szponzorált tartalom

2019.09.20. 22:21

Helyi termékeket kínálnak majd az újonnan épülő sellyei piaccsarnokban

Befejeződött a sportcsarnok felújításának első üteme, hamarosan pedig elkezdődik az új piaccsarnok építése.

Befejezték a sportcsarnok energetikai korszerűsítését, amelynek keretében az épület külső hőszigetelést és tetőszigetelést kapott, kicserélték a nyílászárókat, valamint napelemes rendszert telepítettek az ingatlanra.

– A város olyan alapintézményéről van szó, amelynek funkcióját hosszú távon kívánja biztosítani az önkormányzat – mondta el Nagy Attila polgármester.

Az intézmény fenntartási költségeinek csökkentése mellett a fejlesztés a helyi közösségi életet erősítheti, valamint segíthet a környezettudatos szemlélet elterjedésében is. Az épület belső felújítása ebben a tanévben kezdődik meg, az általános iskolát és a sportcsarnokot érintő közös fejlesztés révén. Ennek során a sportcsarnok mellékhelyiségeit újítják fel és akadálymentesítik, valamint korszerűsítik az öltözőket és egyéb kiszolgáló helyiségeket.

Napelemekkel biztosítják az áramot a felújított sportcsarnokban

A polgármester azt is hozzátette, hogy október első felében elkezdődik a piac­csarnok és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra építése, amelynek munkálatai várhatóan jövő nyár végéig tartanak majd. A projekt célja, hogy egy olyan állandó, beépített piacot hozzanak létre, amely a helyi termékek értékesítésének elsődleges helyszíne lesz. A fejlesztés hosszú távon hozzájárul annak a jövőképnek a megvalósításához, amelynek célja egy jó infrastrukturális adottságokkal ellátott, dinamikus város létrehozása.

Modern épületet húznak fel jövő nyárig a buszmegálló mellé

A piaccsarnokban árusító tér, iroda és üzlethelyiség is helyet kap, de egy térkőburkolatú parkoló is épül. Emellett biztosítják az épület akadálymentes megközelítését is. A piac energetikai hatékonyságának és gazdaságos üzemeltetésének elősegítése érdekében a déli tetőfelületen napelemeket helyeznek el. A projekttel egyben a buszmegálló területének egy részét is rendezik, és az új épület biztosítja majd az eddig hiányzó funkciókat, mint például a nyilvános mellékhelyiséget.

Az összeállítás a Sellyei Önkormányzat támogatásával készült.

Összeállította: Mészáros Rita

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában