szponzorált tartalom

2019.10.10. 10:00

Birtokba vehették az új játszóteret

A kiegyensúlyozott gazdálkodásnak köszönhetően sok mindent fejlesztettek Királyegyházán az elmúlt években.

A királyegyházi önkormányzat, annak ellenére, hogy a magas iparűzési adóerő-képessége miatt az állami támogatásoktól elesett, kiegyensúlyozott gazdálkodással működött az elmúlt években. Ennek köszönhetően tudták felújítani a főzőkonyhát, amely a helyieken kívül a szomszédos településeket is kiszolgálja.

Vásároltak egy ingatlant, amelynek egyik részében hamarosan újra kinyit a gyógyszertár, a másik felében pedig egy postahivatalt alakítanának ki. Egy másik ingatlanban pedig a Biztos Kezdet Gyermekház kezdi meg hamarosan működését.

– Elkészült a falu parkosítási képe, a központban már megkezdték a faültetést – tudtuk meg Palkó Ottótól, Királyegyháza alpolgármesterétől. – Onnan haladunk majd folyamatosan a falu szélei felé.

A könyvtár kultúrházba költöztetéséhez is majdnem minden készen áll, már csak az új bútorzat egy része hiányzik. A Rigópusztára vezető út új aszfaltburkolatot kapott, a két oldalán bazaltzúzalékos útpadkát alakítottak ki. A közvilágítást is szeretnék kialakítani itt, erről már folynak a tárgyalások.

Az iskolaudvaron a régi játékok veszélyessé váltak, ezért a közelmúltban új játszóteret épített ott az önkormányzat. A tűzoltók és polgárőrök szolgálati helyiségét is korszerűsítették, konyhát és vizes­blokkot alakítottak ki, valamint a tűzoltóautó is garázsban tud már állni.

Az önkormányzat a közelmúltban vásárolt egy vendégházat Orfűn, ahol táborozni tudnak az iskolás gyermekek, és a civil közösségek és a helyi lakosok is igénybe tudják venni kedvezményes áron.

Napelempark építését kezdhetik meg a település határában

Már folynak a tárgyalások, hogy a cementgyártól délre eső önkormányzati területen egy harminc megawattos naperőművet alakítanak ki. Bár a bűncselekmények nem jellemzőek, újabb hét kamerával szeretnék bővíteni a térfigyelő rendszert. A falu végén található hősi emlékművet is felújítanák. A Magyar Közút jövőre kezdheti el a falun áthaladó út helyrehozását, ehhez kapcsolódóan az önkormányzat a hidak felújítását tervezi ott, ahol szükséges.

A közmunkaprogram idén megszűnt, ezért az önkormányzat saját forrásból, csökkentett létszámban foglalkoztat embereket. Tavaly kertészeti programot csináltak, de ezzel felhagytak, Palkó Ottó viszont újra szeretné gondolni – ha nem is az eddigi mértékben – hiszen nagy igény van rá. Az iskola mellett egy parkolót szeretnének kialakítani, a templom előtt pedig egy közparkot hoznának létre.

A Magyar Falu Program keretein belül több pályázatot is beadtak. Egy földutat szeretnének leaszfaltozni, és az óvodának építenének egy tornaszobát. A járdaépítéshez építőanyagra adtak be pályázatot, emellett gépbeszerzést is terveznek.

A nyugdíjasklubban jubileumra készülnek

A Civil Házban futó projekt keretében havi rendszerességgel különböző programokat, szakköröket szerveznek, van többek között főzőklub, kézműves foglalkozás, környezet­ismereti szakkör, a közeljövőben pedig angol szakkört szeretnének indítani. Nemrég szabadegyetemet tartottak, ahol a helyi civil szervezetek mutatkoztak be.

Egy másik pályázat keretében különböző rendezvényeket szerveznek, de persze állandó programok is vannak. A naptári ünnepekhez kapcsolódóan kreatív foglalkozásokat tartanak, vannak különböző sportprogramok, nyáron pedig egy hetes tábort szerveznek a gyermekeknek.

A nyugdíjasklub is aktívan részt vesz a település életében. Jövő hónapban ünneplik a tízéves jubileumot, az alapítók közül még most is sokan tagok, de vannak persze újak is. A helyi rendezvényeken rendszeresen részt vesznek, ha kell, lángost sütnek, ha kell, énekelnek. A gyermekeket megvendégelik süteménnyel, segítenek nekik a kézműves foglalkozásokon. A tagok sokszor vannak együtt, közösen ünnepelnek, kirándulásokra járnak. A Biztos Kezdet Gyerekházzal is szorosabb kapcsolatot építhetnek majd ki, hiszen egyfajta pót-nagyszülői hálózatot hoznának létre. A Nyugdíjas Klub tevékenységével igazán pozitív példát ad a falu lakosságának, mivel mindenben lehet rájuk számítani.

Mindig kihasználták a pályázati lehetőségeket

Önálló intézményként működik szeptember elsejétől a Királyegyházai Általános Iskola, amely eddig a Szentlőrinci Általános Iskola tagintézménye volt. A pályázati lehetőségeket mindig kihasználták, jelenleg is több projekt fut. Az egyik a szakmai megújulást segíti, ennek keretében egy gyógypedagógus és egy pszichológus is segít a nevelőknek. A Menő Menza program keretében az egészséges életmódra nevelik a diákokat. A helyi önkormányzattal és Sumony községgel is közös pályázat keretében többek között lovasterápiát, úszásoktatást, kézműves foglalkozásokat biztosítanak a gyermekeknek.

A legnagyobb rendezvény az erdei tábor, amit idén továbbfejlesztettek, és egy ötnapos, horvátországi tengerparti tábort tartottak.

– Partnerintézményi szerepet is elvállalunk – mondta el Konyári Tímea, az iskola igazgatója. – A Kaposvári Egyetemről és a Pécsi Tudományegyetemről is jöttek hozzánk hallgatók, most pedig a bajai Eötvös József Főiskolával alakítjuk ki a partnerkapcsolatot.

Az önkormányzat segítségével új, biztonságos játszótér épült az iskolaudvaron, a tornaszobában is kicserélték a nyílászárókat, valamint vizesblokkokat alakítanak ki. Az intézmény nemrég megkapta a Boldog Iskola címet, boldogságórákat tartanak, ahol a szociális nevelés, személyiségfejlesztés kerül a középpontba.

– Fontosnak tartom, hogy a gyermekek a közösségben, a közösségért tudjanak dolgozni – emelte ki az igazgatónő. – Szoros az együttműködés a civil szervezetekkel és a Nyugdíjas Klubbal, a segítségükért a gyerekek is visszaadnak valamit. Ezt szeretném a jövőben szervezettebb keretek között folytatni.

Egymást segítik

Jelenleg is dolgoznak a Biztos Kezdet Gyerekház kialakításán, ahol a gyermeknevelés, az egészség- és a pszichés fejlesztés terén tudnak majd segítséget nyújtani a családoknak. A szülők azonban nemcsak a szakemberektől, hanem egymástól is segítséget kaphatnak itt. A programban bárki részt vehet, a lényeg, hogy a szülő és a gyermek együtt legyen. Az első négy évben pályázati támogatásból tudnak működtetni, utána pedig állami normatívát vehetnek fel.

A település vezetői

A közel 950 fős Királyegyháza alpolgármestere Palkó Ottó. A képviselő-testület további tagjai: Konyári Tímea Eszter, Kovács László, Mészáros Dániel, Ős Gergely és Tóth Józsefné. Jegyző: Beák Laura.

Háziorvos: Dr. Turi Zsuzsanna. Védőnő: Gelencsér Adrienn. A Királyegyházai Általános Iskola igazgatója: Konyári Tímea Eszter. A Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Királyegyházai Tagóvodájának vezetője Grimné Hunyadvári Éva. Plébános: Molnár Péter. A Civil Ház vezetője Szabó Zsófia.

A Királyegyháza Felvirágoztatásáért Közalapítvány elnöke Fata Gáborné. A Nyugdíjas Klub vezetője Dr. Máthé Győzőné. A Mozdulj Magadért Egyesület elnöke Grőb Ramóna. A Királyegyházai Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke Varga József. A Királyi Lovas Klub vezetője Gyenis István. A Királyegyházai Sportegyesület elnöke Fata Gábor.

A településen működik a Lafarge Cementgyár, amellyel jó kapcsolatot ápolnak. Az önkénteseik folyamatosan segítenek, közös rendezvényeket is tartanak.

Története

A terület már a rézkor késői szakaszában is lakott hely volt. A mai község Vásáros­szentgál és Magyarszentiván egyesítésével jött létre 1940-ben Királyegyháza néven. A település évtizedeken át híres volt arról, hogy lakói többségükben állattartásból tartották el magukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában