Barbi és Olívia Erasmus kalandjai Olaszországban

Az Erasmus, ez a fél vagy egy év, amit külföldön tölthetünk, egy csoda, és egy iszonyatosan szerencsés generáció vagyunk, amiért erre lehetőségünk van. DE. Mindig, amikor elmesélik, hogy mennyire buli és milyen felejthetetlen, hogy egy család lesztek az ottani emberekkel arra az időre, amit együtt töltötök, hogy meghatározza a későbbi életed, stb., már mindenki arról mesél, ahogy utólag látja a kint töltött időt, egy végső következtetést levonva, és ez csalóka. Mert az a helyzet, hogy előbb-utóbb (esetünkben ez körülbelül egy hónap volt) rá kell jönni arra, hogy kint is a saját életedet éled tovább, a saját személyiséged ugyanúgy megmarad, mintha otthon maradtál volna. Vagyis nem változtat meg mindent az, hogy máshol vagy. És ebből egyenesen következik, hogy amilyen különbözőek vagyunk, annyira máshogy éljük meg az élményeket. Azért mindannak ellenére, amit hallani lehet, ne várjatok el semmit, mikor odaértek a helyetekre, ne gondoljátok, hogy ez az érzés, amiről beszélnek, már az első naptól fogva ott lesz. Mégiscsak egy idegen országban, idegen emberek között, idegen nyelven kell ilyenkor megtalálnunk a helyünket, és ez sokszor nehéz, de legalább annyira fantasztikus is. Oké, ha Erasmus alatt is vannak rossz napok, oké, ha nem szerzel millió meg egy barátot odakint, oké, ha nem vagy ott minden buliban, oké minden, amiről te úgy érzed, hogy oké. Mert ez az egész tényleg meghatározza majd az életed, de hagyd meg neki az esélyt, hogy ezt úgy tegye, ahogy tenni kell, és ne várd el, hogy sablon szerint folyjon az élet.

Ami minket vezérelt ebben az egészben (na persze az olasz ételek és italok hívó szava mellett), az volt, hogy szerettük volna, ha kinyílik egy kicsit a szemünk a világra. Szerettünk volna utazni, nyelvet tanulni, érdekes embereket megismerni, önállóságot tanulni, szabadnak lenni.

És visszanézve, ezeket mind meg is tettük.

Utazás?

Bejártuk a Gargano-félsziget leggyönyörűbb részeit, amely számtalanszor lenyűgözött minket annak ellenére, hogy nem is tudtunk előtte arról a sok kis csodáról, amit a csizma sarkantyúja rejteget. Október közepéig hetente legalább egy napot a tengerparton töltöttünk. Megjártuk Barit, Rómát, Bolognát, Veronát, Nápolyt, Pompejit, Caprit és sétálhattunk a Vezúv tetején. Egy helyi olasz vezetésével Foggiához közeli településeket ismerhettünk meg. Elrepülhettünk és megismerhettük Koppenhágát, hogy utána nyugodt szívvel mondhassuk, hogy az északiak modern, szép és szervezett élete és országa ellenére milyen jó döntést hoztunk azzal, hogy Olaszországot választottuk. Pipa.

Nyelvtanulás?

Két olasz kurzusra is lehetőségünk volt járni, ahol anyanyelvű tanároktól tanulhattunk. Habár ki kell jelenteni, hogy fél év nem elég egy nyelv teljes elsajátítására, és hogy a mi tapasztalatunk alapján jobb, ha Olaszországba úgy érkezik az ember, hogy rendelkezik legalább egy alapszintű nyelvtudással, mégis remek lehetőség olyan környezetben nyelvet tanulni, ahol az mindenhonnan visszaköszön. Minden boltban és étteremben rá voltunk kényszerítve az olaszra, mert mást nem értettek meg sehol. Ha akartuk volna, se lehetne másképp: pipa.

Érdekes embereket megismerni?

Az olasz emberek fantasztikusak. Kedvesek, érdeklődők, barátságosak, segítőkészek. Nagyon tudnak enni, inni, lazítani, kiabálni, gesztikulálni, élni. Közlekedni, azt mondjuk nem. De az ember elnézi nekik. És habár mi négyen is ott voltunk egymásnak magyarok, sok-sok embert ismertünk meg sok országból, kultúrákba kukkanthattunk be. Már tudjuk, hogy ha egy töröktől megkérdezed, hogy kér-e enni vagy inni, és azt feleli, hogy „köszönöm”, nem fogja folytatni a mondatot és azt jelenti, hogy nem kér belőle. Tudjuk, hogy a beton, a város, a müzli, a bordó és még jónéhány másik szavunkon osztozik a török és a magyar nyelv. Tudjuk, hogy nem szabad ebéd után cappuccinót rendelni olasz étteremben, mert nagyjából szentségtörésnek minősül, és, ha állva iszod meg a kávéd a pultnál, elég, ha odacsúsztatsz egy eurót, de ha leülsz, már ki kell fizetned a coperto-t, vagyis a díjat a kiszolgálásért. Tudjuk, hogy a szerencsés románok, spanyolok és franciák szinte kapásból megértik az olasz nyelvet, annyira hasonlít az övékhez. Tudjuk, hogy a spanyoloknál hajnalban kezdődik a buli, délelőtt ér véget és estig van éjszaka. Tudjuk, hogy az emberek, akik Dél- és akik Észak-Spanyolországból érkeztek, mintha ég és föld lennének. Tudjuk, hogy mostantól, ha tűzijátékot hallunk, már mindig előbb fog eszünkbe jutni, hogy a maffia visszaért a városba, mint az, hogy ünnep van. Tudjuk, hogy a lengyelekre ugyanúgy sztereotípiakén vonatkozik, hogy tudnak inni, mint a magyarokra. Tudjuk, hogy a török kávé zaccából ki lehet olvasni a jövődet. És tudjuk azt is, hogy bármennyire is különbözőként érkeztünk ide, összehozott minket az Erasmus. Mert jóllehet különböző országokból érkeztünk, különböző szokásaink vannak, különböző nyelveken beszélünk, ide mégis ugyanúgy érkeztünk. Kíváncsian, várakozva, kicsit félve és kicsit zavarban, de mégis sokkal nyitottabban mindenre és mindenkire, mint otthon tettük volna. Természetes lett, hogy ha angolul mesélünk és hallgatunk történeteket, és hogy ha leülünk egy asztal köré, legalább három különböző országból származó emberek ülnek velünk szemben. És milyen jó is ez. Bármekkora buli és szabadság is az Erasmus, észrevétlenül is, de megismerteti más-más nemzetek fiataljait egymással, és így már nem tekintünk valakit idegennek csak azért, mert a világ más pontjáról származik. Szóval: pipa.

Önállóságot tanulni?

Mivel mindketten pécsiek vagyunk, ezért az eddigi egyetemi éveink alatt nem volt szükséges az, hogy elköltözzünk otthonról és huzamosabb ideig távol legyünk a megszokott környezetünktől és a családtól. Ehhez képest a külföldre költözés éles váltás volt, de hamar megszerettük a függetlenséget. Hamar kialakultak az itteni szokásaink, a hétköznapi rutinok. Megtanultuk beosztani a pénzünket. Megszoktuk, hogy magunknak kell megoldani a felmerülő problémáinkat, mert más nem fogja. Persze mondhatjuk azt, hogy “csaltunk” kicsit, mert egymásnak mindig ott voltunk, mint biztos pont. Együtt lettünk önállóak… bár nem hiszem, hogy ez a kifejezés megállja a helyét, de mégis jól tükrözi a valóságot. Természetesen megértjük azt, ha valaki erre azt mondja, hogy ez így nem az igazi elszakadás, nem az igazi “Erasmus élmény”. De őszintén szólva, ha újra választhatnánk, hogy együtt vagy külön menjünk-e, mindenféle kétely nélkül ismét közösen vágnánk bele.

Szabadnak lenni?

Ha valamit meg lehet és meg kell tanulni az olaszoktól, akkor az az, hogy nem kell mindent túl komolyan venni, élvezni kell az életet és nem szabad mindenre rástresszelni. Néha mondjuk ők ezt már olyan szinteken tudják művelni, ami nekünk megdöbbentő. Az biztos, hogy a szervezettség és a szervezés nem az erősségük, de nagyon tudnak “élni”, élvezni a mindennapokat, szinte mindig mosolyognak és vidámak. A mentalitásuk talán azon alapul, hogy nem azon aggódnak, hogy mi az, ami nincs, hanem arra gondolnak, hogy milyen jó minden, ami megadatott. Reméljük, hogy ebből a mentalitásból sikerült elsajátítanunk valamit az elmúlt félévben, és sikerül majd ezt nekünk is a mindennapjaink részévé tenni.

Így összegezve tehát a legfontosabb dolog, amit szerettünk volna elmondani, hogy hálásak vagyunk, amiért megélhettük ezt az élményt. Habár Foggia nem a legszebb, legkülönlegesebb város, nem a legnépszerűbb választás, és valószínűleg mi sem ide jöttünk volna, ha más lehetőség is van Olaszországban, de mégis, itt igazán megismerhettük az olaszok életét, valóban a mindennapokba, az igazi szokásokba tekinthettünk be. Ez a kis hely az otthonunkká vált. És mi lehet furcsább és fantasztikusabb annál, mint egy idegen országba hazamenni?

Köszönjük Erasmus

Arrivederci tutti,

Olívia e Barbi

További infók az Erasmus+ ösztöndíjakról: mobilitas.pte.hu/erasmus és [email protected]

Hozzászólások

Aktuális ügyek
Kövér László: indokolatlanok a felhatalmazási törvényt ért kritikák
több zűrös ügye is volt / 4 órája
Spanyolországban lett öngyilkos a magyar alvilág ismert alakja
K. F. Roland spanyolországi otthonában végzett magával – tudta meg a PestiSrácok.hu.
Gyász
"Szomorúan szólnak a harangok, mert egy Édesapa szíve már nem dobog." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, drága édesapánk, apósunk, imádott nagyapánk, dédi papánk, testvérem, nagybátyánk, sógorunk, nászom, kedves rokonunk, ismerősünk VAS LAJOS ózdfalui lakos 85 évesen elhunyt. Felejthetetlen halottunk búcsúztatása 2020. július 10-én 14.00 órakor lesz szeretett faluja ravatalozójából. "Csoda volt, hogy éltél, hogy bennünket szerettél. Te nekünk nem is haltál meg csak álmodni mentél." A gyászoló család
"Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél, Itt hagytál minket, akiket szerettél. Nem tekint ránk aggódó szemed, Megpihenni tért dolgos kezed. Életed munka volt és szorgalom, Jutalmad legyen béke és nyugalom." Fájó szívvel emlékezem HORVÁTH LAJOS halálának 6. évfordulójára. Feleséged
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KUGLI FERENCNÉ Balaskó Jolán Irén 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 10-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZOMBATHELYI ÁGNES életének 64. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. július 10-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Gyászoló szerettei
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik HECSKÓ GYÖRGYNÉ Terikét utolsó útjára elkísérték és gyászunkban osztoztak. Gyászoló szerettei
"Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid közt, mikor elhervadnak, megtalálsz a Falevélben, mikor lehull, meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok állni Veled." /Jókai Mór/ Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHWINDL ROZÁLIA 2020. március 20-án, életének 80. évében hosszú, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Szeretett halottunktól 2020. július 9-én 10.45 órakor veszünk végső búcsút a vokányi temetőben. Gyászmise a temetés napján 10 órakor lesz a vokányi Szentháromság Templomban. Mosolya örökre szívünkben él! A gyászoló család
"Az emlékezés a lélekben terem, s a lélek nem hal meg soha!" Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk KÁRPÁTI IMRE a kémesi általános iskola volt tanára, igazgatója hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. július 11-én 10 órakor lesz a harkányi református templomban gyászistentisztelet keretében. Részvétüket egy szál virággal fejezhetik ki. A sírcsokorra szántakat a kihelyezett perselybe helyezhetik el a gyülekezet javára. Emléke legyen áldott! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk DARÁZSI JÓZSEF 68 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 13-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ GYÖRGY 98 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. július 14-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk és dédapánk ID. APACZELLER JÓZSEF gyapjúfonó mester, állatfelvásárló, az Állatforgalmi Vállalat és a pécsváradi ÁFÉSZ egykori munkatársa 91 éves korában, családja körében békésen elaludt. Temetése 2020. július 6-án, hétfőn 15 órakor lesz a pécsváradi temetőben, majd ezt követően 16 órától gyászmisén búcsúzunk tőle a pécsváradi Nagyboldogasszony római katolikus templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Szomorúan tudatjuk, hogy HÜFNER KORNÉL életének 77. évében elhunyt. Végső búcsút 2020. július 9-én 13 órakor veszünk tőle a pécsi Memento temetkezés ravatalozójában. (Pécs, Nagyárpádi u. 15/c.) A gyászoló család
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, testvérem, sógorom, apósunk DR VERECKEI GÁBOR szülész, nőgyógyász életének 79. évében hosszantartó betegség után, 2020. április 20-án visszatért a Teremtőhőz. Temetése 2020. július 6-án 14.30 órakor a pécsi temető kápolnájában a Római Katolikus Egyház szertartása szerint lesz. Kérjük a részvétnyilvánítások mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága anyukánk LÁNCZ ANTALNÉ Szabó Gizi 63 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. július 8-án, szerdán 17 órakor lesz a pécsváradi Római katolikus temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. Gyászolják fiai és a rokonság
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HECSKÓ GYÖRGYNÉ Terike 95 éves korában elhunyt. Temetése 2020. július 6-án, a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi Belvárosi templomban. Kérjük, hogy részvétüket csak egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló szerettei