szponzorált tartalom

2019.09.30. 20:41

Helytálltak a jelenben, alapot adtak a jövőnek

Díjazták a szalántai képviselő-testület azon tagjait, akik sok éven át dolgoztak a településért. Az elismeréseket egy közös, ünnepi testületi ülésen adták át a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó képviselők, polgármesterek és hivatali dolgozók jelenlétében.

Mivel a képviselő-testület tagjai között többen is évtizedek óta a dolgoznak a községért, település vezetői díjazásokról döntöttek, melyeket egy ünnepi testületi ülésen kapott meg Ferencz Éva képviselő, a Szociális Bizottság elnöke, Standovár Mihály képviselő, a horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke és Dunai Zoltán, Szalánta 25 éve regnáló polgármestere.

Standovár Mihálynak nagy szerepe volt abban, hogy 2000. októberében Szalánta hivatalos együttműködési megállapodást kötött a horvát Sztrizivojnával. A két település között a mai napig aktív a kapcsolat. Az idén 20 éves Marica Kulturális Egyesületet, az iskolások horvát nyelvtanulását, a hagyományok ápolását, kirándulásait is támogatják.

Ferencz Éva önkormányzati képviselői munkáját 21 éve végzi, sportolóként megszokott számára a folyamatos mozgás, a tétlenséget nem ismeri, így a munkájában is kamatoztatta az energiáit. Szeret tenni az emberekért akár a gyerekek, akár az idősek, vagy az aktív korú, rászorulók támogatásáról van szó, a felmerülő problémákra, gondokra igyekeztek a lehetőségeikhez mérten a legjobb megoldást találni.

Dunai Zoltán, Szalánta polgármestere is büszkén tekint az elmúlt évtizedekre, hiszen nagyon sok beruházást és fejlesztést végeztek a településen, a középületek mind megújultak és a község mindvégig meg tudta tartani a körzeti vezető szerepét a térségben.

– Felvállaltuk a környező települések közigazgatási, kulturális, egészségügyi, oktatási és szociális feladatellátását, amelyért sokat dolgoztunk. Az intézményeink felújítását folyamatosan végeztük el, ezzel nemcsak a jelenért dolgoztunk, hanem meg tudtuk alapozni a jövőt is – mondta a polgármester. Dunai Zoltán a legnagyobb eredményként azt az időszakot idézte fel a ’90-es évek közepétől a végéig, amikor is nagyon nagy részt vállaltak abban, hogy a veszélyes hulladékégető ne épüljön meg a településtől nem messze. Ez köszönhető a lakosságnak és a képviselő-testület kitartásának is.

Szalánta önkormányzatának egyébként nem volt soha adóssága, az adóbevételeket a pályázatokhoz szükséges önerőre fordították. A jó gazdálkodásnak köszönhetően már jó pár éve le tudták csökkenteni az iparűzési adót, az építmény- és a telekadót pedig teljes mértékben eltörölték.

DÍJAZOTTAK

Dunai Zoltán 25 éve Szalánta polgármestere, az idén átadja a stafétát, ám továbbra is szeretné segíteni a következő testület munkáját és mivel 25 évet nem lehet egy jegyzőkönyvvel átadni, ezért felkérésre képviselőként jelöltette magát az idén is. – Szeretném a választópolgároknak megköszönni az elmúlt 25 év bizalmát, illetve azt, hogy olyan képviselőtársakat szavaztak mindig a testületbe, akik egyértelműen a falu fejlődését tartották elsődleges céljuknak a döntések meghozatalakor – mondta a polgármester.

Ferencz Éva 1998 óta tagja a képviselő-testületnek, emellett 45 éve sportol, a pécsi női foci egyik alapítója, biológia-testnevelő tanár a szalántai általános iskolában. Úgy emlékszik vissza ezekre az évekre, hogy mozgalmas, sok munkával teli, eredményes időszak volt. A szociális bizottság elnökeként nagyon sokat tudott tenni az emberekért. Emlékezetes számára az a felzárkóztató program, melynek keretében a hátrányosabb helyzetűek tanfolyamokon és számos közösségi programon vehettek részt.

Standovár Mihály volt a rendszerváltás után Szalánta első polgármestere, egy ciklus után önkormányzati képviselőként, illetve a horvát nemzetiségi önkormányzat elnökeként dolgozott a településért. Harminc év után most elköszön a közéletből. Polgármestersége alatt épült meg az iskola, a tornaterem és egy gyógyszertár, amely akkor nagyon hiányzott a településen. A falu és a temető közötti járda is ekkor épült, a ravatalozó körül aszfaltoztak a Barátság utcánál egy bekötő utat építettek.

Az idén már szupergyors az internet Szalántán

Az elmúlt egy évben befejeződött az óvoda bővítése, valamint az étterem felújítása, melynek során egy új teremmel bővítették az intézményt, amelyet a gyerekek már használnak is, étkezésre és tornaszobaként is. Az önkormányzat erre korábban több mint 30 millió forintos belügyminisztériumi pályázati forrást nyert el. Az óvodai konyhában naponta majdnem 300 adag ételt készítenek, ellátva ezzel nemcsak a szalántai óvodás és iskolás gyerekek étkeztetését, hanem Pogány és Szava iskolás gyermekei részére is innen szállítják a menüt.

Ezen kívül a katolikus egyház pályázatának köszönhetően megújult a Szalánta-Németi templom, mely során az épület tetőszerkezetének felújítására és a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítésére került sor.

A Szupergyors Internet Programnak köszönhetően az idén gyorsabb lett az internetelérés majdnem a település teljes területén. Dunai Zoltán, Szalánta polgármestere elmondta, az egyik utcában fizikai akadályai voltak az oszlopok elhelyezésének, így ott nem tudták megvalósítani az optikai kábelezést.

– Az önkormányzat az elmúlt években több pályázatot is beadott, sőt egy már támogatást is nyert közülük. A művelődési ház energetikai korszerűsítése kezdődhet meg hamarosan, jelenleg a beruházás közbeszerzési eljárása van folyamatban – mondta a község vezetője. A kultúrház felújítása már korábban megtörtént, most a fűtési rendszert korszerűsítik és napelemekkel szerelik fel az épületet. A polgármester elmondta, a tervek szerint még az idén elkezdődhetnek a munkálatok, de az időjárás függvénye is, hogy itt mikor kezdődhet a beruházás.

Kerékpárút

Folyamatban van a Siklóst Péccsel összekötő kerékpár­út építésének előkészítése, melynek nyomvonala érinti Szalántát is. A kerékpárút a településtől keletre, a régi Mária út vonalán vezet majd. Ennek részeként fog megújulni az Eszterág pusztán lévő Zsolnay-kápolna is, amire az egyház százmillió forint pályázati támogatást nyert el. A Pécs–Siklós kerékpárúthoz kerékpárúttal kötik be a Szalánta-Németi templomot és a Zsolnay-kápolnát is.

A település vezetői

A csaknem 1300 lakosú község társadalmi megbízatású polgármestere Dunai Zoltán. Alpolgármester: Gorsics Gábor. A képviselő-testület tagjai: Ferencz Éva, Daszkalov Iván, Pávics Rita, Standovár Mihály, Vanyur Arnold. A horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke: Standovár Mihály, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke: Petrovics János. Jegyző: Nádoriné dr. Rohi Éva. Háziorvos: dr. Végh János. Védőnő: Banó Anikó. Falugondnok: Bori Róbert. Mezőőr: Radák Balázs.

Az iskola megbízott igazgatója Bedicsné Ádám Éva, óvodavezető: Bori Róbertné. A gondozási központ vezetője: Govricsné Thuránszky Ivett.

Katolikus plébános: Ronta László. Az IKSZT munkatársa: Szabó-Daszkalov Elena.

A MARICA Kulturális Egyesület elnöke: Sokáczné Szajkó Judit. A Szalántai Bűnmegelőző Egyesület elnöke: Radák Balázs. A Szalánta Hunyadi Sportegyesület vezetője: Istókovics Miklós. A Szalántai Sporthorgász Egyesület elnöke Simai Attila. A Szalántai Cserhájá cigány hagyományőrző néptánc együttes vezetője: Petrovics János.

Alapítványok: Holnapért Alapítvány és „Fogd a Szalántai óvodások kezét” Alapítvány.

A hivatal elérhetősége: 7811 Szalánta, Hunyadi János utca 63. Telefonszám: 72/524-900.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában