Gyöngyszem a Zselic szélén

A Zselic szélén fekvő zsáktelepülés több szempontból is kitűnik a hegyháti járás községei közül. Az erdőkkel körülvett falu sajátos hangulata mellett a község múltja is magával ragadja az ide látogatót, hiszen az itt található épületek mind olyan történeteket rejtenek, amelyeket tátott szájjal hallgatna az ember, akár órákon át. 

A község egyik legmeghatározóbb épülete a közösségi ház, amely korábban apácák által működtetett iskola volt, ma itt található az orvosi rendelő, egy vendégszoba, egy felújított könyvtár és a polgármesteri hivatal is ide költözik át. Valamikor Bakóca gazdag település volt, iskolával, óvodával rendelkezett, nyüzsgő volt az élet, hiszen nagyon sokan laktak itt. Mára sajnos alig több, mint 300 lakója van, de elmondható, hogy az itt élők ragaszkodnak Bakócához, szeretnek itt élni és sokat tesznek azért, hogy a fiatalok is jól érezzék magukat, visszavágyjanak ide.

– A gyerekeknek kirándulásokat szervezünk, színházba visszük őket, rajzversenyeket tartunk díjazással, húsvétváró, karácsonyváró kreatív foglalkozásokat tartunk a számukra. Úgy látjuk, hogy szeretik, sőt várják is a következő alkalmakat – mondta Király Gábor, Bakóca polgármestere. Ezenkívül megalakult a Bakócáért Egyesület is, melynek keretén belül nyugdíjas klub, kreatív klub és lövészklub működik, hogy minden területről próbálják bevonni az embereket a település életébe. Itt a falunap is inkább egy oldott hangulatú családi nap, ahová mindenki meghívja a rokonait.

Az utóbbi évek legnagyobb beruházása a közösségi ház külső rekonstrukciója volt, mely 25 millió forintos pályázati támogatással valósult meg. Az önkormányzat a régi óvoda épületéből melegítőkonyhát alakított ki. A kultúrházban – melyben korábban a környéken először volt mozi – egy rendezvényterem, egy bolt, egy presszó és egy fodrászhelyiség található. A régi polgármesteri hivatal épületében pedig a jövőben szeretnének kialakítani egy vendégszobát a turistáknak, hiszen a kéktúra útvonal mellett található a falu. A kéktúrázók szerint ugyanis Bakócán pont ideális lenne egy szálláshely, hogy meg tudjanak pihenni.

Pár éve a falumúzeumban a meglévő Sáfrány Géza fazekas emlékszobája mellé nyitottak egy Fekete István-emlékszobát is, ahol többek között Fekete István fényképezőgépe, illetve Piller Editnek írt szerelmes levelei is megtekinthetőek. A templom oratóriumában egyházi helytörténeti kiállítást nyílt, ahol a volt iskolásokat, illetve a nővéreket ábrázoló fotók, valamint az 1700-as évekből származó tárgyi emlékek is megtalálhatóak.

A megtermelt javakat a családok kapják
Az önkormányzatnak saját forrása nincs, ebből adódóan igyekszik a pályázatokhoz szükséges önerőt biztosítani. Jelenleg egyedi szennyvíztisztító berendezésekre, útfelújításra, a belterületek karbantartásához szükséges gépekre, a templomfejlesztés keretében egy ravatalozó megépítésére pályáznak. Emellett immár negyedik évben vesz részt a község a szociális földprogramban, melynek köszönhetően a lakók előnevelt csirkéket és vetőmagcsomagokat kapnak. Az önkormányzat a közmunkaprogramban megtermelt javakat a rászoruló családoknak adja, illetve a mindszentgodisai óvodának és iskolának szállítja el.

A település története

Bakóca a Zselic szélén található, erdővel körbevett, sajátos hangulatú zsáktelepülés, melyhez az itt élők ragaszkodnak is. 1332-ben Bakolcha néven említik először. A több ezer hektáron fekvő terület először a tihanyi apátsághoz tartozott, később több nemesi család uradalma volt, legutoljára Majláth grófé. Miután államosították a kastélyt, az gyermekotthonként működött, megszűnése után most funkció nélküli épületként áll a faluban, magántulajdonban van. Az itteni Majláth-birtok segédtisztje volt 1926 és 1929 között, Fekete István író, akinek innen származik felesége, Piller Edit. Az író a Ballagó idő című önéletrajzi regényében örökítette meg itteni életét. A regény egyik szereplője, Király Ferkó, a számadó juhász a község jelenlegi polgármesterének dédszülője volt.

Hozzászólások

Bajnokok Ligája
A Leipzig idegenben, az Atalanta otthon szerzett előnyt
Koronavírus / 3 órája
Az optimisták szerint április-májusban kifullad a járvány
Magyarországon a legkisebb gyanú esetén elrendelik a kórházi karantént.
Gyász
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk NAGY EMIL 85 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 21-én 15 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa RESETERICS PÁL 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 24-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
A sors akaratát mély fájdalommal fogadva tudatjuk azokkal akik ismerték és szerették, hogy HUZIÁN FERENCNÉ 75 éves korában eltávozott. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 25-én 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető oldalterméből. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, apósunk, sógorunk KOZÁK PÁL 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. február 21-én 13.30 órakor lesz a szigetvári turbéki temetőben. A gyászoló család
"Mindannyian kaptunk tőled valamit: egy álmot egy emléket és egy kis bátorságot. Még fáj, s örökre így marad, mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Fájó szívvel tudatjuk, hogy BERNÁTH ZOLTÁN szíve életének 91. évében csendesen megpihent. Hamvait 2020. február 21-én 15 órakor helyezzük el a vokányi temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ZSOLT pécsi, volt görcsönyi lakos, drága életének 50. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. február 21-én 13 órakor lesz a görcsönyi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a Jóisten magához szólította PATAI JÓZSEFNÉ Niessel Katalin szederkényi lakost. Temetése 2020. február 21-én a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a szederkényi temetőben. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk, hogy HOFSCHAUER PÉTER olaszi lakos, 88 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 20-án a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a hidori temetőben. A gyászoló család
Fájó szzívvel tudatjuk, hogy FISCHER ISTVÁNNÉ nagykozári lakos, 95 éves korában elhunyt. Temetése február 20-án a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a nagykozári temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy HEVESI GYULÁNÉ Stranczinger Etelka 81 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. február 21-én 13.30 órakor lesz a Pécs-vasasi temetőben. Gyászoló szerettei
Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, nagymamánk BARANYI ZOLTÁNNÉ Marcsi 63 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Temetése 2020. február 21-én 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A gyászoló család
Mély fájdalommal és összetört szívvel tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, apósom, nagypapánk, dédipapám és sógorunk LESNIK JÓZSEF 74 éves korában elhunyt. Emléke szívünkben örökké tovább él. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. február 20-án 12.30 órakor lesz a Pécs-somogyi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamám, dedém JÄGER JÁNOSNÉ Nemes Alojzia volt mohácsi anyakönyvvezető 87 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 2020. február 20-án a 14 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászolják: lánya, unokája, dédunokája, veje, unokamenye
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy UJVÁRI GÁBOR JENŐ 54 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 2020. február 28-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk FERECSKÓ SÁNDOR egy szép téli napon, örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. február 17-én, hétfőn 13.30 órakor lesz a Pécs-vasasi temetőben. Gyászoló családja