Hirdetés

2021.12.02. 13:57

Drávasztára tovább építi a határon átnyúló kapcsolatokat

A település őszi rendezvényei a hagyományok megőrzését is szolgálják.

Drávasztára Önkormányzata évek óta olyan hagyományőrző rendezvényeket tart, amelyek erősítik a kapcsolatot határon túl élő szomszédaikkal. Ehhez most egy Interreg-pályázat keretén belül kaptak segítséget, így több rendezvény tud megvalósulni nagyobb résztvevői létszámmal. A 2021-es ősz bővelkedett programokban, hiszen három hagyományőrző rendezvényt is tartottak, emellett pedig átadásra kerül majd az új Kultúrház is.

A Dráva másik oldalán, Horvátországban fekvő település, Sopje a pályázat fő kedvezményezettje, azonban a drávasztárai rendezvényeken is meghívott vendégek a horvát partnerek. Idén ősszel már három hagyományőrző rendezvényre került sor, ahol magyarok és horvátok együtt szórakoztak. Az ősz az Elszármazottak találkozójával kezdődött, ezt a Nemzetközi kispályás focitorna követte, végül pedig a Népi fogathajtó versenyt rendezték meg.

Az Elszármazottak találkozója egy többéves múltra visszatekintő esemény, ahol azokat az embereket várják vissza, akik elköltöztek Drávasztáráról, de itt töltötték a gyerekkorukat, vagy itt éltek korábban. A jó hangulatú, szeptember 18-i rendezvény főzőversennyel kezdődött, aminek eredményéből a község lakói, az elszármazottak, valamint a meghívott horvát vendégek is megebédelhettek. Ezek után folytatódott a délutáni program közös szentmisével a helyi templomban, tamburazenekari koncerttel, emlékérem-átadóval, kórusműsorral, valamint este tánccal és zenével.

A második rendezvény a Nemzetközi kispályás focitorna volt október 9-én, ahol magyar és horvát csapatok egyaránt megmérettethették magukat. Összesen nyolc csapat között zajlott a mérkőzés, amelynek végeztével közös vacsorára került sor, az estét pedig a Biseri Drave tamburazenekar zárta.

Az október 23-án megrendezett Népi fogathajtó verseny zárta a programsorozatot Drávasztárán. Ez egy szintén régóta megtartott verseny, ahol összesen hat kategóriában versenyezhettek a fogathajtók. A megmérettetések között egy különbleges, négyes fogathajtó versenyt is megnézhettek a látogatók, valamint sétakocsikázásra is lehetőség volt. A díjátadó után természetesen itt is egy közös étkezés zárta a napot.

A Drávasztárai Kultúrház új köntöst kapott, ezáltal már teljesen felújítva és átalakítva várja a látogatókat. Az intézmény rendezvényeknek, gyűléseknek fog otthon adni, a hivatalos átadó pedig december 10-én, 15 órakor lesz egy állófogadással karöltve, amire szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Drávasztára büszke a hagyományaira, amelyet igyekeznek is megőrizni. A jól sikerült őszi rendezvénysorozat után bíznak abban, hogy tavasszal is ugyanilyen érdeklődés övezi majd a hagyományőrző programjaikat.

A cikk az Interreg V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program által támogatott „Drava Events II – Events of the both side of the Drava River” HUHR/1901/2.1.3/0148) című projekt keretében készült. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alapon keresztül az Európai Unió támogatásával valósul meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában