Barbi és Olívia Erasmus kalandjai Olaszországban

Az Erasmus, ez a fél vagy egy év, amit külföldön tölthetünk, egy csoda, és egy iszonyatosan szerencsés generáció vagyunk, amiért erre lehetőségünk van. DE. Mindig, amikor elmesélik, hogy mennyire buli és milyen felejthetetlen, hogy egy család lesztek az ottani emberekkel arra az időre, amit együtt töltötök, hogy meghatározza a későbbi életed, stb., már mindenki arról mesél, ahogy utólag látja a kint töltött időt, egy végső következtetést levonva, és ez csalóka. Mert az a helyzet, hogy előbb-utóbb (esetünkben ez körülbelül egy hónap volt) rá kell jönni arra, hogy kint is a saját életedet éled tovább, a saját személyiséged ugyanúgy megmarad, mintha otthon maradtál volna. Vagyis nem változtat meg mindent az, hogy máshol vagy. És ebből egyenesen következik, hogy amilyen különbözőek vagyunk, annyira máshogy éljük meg az élményeket. Azért mindannak ellenére, amit hallani lehet, ne várjatok el semmit, mikor odaértek a helyetekre, ne gondoljátok, hogy ez az érzés, amiről beszélnek, már az első naptól fogva ott lesz. Mégiscsak egy idegen országban, idegen emberek között, idegen nyelven kell ilyenkor megtalálnunk a helyünket, és ez sokszor nehéz, de legalább annyira fantasztikus is. Oké, ha Erasmus alatt is vannak rossz napok, oké, ha nem szerzel millió meg egy barátot odakint, oké, ha nem vagy ott minden buliban, oké minden, amiről te úgy érzed, hogy oké. Mert ez az egész tényleg meghatározza majd az életed, de hagyd meg neki az esélyt, hogy ezt úgy tegye, ahogy tenni kell, és ne várd el, hogy sablon szerint folyjon az élet.

Ami minket vezérelt ebben az egészben (na persze az olasz ételek és italok hívó szava mellett), az volt, hogy szerettük volna, ha kinyílik egy kicsit a szemünk a világra. Szerettünk volna utazni, nyelvet tanulni, érdekes embereket megismerni, önállóságot tanulni, szabadnak lenni.

És visszanézve, ezeket mind meg is tettük.

Utazás?

Bejártuk a Gargano-félsziget leggyönyörűbb részeit, amely számtalanszor lenyűgözött minket annak ellenére, hogy nem is tudtunk előtte arról a sok kis csodáról, amit a csizma sarkantyúja rejteget. Október közepéig hetente legalább egy napot a tengerparton töltöttünk. Megjártuk Barit, Rómát, Bolognát, Veronát, Nápolyt, Pompejit, Caprit és sétálhattunk a Vezúv tetején. Egy helyi olasz vezetésével Foggiához közeli településeket ismerhettünk meg. Elrepülhettünk és megismerhettük Koppenhágát, hogy utána nyugodt szívvel mondhassuk, hogy az északiak modern, szép és szervezett élete és országa ellenére milyen jó döntést hoztunk azzal, hogy Olaszországot választottuk. Pipa.

Nyelvtanulás?

Két olasz kurzusra is lehetőségünk volt járni, ahol anyanyelvű tanároktól tanulhattunk. Habár ki kell jelenteni, hogy fél év nem elég egy nyelv teljes elsajátítására, és hogy a mi tapasztalatunk alapján jobb, ha Olaszországba úgy érkezik az ember, hogy rendelkezik legalább egy alapszintű nyelvtudással, mégis remek lehetőség olyan környezetben nyelvet tanulni, ahol az mindenhonnan visszaköszön. Minden boltban és étteremben rá voltunk kényszerítve az olaszra, mert mást nem értettek meg sehol. Ha akartuk volna, se lehetne másképp: pipa.

Érdekes embereket megismerni?

Az olasz emberek fantasztikusak. Kedvesek, érdeklődők, barátságosak, segítőkészek. Nagyon tudnak enni, inni, lazítani, kiabálni, gesztikulálni, élni. Közlekedni, azt mondjuk nem. De az ember elnézi nekik. És habár mi négyen is ott voltunk egymásnak magyarok, sok-sok embert ismertünk meg sok országból, kultúrákba kukkanthattunk be. Már tudjuk, hogy ha egy töröktől megkérdezed, hogy kér-e enni vagy inni, és azt feleli, hogy „köszönöm”, nem fogja folytatni a mondatot és azt jelenti, hogy nem kér belőle. Tudjuk, hogy a beton, a város, a müzli, a bordó és még jónéhány másik szavunkon osztozik a török és a magyar nyelv. Tudjuk, hogy nem szabad ebéd után cappuccinót rendelni olasz étteremben, mert nagyjából szentségtörésnek minősül, és, ha állva iszod meg a kávéd a pultnál, elég, ha odacsúsztatsz egy eurót, de ha leülsz, már ki kell fizetned a coperto-t, vagyis a díjat a kiszolgálásért. Tudjuk, hogy a szerencsés románok, spanyolok és franciák szinte kapásból megértik az olasz nyelvet, annyira hasonlít az övékhez. Tudjuk, hogy a spanyoloknál hajnalban kezdődik a buli, délelőtt ér véget és estig van éjszaka. Tudjuk, hogy az emberek, akik Dél- és akik Észak-Spanyolországból érkeztek, mintha ég és föld lennének. Tudjuk, hogy mostantól, ha tűzijátékot hallunk, már mindig előbb fog eszünkbe jutni, hogy a maffia visszaért a városba, mint az, hogy ünnep van. Tudjuk, hogy a lengyelekre ugyanúgy sztereotípiakén vonatkozik, hogy tudnak inni, mint a magyarokra. Tudjuk, hogy a török kávé zaccából ki lehet olvasni a jövődet. És tudjuk azt is, hogy bármennyire is különbözőként érkeztünk ide, összehozott minket az Erasmus. Mert jóllehet különböző országokból érkeztünk, különböző szokásaink vannak, különböző nyelveken beszélünk, ide mégis ugyanúgy érkeztünk. Kíváncsian, várakozva, kicsit félve és kicsit zavarban, de mégis sokkal nyitottabban mindenre és mindenkire, mint otthon tettük volna. Természetes lett, hogy ha angolul mesélünk és hallgatunk történeteket, és hogy ha leülünk egy asztal köré, legalább három különböző országból származó emberek ülnek velünk szemben. És milyen jó is ez. Bármekkora buli és szabadság is az Erasmus, észrevétlenül is, de megismerteti más-más nemzetek fiataljait egymással, és így már nem tekintünk valakit idegennek csak azért, mert a világ más pontjáról származik. Szóval: pipa.

Önállóságot tanulni?

Mivel mindketten pécsiek vagyunk, ezért az eddigi egyetemi éveink alatt nem volt szükséges az, hogy elköltözzünk otthonról és huzamosabb ideig távol legyünk a megszokott környezetünktől és a családtól. Ehhez képest a külföldre költözés éles váltás volt, de hamar megszerettük a függetlenséget. Hamar kialakultak az itteni szokásaink, a hétköznapi rutinok. Megtanultuk beosztani a pénzünket. Megszoktuk, hogy magunknak kell megoldani a felmerülő problémáinkat, mert más nem fogja. Persze mondhatjuk azt, hogy “csaltunk” kicsit, mert egymásnak mindig ott voltunk, mint biztos pont. Együtt lettünk önállóak… bár nem hiszem, hogy ez a kifejezés megállja a helyét, de mégis jól tükrözi a valóságot. Természetesen megértjük azt, ha valaki erre azt mondja, hogy ez így nem az igazi elszakadás, nem az igazi “Erasmus élmény”. De őszintén szólva, ha újra választhatnánk, hogy együtt vagy külön menjünk-e, mindenféle kétely nélkül ismét közösen vágnánk bele.

Barbi és Olívia Erasmus kalandjai Olaszországban

Szabadnak lenni?

Ha valamit meg lehet és meg kell tanulni az olaszoktól, akkor az az, hogy nem kell mindent túl komolyan venni, élvezni kell az életet és nem szabad mindenre rástresszelni. Néha mondjuk ők ezt már olyan szinteken tudják művelni, ami nekünk megdöbbentő. Az biztos, hogy a szervezettség és a szervezés nem az erősségük, de nagyon tudnak “élni”, élvezni a mindennapokat, szinte mindig mosolyognak és vidámak. A mentalitásuk talán azon alapul, hogy nem azon aggódnak, hogy mi az, ami nincs, hanem arra gondolnak, hogy milyen jó minden, ami megadatott. Reméljük, hogy ebből a mentalitásból sikerült elsajátítanunk valamit az elmúlt félévben, és sikerül majd ezt nekünk is a mindennapjaink részévé tenni.

Így összegezve tehát a legfontosabb dolog, amit szerettünk volna elmondani, hogy hálásak vagyunk, amiért megélhettük ezt az élményt. Habár Foggia nem a legszebb, legkülönlegesebb város, nem a legnépszerűbb választás, és valószínűleg mi sem ide jöttünk volna, ha más lehetőség is van Olaszországban, de mégis, itt igazán megismerhettük az olaszok életét, valóban a mindennapokba, az igazi szokásokba tekinthettünk be. Ez a kis hely az otthonunkká vált. És mi lehet furcsább és fantasztikusabb annál, mint egy idegen országba hazamenni?

Köszönjük Erasmus

Arrivederci tutti,

Olívia e Barbi

További infók az Erasmus+ ösztöndíjakról: mobilitas.pte.hu/erasmus és [email protected]

Hozzászólások

Szponzorált tartalom
Lottózni otthon is lehet – biztonságos lottózási ötletek otthonra – #lottózzotthon
járvány bama.hu
Baranyai helyzet: itt olvashatja az információkat a koronavírusról
elővigyázatosság / 28 perce
A kommunális hulladékba dobhatjuk a maszkot
A kertészkedés mezőgazdasági munkának minősül, de aki megteheti, ne hagyja el otthonát.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOR JÓZSEF KÁLMÁN 76 éves korában, hosszantartó betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. április 6-án 12.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Részvétnyilvánítást kérjük mellőzni. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett, édesapánk, nagypapám HORVÁTH GYÖRGY volt PÉTÁV dolgozó életének 84. évében, méltósággal viselt, rövid ideig tartó betegsége után örökre megpihent. Temetése 2020. április 6-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. Gyászoló fiai és unokája
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARCZA ZSUZSANNA pécsi, volt bonyhádi lakos életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. április 6-án, hétfőn, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Küzdelmes volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TARKÓ JÓZSEFNÉ Koszér Márta 80 éves korában csendesen elhunyt. Végső búcsút 2020. április 7-én 15 órakor veszünk tőle a pécsi köztemető kápolnájától indulva a családi sírboltnál. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DOBOS GYÖRGYNÉ Tanács Anna 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. április 3-án 14 órakor lesz a Pécs-somogyi temetőben. A gyászoló család
Ezúton értesítünk minden rokont és ismerőst, hogy szerettünk, MAJLÁTI KÁLMÁN búcsúztatása és temetése 2020. április 3-án 12.30 órakor szűk családi körben történik. Kérjük tartsák meg őt emlékezetükben. Köszönettel a gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÉVA ZOLTÁNNÉ Jakab Mária a POTE Bőrklinika volt dolgozója 85 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése 2020. április 3-án a 13.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy DR. MÁJLINGER ISTVÁN 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. április 6-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH ANDORNÉ Miron Erzsébet 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. április 2-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik DR. RUDOLF JÓZSEF temetésén megjelentek, örök nyughelyére virágot helyeztek vagy részvétnyilvánítást küldtek, a mély gyászban együttérzésükkel osztoztak. A gyászoló család
"Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz mint a csillagok. Drága jó szívét, két dolgos kezét Áldd meg Atyám, S mi köszönjük, hogy Ő lehetett a mi Édesanyánk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédikénk, sógornőnk és kedves rokonunk, GERST JÓZSEFNÉ Mausz Rozália fazekasbodai lakos 83 éves korában elhunyt. Szeretett halottunkat szűk családi körben helyeztük végső nyugalomra. Búcsúztatója egy későbbi időpontban lesz szentmise keretében. A gyászoló család
„Küzdelmes volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba.” Fájó szívvel tudatjuk, hogy PÁNJÁN JÁNOS volt villányi lakos 2020. március 22-én 90 éves korában örökre megpihent. Tekintettel a mostani járványhelyzetre - hamvasztás utáni búcsúztatására - a járvány elmúltát követően kerül sor. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MILKOVICS JENŐNÉ 88 éves korában elhunyt. Temetése április 1-én, 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Gyászoló szerettei
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. RUDOLF JÓZSEF életének 94. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. március 27-én, pénteken 14 órakor lesz a siklósi temetőben. A kialakult helyzetre való tekintettel, kérnénk a részvétnyilvánítás mellőzését! A gyászoló család