szponzorált tartalom

2018.10.15. 10:00

Campus Mundival külföldi szakmai gyakorlaton

Farkas Marcell geográfusként végzett a pécsi TTK-n, jelenleg a Földtudományok Doktori Iskolában harmadéves doktorandusz. Számára nem nagyon volt kérdés, hogy ezzel szeretne foglalkozni, hisz már kicsi kora óta rendkívül lekötötték a térképek, most pedig ez a komolyan vett hobbi immáron a kutatómunkájává vált. Ehhez, illetve a doktori tanulmányaihoz kapcsolódóan ment ki Campus Mundival szakmai gyakorlatra Granadába, Spanyolországba, azelőtt pedig egy tanulmányútra Rómába.

Hol hallottál először a Campus Mundi ösztöndíj programról?

Már a Campus Mundi elődjéhez, a Campus Hungary-hez is volt szerencsém 2014-ben, akkor Frankfurtban voltam egy tanulmányúton, de 2016-ban is voltam már Erasmus-os gyakornok Bécsben. Azóta keresek minden hasonló lehetőséget, illetve sokszor azok találnak rám. Mondhatni régi motorosként vágtam bele a spanyolországi útba is, ami a legjobb döntésnek bizonyult.

Hány szemesztert töltöttél külföldön?

Igazából egyet sem, a szakmai gyakorlat valamivel másabb felállás, mint az Erasmus. Mivel a saját doktori témámhoz kapcsolódó kutatási tervvel mentem, ezért ez nem kötődik szorosan szemeszterekhez, többnyire saját időbeosztással dolgoztam. A fogadóintézetnél természetesen segítettek az indulásnál, hiszen egy teljesen új helyről volt szó, de alapvetően én határoztam meg a teendőket. Összesen három hónapot töltöttem így idén Spanyolországban, egy hónapot pedig Olaszországban.

Mi volt a motiváció a mögött, hogy külföldre menj és ott szerezz tapasztalatot?

Egyrészt az, hogy szakmailag felkészült legyek, első kézből szerezzek információkat az európai migrációval kapcsolatban, amit kutatok. Szerintem ehhez mostanában elég jó terep mind Olaszország, mind pedig Spanyolország. Ráadásul éppen úgy alakultak az események is, hogy akkor voltam kint, amikor pont ebben a két országban ilyen téren markáns változások indultak el. Természetesen emellett valahol szakmai ártalom is az utazás szeretete, nyilván legalább ugyanennyire motivált az új országok, helyek felfedezése. Úgy gondolom, hogy a helyben gyűjtött információkat, élményeket semmi sem pótolja.

Mit gondolsz, mivel ad többet ha valaki kint végez gyakorlatot?

A szakmai gyakorlat arra jó, hogy beleláss jobban abba a témába, munkakörbe, ami érdekel, mindezt pedig egyedülálló lehetőségként az egyetemi tanulmányaid alatt, külföldön és ösztöndíjból végezhesd. Az ilyen tapasztalat pedig rendkívül fontossá vált manapság. Én egyébként egy olyan intézetnél voltam, ahol mintegy 100 doktorandusz hasonló kérdéskörben kutat, ez az inspiráló, mégis teljesen új környezet pedig új ötleteket szült, illetve új meglátásba helyezte a doktori munkámat. A másik, hogy eközben lehetőség van a helyiekkel való interakcióra is, így szerezhetsz olyan információkat, amiket otthonról csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem.

Úgy gondolod ez jövő? Egyre nehezebb lesz csak itthoni tanulmányokkal rendelkezve elhelyezkedni a diploma után?

Ez inkább kettős. Van egy hatalmas igény az új munkaerőre, másrészt ugyanúgy megmaradt a verseny. Ebben a versenyben pedig sosem volt hátrány, ha azt tudod mondani, hogy külföldön dolgoztál, kutattál. Ez azért is nagyszerű lehetőség, mert Campus Mundival úgy maradhatsz egyetemista, hogy közben ezt a szakmai tapasztalatot is megszerzed. Mind tudjuk, hogy ez szokott lenni a csapda, a frissen végzettek nem tudnak munkába állni, mert nincs tapasztalatuk. Na ezt többek között a Campus Mundival lehet orvosolni, mindenkinek ajánlom.

Milyen lehetőség rejlenek egy ilyen ösztöndíj programban? Emberi és szakmai fejlődést egyaránt tekintve.

Leginkább új szemlélet kapsz, nyitott leszel, elkezded máshogy vizsgálni a saját témádat, de ez ugyanúgy kihat a mindennapi életre is. Azóta még inkább kíváncsi lettem, rendszeresen olvasok spanyol és andalúziai portálokat, még jobban ráálltam a spanyoltanulásra, keresem a kapcsolatot a spanyolul beszélőkkel éppúgy, ahogy a latinos programokat, ételeket, italokat. Miközben kinyílik a világ, úgy lesz egyre kisebb, valahogy mindent egyre közelebbinek érzékelek. Erre mondjuk rásegít az is, hogy csaknem előbb odaérek repülővel Málagába, mint vonattal Budapestre. Spanyolország azért különösen jó hely külföldi tanulmányok szempontjából, mert egy ablak Latin-Amerikára, Marokkóra, egész kultúrkörökkel kerül közeli kapcsolatba az ember. Mindeközben a déli mentalitás a szépséghibáival együtt is sok szempontból követendő. A jólét relatív, Spanyolország legszegényebb térsége Andalúzia, ahol a kevés munkahely és sok a probléma. Ennek ellenére az emberek vidámak, a terek tele vannak és az őszinte közvetlenség, segítőkészség mindenhonnan érződik. Ha lehetne ilyet, akkor receptre kéne felírni legalább pár hét Campus Mundit, különösen Spanyolországba.

A tanulás és munka mellett mennyire volt lehetőséged megismeri a helyieket, kultúrájukat, szokásaikat?

Nem kevésbé volt hangsúlyos része ez az utamnak, kifejezetten kerestem is ezeket az alkalmakat. Szerencsére spanyol lakótárssal ez viszonylag könnyen sikerült, hamar felvettem az andalúz életritmust. Két szent dolog van arrafelé, a délutáni szieszta és a sonka, a többi nagyrészt opcionális, de azért nehezen hanyagolható. Főleg, hogy Granada azon kevés városok egyike, ahol még megmaradt az a szokás, hogy a megrendelt ital mellé tapas jár, ezt pedig az esti (hajnali) fieszta előtt vétek kihagyni. Minden helyen más-más ételt lehet így megkóstolni, ezáltal közelebb kerülni a zseniális spanyol konyhához. A többi andalúz és marokkói városban is igyekeztem csak úgy „elveszni”, letérni a térképről és a turistás helyekről. Minden várost gyalog jártam be (pl. a gibraltári sziklát is), naponta 15-20km sétákkal. Ez fontos ahhoz, hogy elkapj helyi beszélgetéseket, megismerd pl. azokat a kávézókat, ahol a spanyolok töltik ráérősen a szabadidejüket. Természetesen így spontán módon rengeteg épületet, programot stb. lehet felfedezni, és nagyon könnyen otthonosan lehet érezni magunkat Spanyolországban. A legjobban – persze Granada mellett – talán Cádiz, Ceuta és a marokkói Tanger tetszettek. Különös volt megtapasztalni, ahogy délebbre fokozatosan egyre nagyobb a mór és a jelenlegi arab hatás és ez nem csak az épületeken érződik, hanem az eltérő felfogások, vélemények is megjelennek.

Tervezel még további féléveket is kint tölteni? Ha igen, van már kiszemelt úti célod?

Ha féléveket nem is, de további tanulmányutakat mindenképpen. Most elsősorban külföldi konferenciákra szeretnék eljutni, ahogy idén Németországban és Hollandiában, úgy jövőre remélhetőleg Angliában és Írországban is szeretnék előadni a témámmal kapcsolatban. A másik, hogy Spanyolország hatalmas ország, így mindenképpen visszatérnék oda is. Madridba elsősorban szakmai, míg a Kanári-szigetekre a bakancslistás helyek miatt szeretnék eljutni. Európán belül még Portugália, Málta, Görögország, a kontinensen kívül pedig a latin-amerikai térség (különösen Chile), az Egyesült Államok és Kína a kiszemeltek egyelőre, akár pl. egy nyári egyetem, egyéb képzés, konferencia, workshop erejéig. A lehetőségeket folyamatosan keresem és ezt tanácsolom is mindenkinek, hiszen egy-egy ilyen út messze többről szól a szakmai fejlődésnél, általuk olyan élményeket gyűjthetünk, amik nélkül biztosan szegényebbek lennénk.

További információk: http://erasmus.pte.hu/hu/content/campus-mundi

 

Címkék#pr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában