónapot, a program elődje, a Tempus révén. Bár az Erasmus+ program lehetőséget ad az oktatónak arra, hogy akár több hetet (max. 60 nap) is külföldön töltsön, személy szerint ritkán engedhetem meg magamnak az , 5 napnál hosszabb kinttartózkodást . A kezdeti lépés a külföldi kollégákkal való megismerkedés, az együttműködés kialakítása, amikor más módszerekkel, kultúrákkal találkozik az ember. Van, ahol mélyebb szakmai kapcsolat, sőt, barátság alakul ki, és van, ahol más kollégák számára tudok kapcsolatot építeni. Minden évben próbálok két helyre elmenni – pont egy éve voltam Veronában, ősszel pedig Litvániában. A kollégáimat is a pályázásra buzdítom, és a hallgatókat is.

Vitai Zsuzsa: Tanítottam, amikor elindult az Erasmus, de a program elődjének, a Tempusnak adminisztrátora voltam korábban, és gyakorlatilag minden évben elmentem valahova. Nekem a friss levegő is jót tesz: az Erasmus ideje alatt szoktam írni, beveszem magam a könyvtárba, és élvezem, hogy nagyobb a nyugalomban alkothatok. Mindkét gyermekemet arra buzdítottam, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel: a lányom egyszer, a fiam kétszer tanult huzamosabb ideig külföldön.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást számotokra? Milyen pluszt adott az Erasmus program?

Várnagy Péter: Nagy nehézségeim nem voltak, csak a pozitív oldalait láttam. Amikor egyetemista voltam, kevés ilyen lehetőség volt, nem szeretném, ha a gyerekeim erről lemaradnának. Azt gondolom, ha valaki hosszabb távra ki tud menni külföldre tanulni, az sokat számíthat mind szakmailag, mind emberi kapcsolatokban.

Vitai Zsuzsa: Az én generációm anno nem utazhatott, így egy külföldi ösztöndíj óriási lehetőség volt! A mai fiatalok nem is értik, milyen érzés úgy átlépni egy határt, hogy a szíved a torkodban dobog. Még ma is furcsán érzem magam, ha a határnál megállít valaki. Maga az utazás pedig egy romantikus kaland, s mégis több annál. Egy másik ország életébe be kell illeszkedni, ami már önmagában egy teszt, hogy túlélek-e, képes vagyok-e rá, ugyanúgy megállom-e a helyem, mint itthon. Mindig jól éreztem magam, és igyekeztem többfelé menni. Mindig minden nagyon más, a legtöbbször az a közös kapcsolódási pont, hogy amikor elkezdünk szakmáról, munkáról beszélni – onnantól könnyedén megértettük egymást.

Ez azért komoly kihívásnak hangzik. Nem féltetted ettől a gyerekeidet?

Vitai Zsuzsa: Szerintem ez nevelés kérdése. A lányom Londonban volt fél éven keresztül, és nem mondom, hogy nem volt csomóban a gyomrom azalatt az idő alatt, de épeszű ember, ott is e szerint viselkedett. Angliának az a jellegzetessége, hogy az angolok nem szívesen állnak szóba a külföldiekkel. A lányom egy kollégiumban kapott szállást, ahol nagyon sok különböző nemzet volt a törököktől a kínaiakig, és ebbe a közösségbe kellett beilleszkednie. A fiam azt mondta, mikor Bécsben leszállt a villamosról az egyetemnél, tudta, hogy fog tudni boldogulni. Amikor a fiam külföldön vállaltmunkát, az Erasmus révén szerzett képességeket fel tudta használni.

Tudatosan neveltem őket arra, hogy bárhol meg tudják állni a helyüket. Persze, hogy féltettem őket, de fontosnak tartom, hogy egy fiatal felnőttnek legyen külföldi tapasztalata, és a saját döntéseit meg tudja hozni. Egy vadidegen helyen egy üres szobában felébredni nagy kihívás, de olyan túlélési stratégiát ad, amit más nem.

Várnagy Péter: Az egészséges szülői féltés mindenképpen benne van az emberben. Talán az anyák nehezebben élik meg, mint az apák. Hangsúlyoztam, hogy örülnék neki, ha a lányom részt venne a programban, de nem kellett unszolni. Ugyanakkor azt is látom, hogy a hallgatók többsége nagyon nehezen indul el, nehezen lép ki a komfortzónájából.

Miért lehet ez?

Várnagy Péter: Szerintem több oka is lehet, az egyik, hogy sokszor bizonytalan a nyelvtudás, és nem elég biztosak magukban még akkor sem, ha van nyelvvizsgájuk. Pedig épp az a lényeg, hogy élővé tegyék a tudásukat! A másik, hogy bár az ösztöndíjak elfogadhatóak, de országonként változó, hogy mennyire biztosított a kollégiumi rendszer. Ahol kevésbé van ilyen háttér, ott lakást/szobát kell bérelni, amihez kauciót kell letenni. Ha ezt nem tudja megelőlegezni a szülő, az nehézség lehet.

Vitai Zsuzsa: Megvan a magam elképzelése arról, miért nem akarnak élni ezzel a lehetőséggel a mai fiatalok. Szerintem egyrészt azért, mert hozzászoktak, hogy a szüleikkel együtt utaznak kényelmes körülmények között, másrészt pedig az internet megadja azt az illúziót, hogy itthonról is elérhető minden. Amikor ’91-ben Bolognában jártam, már önmagáért a látványért is megérte elmenni – ma a neten is bármikor meg lehet nézni, milyen az a város. A legtöbb könyvtár anyagai is elérhetők a neten. Elmenni viszont azért kell, hogy megtapasztalja, mennyire másként is lehet élni, mint itthon, és hogy szembesüljön azzal, hogy ahhoz, hogy megértsen valakit, szükséges tudni, milyen körülmények között nőtt fel és milyen egy másfajta munkahely. Ez például egy nemzetközi cégnél dolgozó közgazdász számára alapvető tapasztalat kell, hogy legyen.

Külföldön saját magáról is sok mindent megtanul az ember. Például, hogy mennyire képes egyedül meglenni, hogyan teljesít stressz alatt. Ne azt várjuk, hogy a világ ellát mindennel és szórakoztat – ezt nekünk kell elérni, ezért meg kell dolgozni. A legtöbb fiatal azt hiszi, a világ fog alkalmazkodni hozzájuk. Pont fordítva van, és muszáj alkalmazkodni. Nincs vacsorád? A te bajod. Nincs hol aludnod? A te bajod. És ez nem kegyetlenség, ilyen a világ. Ha külföldön túl tudsz élni és sikeres tudsz lenni, az nagy dolog! Mindenképpen lendít a fiatalon, sok olyan képességet tanul meg, amit itthon még akkor sem, ha egy másik városba költözik.

Mennyire változtatta meg a gyerekeiteket az Erasmus?

Várnagy Péter: Sokkal önállóbbá vált! Kétségtelen, ha valaki egy teljes akadémiai évet külföldön tölt, ott sok mindent magának kell intéznie, így ez a fajta önállóság fontos hozadék. Sokféle hallgatótársával találkozott, különböző országokból. Tőlünk eltérő oktatási módszereket is megismert, illetve az adott ország felsőoktatási rendszerét is. Idegen nyelven vizsgázni sem egyszerű. Ezek próbatételek, de szerintem a hallgatók többsége hamar felveszi a ritmust. Ráadásul jó referencia az önéletrajzban, hogy egy félévet vagy egy teljes évet tanult egy más országban.

Vitai Zsuzsa: Nagyon jót tett nekik. Felnőttek. Határozottabbak lettek, megtanulták, hogy minek mi a következménye, és rengeteg barátot szereztek, akikkel évekig tartották a kapcsolatot. Ezt látom a hallgatókon is: nagyobb a kötelezettségérzetük, nagyobb a toleranciájuk, és kreatívabbak. Szerintem minden hallgatónak kötelezővé kéne tenni, és sok olyan oktatási intézmény van a világon, melyekben elvárás is egy fél év külföldi tapasztalatot szerezni. Mi ezt anyagi okok miatt nem tehetjük meg.

Pénzügyi szempontból hogyan ítélitek meg az Erasmust?

Várnagy Péter: Ha nincsenek extra igényei valakinek, akkor szerintem elegendő. Főleg, hogy az itthoni ösztöndíjak folyósítása nem szűnik meg a kinti tanulmányok alatt sem, vagyis az Erasmustól kapott pénz mellett a hallgató azt is megkapja. Plusz az Erasmusnak van egy szociális ösztöndíj része is!

Előny még, hogy összesen 12 hónap áll a hallgatók rendelkezésére az Erasmus programban képzési szintenként, amely lehet tanulmányi célú és szakmai gyakorlati mobilitás is. Utóbbi azt jelenti, hogy akár két hónapra is elmehet egy vállalkozáshoz, szervezethez Erasmusos gyakornoki helyre úgy, hogy az illető egészen biztosan nem veszít félévet. Ez a 12 hónap úgy is felosztható, hogy 5-5 hónap, plusz egy nyári gyakorlat, vagyis ha valaki úgy gondolja, akár egy teljes esztendőt külföldön lehet az Erasmus révén. De mehet csak nyaranta is… Még a PhD-képzésben résztvevők is élhetnek az Erasmusszal, de az a tapasztalatom, hogy korántsem használják ki a hallgatók egyik képzési szinten sem a lehetőségeiket. Azok közül, akik éltek az Erasmus lehetőségével, nem tudok olyanról, aki azt mondta volna, hogy nem érte meg.