20°
28°
14°

Együttműködésre hívja a régió vállalatait a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Felsőoktatási Kiválósági Programjának keretén belül a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtundományi Kara megoldásfókuszú kutatásokkal és tanácsadással segíti a régió vállalatait, így támogatva versenyképességüket. Annak érdekében, hogy az együttműködés teljes mértékben a kölcsönösség elvére épülhessen, az egyetem, egy Vállalati Innovációs Platform formájában, közös gondolkodást és folyamatos diskurzust kezdeményez a régió vállalatainak vezetőivel.

Az innováció és a technológiai fejlesztés ma a vállalatok előtt álló egyik legnagyobb kihívás, rengeteg vállalat küzd azonban azzal a problémával, hogy hiányzik az ehhez szükséges munkaerő és szaktudás. A dél-dunántúli régió számára is komoly hátrányt jelent a versenyképesség szempontjából a munkaerő, azon belül is a kvalifikáltabb munkaerő hiánya, ráadásul a KSH 2018-as adatai szerint Baranya megye sereghajtó, az országos átlag felét sem éri el az egy főre jutó ipari termelés tekintetében.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara felismerte, hogy ha az egyetemi tudásbázist a vállalatok innovációs folyamataiban is hasznosíthatóvá tudják tenni, kulcsszerepet játszhatnak az ilyen jellegű problémák megoldásában. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Felsőoktatási Kiválósági Programjának1 keretén belül, megoldásfókuszú kutatásokkal és tanácsadással támogatják a dél-dunántúli vállalatokat, ezáltal a egész régió fejlődését és versenyképességét is erősítik.

A dinamikus és hosszú távú kutatási partnerségben a vállalatok megfogalmazzák saját alapproblémáikat, melyre megoldási javaslatokat várnak az egyetem kutatóitól. Ezt követően a területspecifikus tudományos munkában a kutatók közösen gondolkodnak a gazdasági szereplőkkel, valós gyakorlati problémák feldolgozása történik. Az együttműködés mindkét fél számára hasznos: az egyetemek olyan gyakorlati problémákkal találkozhatnak, melyek a további kutatásaikhoz inputot jelentenek, ráadásul a projekt nemzetközi szintű publikációkhoz is vezethet, ami növeli az egyetem, a régió, és végső soron Magyarország presztízsét a nemzetközi tudományos életben. Emellett a vállalatok olyan szaktudáshoz, kutatáshoz és tanácsadáshoz juthatnak hozzá, amik hozzásegítik őket különböző innovatív megoldások vagy technológiai újítások révén a versenyképességük fejlesztéséhez.

A ipari automatizálással és robotizált gyártástechnológiákkal foglalkozó pécsi KONTAKT-Elektro Kft. azon vállalatok egyike, akik elsőként ismerték fel az egyetemmel való együttműködésben rejlő egyedülálló lehetőséget. „Egy olyan K+F projekt megvalósításán dolgozunk együtt, ami egy nagyon szűk, speciális szegmenst érint, ebből kifolyólag rendkívül alapos körültekintést és rengeteg kutatómunkát igényel. Cégünk nem rendelkezik sem elegendő kapacitással, sem a kutatómunkához szükséges szakmai háttértudással, ezért a PTE KTK marketing szakemberei végzik a projekthez kapcsolódó piackutatási tevékenységet — részletezi a közös munka lényegét Hirth Markus, a KONTAKT-Elektro Kft. társtulajdonosa. — Bár még nem értünk a projekt végére, a részeredményekkel teljes mértékben elégedettek vagyunk, és a jövőben is szeretnénk folytatni az együttműködést, akár más területekre is kiterjesztve azt.”

A sikeres partnerséghez elengedhetetlen az egyetem elméleti tudásának és a vállalatok valós igényeinek összhangba állítása. Ezt a célt szolgálja a PTE Közgazdaságtudományi Kara által útjára indított Közös tér a fejlődésre Vállalati Innovációs Platform, amely fizikai és virtuális interakciókat tesz lehetővé a szereplők között, megalapozva ezzel a közös gondolkodás, közös problémakeresés lehetőségét. Kitűnő példa erre a PTE KTK által, június közepén tartott workshop, ahol vezető hazai gazdaságtudományi szaklapok szerkesztői és partnervállalatok képviselői ültek össze közös eszmecserére az együttműködési keretrendszer olyan irányú továbbfejlesztéséről, hogy az mindkét fél igényeit teljes mértékig ki tudja szolgálni.

„A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara egy remek lehetőséghez jutott a tavalyi év során, amikor előbb az EMMI, majd az ITM gondozásában útjára indult a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program. Most, egy év távlatában, fontosnak tartottuk, hogy az érintett felek bevonásával visszatekintsünk, és mérleget készítsünk, valamint a jövőre nézve meghatározzuk a kiemelt irányokat” — foglalta össze a workshop lényegét Schepp Zoltán, dékán.

„A régió vállalataival olyan, ökoszisztéma alapú együttműködésre törekszünk, melynek lényege a kölcsönösség elvén alapszik. Hiszünk abban, hogy ha a szereplők tudatában vannak céljaiknak és stratégiájuknak, akkor számukra az interakcióból származó érték maximális lehet”— tette hozzá Bedő Zsolt, Innovációs Igazgató.

További információk a programról:
https://vip.ktk.pte.hu

Hozzászólások

repülőcirkusz
Cirkuszlátogatással zárják a nyaralást az Erzsébet-táborok lakói
igazságosztó / 44 perce
Nagy tervei vannak Xénának
A harcos hercegnőt alakító színésznő egy új terepen próbálná ki magát.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KNOTIK ERZSÉBET 92 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. július 27-én 11 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, ha imádkoztok, veletek vagyok, ha rám gondoltok, mosolyogjatok, emlékem így áldás lesz rajtatok." Emlékezzünk LABRICZ FERENC halálának 5. évfordulójára. Felesége és családja
"Itt hagytad azokat, akiket szerettél. Itt hagytad mindazt, amiért küzdöttél. Szívedben nem volt más, csak szeretet, szorgalom, és munka volt az egész életed. Másképp lenne minden, ha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ránk nevetnél. Szívünkben helyed nem pótolja semmi, őrizzük emléked, nem fogunk feledni." BECKNÉ SCHMIDT EMMA tanárnő halálának 6 éves évfordulóján szomorú szívvel adózunk emlékének. Szerettei és tisztelői
Szomorú szívvel tudtajuk, hogy HALÁSZ JÁNOS volt drávasztárai, majd pécsi lakos, fakitermelő, Pannon Volán volt dolgozója türelemmel viselt hosszú betegség után 80 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2019. július 24-én a 12.30 órakor kezdődő gyászmisét követően 13 órakor lesz a Pécs-patacsi temetőben. A gyászoló család
"Olyan szomorú nélküled élni, Téged mindenütt hiába keresni. Téged várni, ki nem jön többé, szeretni fogunk mindörökké." Mély fájdalommal emlékezünk örök szeretettel VARGA LÁSZLÓ r. őrnagy halálának 2. évfordulójára. Varga család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÁLCSICS TIBOR himesházi lakos, 53 éves korában, hosszú, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2019. július 22-én, a 9.30 órakor kezdõdõ gyászmise után lesz a marázai temetőben. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy szerettünk, BESENCZI ERNŐNÉ Balikó Margit 73 éves korában megpihent. Végső búcsút 2019. július 22-én 12.30 órakor veszünk tőle a pécsi köztemető kápolnájából. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Az erre szánt összeget a szertartáson elhelyezett perselyben gyűjtjük, és jótékony cérlra ajánljuk fel. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Maroknyi fény, tengernyi bánat és mélységes csend marad utánad. Múlik az idő, de a fájdalom nem csitul, szemünkből a könny naponta kicsordul. Örök mosolyod még most is látjuk, hogy belépj az ajtón még most is várjuk. Idézzük szavaid, tetteid, emléked, örökké szeretünk és nem feledünk Téged." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk drága gyermekemre, nővéremre és szeretett rokonunkra, MARTINOVICSNÉ TÓTH ZSUZSANNA halálának 1. évfordulóján. Édesanyád, testvéred Peti és a Sonntag család
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, BAJZIK ANNA néhai Ternecz Péterné 85 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2019. július 22-én a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY ISTVÁNNÉ volt zalátai lakos, életének 74. évében, 2019. június 17-én, méltósággal viselt betegsége után visszaadta lelkét teremtőjének. Temetése 2019. július 22-én, 12.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagyterméből. Gyászoló szerettei
"Megpihent a kéz, mely értünk dolgozott, megpihent a szív, mely értünk dobogott, könnyes az út, mely hozzád vezet, örökké őrizzük emlékedet." Fájó szívvel tudatjuk, hogy a marázai születésű SZATNIK JÓZSEFNÉ Szekeres Irén 83 éves korában eltávozott. Temetése 2019. július 26-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy dísztermében. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SIDÓ ZOLTÁNNÉ Szántó Edit 69 éves korában elhunyt. Temetése, kívánsága szerint szűk családi körben történt. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága szerettünk, BIRÓ JÁNOSNÉ Bernáth Katalin volt pécsszabolcsi lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 22-én 14 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BIBER BÉLA szederkényi lakos, 69 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2019. július 19-én, pénteken 15 órakor lesz a szederkényi temetőben. Megértésükben bízva, kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, SCHNEIDER IMRÉNÉ Krausz Zita máriakéméndi lakos, 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. július 16-án a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a máriakéméndi temetőben. A gyászoló család