hirdetés

2021.09.21. 22:08

Hamarosan kezdődik a bölcsőde építése Kétújfalun

Kétújfalu jó példa arra, hogy egy átgondolt koncepció valamint a tudatos gazdálkodás és a szüntelen munka – látható és érzékelhető eredményeket hoz a település fejlődésében.

Az önkormányzat a fejlesztéseit egy alaposan megtervezett, már elfogadott településfejlesztési koncepció alapján végzi. Ennek megvalósításához keresi folyamatosan a pályázati lehetőségeket és rendeli hozzá az önerős forrásait.

2035-re olyan község kíván lenni, mely szolgáltatásaira, környezetére és belső struktúrájára alapozva hosszú távon is vonzó lesz a környékbeli emberek számára, egyben folyamatosan szinten tudja tartani a lakosságszámát, az épített, valamint a természetes környezeti adottságaival pedig képes legyen magas színvonalon kiszolgálni az itt élők igényeit. Ehhez a célhoz a legjobb úton halad a település, sőt, mivel a lakosságszám az elmúlt években 10 százalékkal nőtt, vonzó falunak már mindenképpen mondható, a fejlesztésekeit tekintve pedig a többi célhoz is egyre közelebb kerülnek.

A sportcsarnok és az iskolaépület is megújult pályázati forrásból

Mint Klózer Gyula, Kétújfalu polgármestere mondja, a magyar kormány vidéket erősíteni kívánó programjai működnek, a községük több száz millió forint értékben nyert pályázati forrást beruházások megvalósítására. A Magyar Falu Program pályázatain is több alkalommal nyertek támogatást, melyért hálásak Nagy Csaba ország­gyűlési képviselőnek, aki látja és odafigyel arra, hogy mire van szüksége vagy igénye a településeknek. Emellett az európai uniós forrású Területi- és Településfejlesztési Operatív Programból is szép szeletet kapott Kétújfalu, amelynek köszönhetően a közeljövőben elkezdődhet a 15 férőhelyes bölcsőde építése. Emellett az óvoda és az iskola felújítása is a TOP keretében valósul meg. Az iskolában csaknem 300 millió forint keretösszegből korszerűsítik a fűtési rendszert, cserélik a nyílászárókat, és végeznek homlokzati szigetelést is. A sportcsarnok tetőszerkezetének felújítása, valamint az épület energetikai korszerűsítése pedig már elkészült, a beruházás a Magyar Falu Program, az önkormányzat és a Szigetvári Tankerületi Központ együttműködésével valósult meg.

A TOP keretében újul meg az óvoda és a polgármesteri hivatal épülete is, a nyílászárók cseréje, a homlokzati szigetelés és a napelemes energetikai rendszer várhatóan 2022-re készül el.

Folyamatban van mindezeken kívül a Kétújfalui Közös Önkormányzati Hivatal épületének energetikai felújítása is a Vidékfejlesztési Program pályázati támogatásából. A munkálatok december végére befejeződnek.

Széleskörű a helyi támogatási rendszer

Az önkormányzat rendszeresen újratárgyalja a szociális rendeletét annak érdekében, hogy a mintegy 30 millió forintos szociális keretet úgy oszthassa fel, hogy a leghatékonyabban támogassa az itt élőket. Az általános iskolások pénzjutalomban részesülnek, ha egy évben 0,3 jeggyel javítják az átlagukat. A tanévkezdéshez a családok 20 (bölcsődések, óvodások), 30 (általános iskolások) és 40 ezer (középiskolások) forintot igényelhetnek gyermekenként. Ezen kívül van letelepedési támogatás, a kismamákat is támogatják, az önkormányzat kamatmentes kölcsönt is biztosít a szociálisan rászorulóknak.

 

Nem csak közintézmények újulnak meg

Ahhoz, hogy egy települést az ott élők és a falun átutazók is élhetőnek tartsák, nemcsak a közintézmények korszerűsítése szükséges, hanem például az odavezető utak és a belterületi utak állapota, a játszóterek és közparkok folyamatos karbantartása. Ezekben mind tudott fejlődni Kétújfalu, az elmúlt években több kilométernyi útszakasz kapott teljesen új útburkolatot. A játszóterek felújítására, és a közterületek szépítésére szintén kiemelt figyelmet és anyagi forrást fordítanak. A széles sávszélességű internet és a közbiztonságot erősítő térfigyelő kamerarendszer pedig szintén adottak Kétújfalun.

Az idén létrehozták a helyi értéktárat

A községben az év elején megalapították a Kétújfalu Települési Értéktár Bizottságot, mely meg is kezdte az érdemi munkát, keresi a pályázati lehetőségeket, illetve öt értékről már döntést is hozott. A Hatalkotó házat, a kocsányos tölgyet, a Petőfi és a Zrínyi utcai I. és II. világháborús emlékművet, valamint Konrád Ignác festőművész hagyatékát felvették a helyi értéktárba.

Városi léptékben fejlesztenek

A meccspálya és a műfüves pálya mellett idéntől már külön edzőpálya is a focisták rendelkezésére áll, melyet éjszakai világítással is felszereltek, és bővítették a sportöltözőt is. A fejlesztések taotámogatásokból, önkormányzati forrásból, valamint Varga Zoltán alpolgármester fel nem vett tiszteletdíjából valósulnak meg.

Bővítenék a helyi lehetőségeket

Másfél éve ad munkát több mint 30 főnek az Erfo, Főkefe, Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. Az önkormányzat célja, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók mellett a 25 év alatti, illetve idősebb, még aktív korú lakosoknak is helyben biztosítson álláslehetőségeket, ennek érdekében tárgyalásokat folytatnak.

Megújult a Petőfi utcai játszótér is

Heti rendszerességgel tartanak rendezvényeket – kézműves foglalkozásokat, bibliaórákat, filmvetítéseket, előadásokat – a Magyar Falu Program keretében megújult Reménység Házában. A kinti foglalkozásokhoz is igyekezett megfelelő környezetet biztosítani az önkormányzat, ezért önerős beruházással megújította a templom melletti játszóteret is.

Egyéves lesz a Hatalkotó ház kézműves műhelye

Október másodikán lesz egy éve, hogy megnyitott a kétújfalui önkormányzat kézműves műhelye, a Hatalkotó ház, melynek vezetője Boósné Nagy Edina. Nevét az új intézmény onnan kapta, hogy a nevét kereső pályázatra összesen 6 javaslatot kapott a kiíró, és mindegyik egyformán jónak bizonyult. Az alkotóház egyformán betölti a kiállítótér és a közösségi tér funkciót, hiszen egyrészt az alkotni vágyó emberek számára biztosít inspiráló környezetet és foglalkozásokat, másrészt a sváb hagyományok, értékek őrzője is. Az itt található kiállítótér a hagyományos népi berendezéssel nem csak bemutatja a népi értékeket, hanem szolgálja is a népi mesterségek megismerését, művelését, ahol folyamatos gyűjtőmunkával helytörténeti emlékeink láthatóvá válnak. Az alkotóház gyűjteménye folyamatosan bővül a lakók felajánlásának köszönhetően. Az adományozók névsorát köszönetképpen a ház belső falfelületén jelenítették meg.

A Hatalkotó ház épületét az önkormányzat 2020-ban vásárolta meg és újította fel, minimális modernizálással. A berendezés az önkormányzat asztalosműhelyében dolgozó mesterek munkáját dicséri, akik több használati tárgyat újítottak fel, vagy már szemétre dobott faanyagból alkottak használható bútorokat.

Közösségi színtér és kiállítótér is egyben a Hatalkotó ház

A házban három klub működik. A hatjáték klub a gyerekek, fiatalok számára létrehozott program, mely hetente biztosít különféle játéklehetőséget a különböző korosztályok szórakoztatására, tehetséggondozására, fejlesztésére. A nosztalgiaklub olyan életesemények felelevenítésére alakult, mely Kétújfalu elmúlt éveiben meghatározó jelentőségű volt, legyen szó gasztronómiáról, kézművességről, hagyományápolásról, népi jeles napok programjairól vagy a település elfeledett legendáiról, földrajzi, történelmi értékeinkről. A gyapjas klub a szövés-fonás, nemezelés, és egyéb szálas anyagokkal kapcsolatos kézműves tevékenységére épül, és fő célja az alkotás öröme, valamint a hagyományok ápolása, őrzése.

Az október 2-i első évfordulót az önkormányzat meg szeretné ünnepelni, ekkor tartják az idősek napi programot is.

Kétújfalu

A település vezetői

A 700 lakosú község polgármestere Klózer Gyula. Alpolgármester: Varga Zoltán. A képviselő-testület további tagjai: Szeitz-Horváth Re­náta, Szigeti Vendel, dr. Vilyevácz Ilona. A Kétújfalui Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője: Epstein Ferenc. A Kétújfalui Konrád Ignác Általános Iskola igazgatója: Kovácsevicsné Tóth Marianna, a Kétújfalui Napraforgó Óvoda vezetője: Gerleczné Gelencsér Éva. Plébános: Keczely Károly. Lelkész: Unger Károly. Háziorvos: dr. Vilyevácz Ilona, védőnő: Hartmanné Kovács Krisztina.

A településen öt civil szervezet működik: a Kétújfalui Sportegyesület (elnöke: Boros István) több mint 100 igazolt sportoló, illetve a 6 utánpótláscsapat fejlődését, versenyzését teszi lehetővé, a Kétújfalui Gyöngyös Horgász Egyesület (elnöke: Kaszti József) az önkormányzattal közösen a tóparti fejlesztéseket valósítja meg. A Manócska Alapítvány az óvodások, a legkisebb korosztály nevelését, programjainak megvalósítását, a Konrád Ignác Közalapítvány pedig az iskolai és közösségi rendezvények támogatását szolgálja. A térségben működő önkormányzatok és civil szervezetek kulturális együttműködését segítő Kétújfalu és Térségéért Egyesület elnöke Kis János.

Kétújfalu partnertelepülése Eggersdorf (Ausztria).

Az önkormányzat elérhetősége: 7975 Kétújfalu, Arany János u. 11. Tel.: (73)/542-016.

Az összeállítás a Kétújfalui Önkormányzat támogatásával készült. Összeállította: Rajnai-Zsíros Krisztina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában