szponzorált tartalom

2019.06.18. 10:00

Huszonegy nyertes pályázat révén újul meg a jövőben Bükkösd

A helyi önkormányzatnak és a civil szervezeteknek közösen huszonegy nyertes pályázata van. Ezáltal a község több területen is fejlődhet a jövőben.

A Bükkösdi Önkormányzatnak jelenleg kilenc nyertes pályázata van, tizenkettő pedig olyan civil szervezeteké, melyek valamilyen módon az önkormányzathoz kötődnek. – Ezeket a pályázatokat próbáljuk erőn felül megvalósítani – fogalmazott Budai Zsolt polgármester.

Elmondta, a Vidékfejlesztési Programban nyertek egy közel két kilométeres útépítést, aminek jelenleg a közbeszerzési eljárása van kiírva, idén ősszel szeretnék a kivitelezést is megvalósítani. Az aszfaltos út Bükkösd központi belterülete és két ettől távol eső belterületi szakasz összekötését fogja majd szolgálni. Ezen kívül van még egy nagyobb volumenű beruházás, a piactér és a boltépítés.

A projekt megvalósítása kapcsán több problémába is ütköztek – megemelkedett kivitelezési árak – jelenleg a közbeszerzési eljárás van kiírva, várják a kivitelezők jelentkezését.

A megyei önkormányzat egy projektjében is érintett a község, Bükkösdön kerékpárút és kerékpáros pihenő épülhet. A helyi horgászegyesület nyertes pályázatának köszönhetően pedig a bükkösdi gyógyszertár újult meg.

A Bükkösd Holnapjáért Egyesület nyertes pályázatával az általános iskolai tálalókonyhát és ebédlőt fejlesztik. A munkálatok most kezdődnek, így mire a gyerekek szeptemberben visszatérnek az iskolába, egy modernebb étkező várja majd őket. A nyári időszakban megvalósulhat az iskola fűtéskorszerűsítése is, amit ugyancsak pályázati úton nyert az önkormányzat. Napelempark és megújuló, illetve hagyományos energiára épülő fűtésrendszer épül ki az intézményben.

A tavalyi évben elkezdődött egy olyan projekt is, ami a háziorvosi ellátást praxisközösséggel erősíti és fejleszti. Ez a projekt jelenleg is zajlik, különböző szűréseket és preventív célú egészségmegőrző programokat hajtanak végre. Az egészségmegőrzést szolgálja a Bükkösd Jövőjéért Alapítvány nyertes pályázata is, melyben sportrendezvények és fórumok segítik a felnőtt lakosság tájékozódását.

Minőségi oktatás folyik az iskolában

A bükkösdi iskolában egyre színvonalasabb oktatás folyik a nevelőtestületnek köszönhetően. Az idei tanévben az intézmény elnyerte az Energiatudatos Iskola címet, a díjat a Parlamentben vehették át. Az iskola a Pécsi Tudományegyetem pilot (kipróbáló) intézménye lesz a Tanítsunk Magyarországért! országos programban, melynek célja, hogy az egyetemisták megmutassák a nehezebb helyzetben lévő gyerekeknek a településükön túli világ izgalmait és lehetőségeit – állatkertet, múzeumot, középiskolákat –, hogy lássák, mennyi mindent tartogathat számukra a jövő.

A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek két éven keresztül egy pályázat keretében élménypedagógiát is nyújtanak heti rendszerességgel a Pécsi Állatkertben. Rengeteg szabadidős és tanórán belüli interaktív programot szerveznek az iskolában, így fel tudják venni a kesztyűt a városi iskolákkal. A Magyar falu Programban az önkormányzat bölcsődelétesítésre is pályázik majd, hogy még komplexebb intézményi háttér legyen elérhető a községben.

Színvonalas programok a falunapon

Idén is színes és változatos programokkal várja a település lakóit Bükkösd Község Önkormányzata, a kisebbségi önkormányzatok és a helyi civil szervezetek közös falunapi rendezvénye június 22-én a Sportpályán. A hagyományos főzőverseny, a kirakodóvásár, a nemzetiségi előadások, az ingyenes gyermekprogramok és a „Lóti-Futi” lovasjátékok most sem maradnak el, de emellett több új és érdekes program várja majd egész nap az érdeklődőket. Minden játékot, kézműves programot, arcfestést ellenszolgáltatás nélkül veheti igénybe a falunapra kilátogató gyermek és családja.

Programok

08.00–12.00 Főzőverseny

10.00–12.00 Gyerekfoci

10.00 Tűzoltó Quadshow

10.30 Rendőrségi bemutató

11.00 Cityboard bemutató

10.30 Boróka otthon fellépése

11.00 Roma önkormányzat fellépője

11.30 Német önkormányzat fellépője

11.30–13.00 Ebéd (a helyi lakosok részére a regisztrációt követően ingyen)

13.00 Elsősegély-bemutató

13.15 Megnyitó, főzőverseny eredményhirdetése

13.30 Esthajnal Nyugdíjas Klub műsora

13.45 Általános iskolások fellépése

14.00 Óvodások fellépése

14.30 Desperado

15.30 Emilio

16.30 Irigy Hónaljmirigy

17.30– Utcabál (Horváth „Flipper” László)

22.00 Tűzijáték

Ingyenes gyereknapi programok

11.00–17.00 Óriás légvár, ugrálómedence, babalégvár, játszósarok, mese- és láncos körhinta, arcfestés, kézműves utca, csillámtetkó, pónilovaglás, ingyenes fagyi a gyerekeknek

Lóti-futi baráti lovastalálkozó és lovas játékok

09.00–12.00 Bójás akadályverseny

14.00–16.00 Gyorsasági verseny

16.30 Meglepetés versenyszám

17.00 Eredményhirdetés

Az erő és a kitartás próbája

Az előző évek sikere után idén immár harmadik alkalommal szervezik meg a Bivaly Racing névre keresztelt erőpróbát a településen. Az idehaza újdonságnak számító futóversenyt – amely az erő, az állóképesség, a gyorsaság és a koordinációs képesség próbája – szeptember 28-án rendezik meg Bükkösdön. A településen már hagyományosnak számító eseményen a sportot is népszerűsítik, azonban a fő cél egy olyan futóverseny létrehozása, ahol nem csak a futás szerelmesei mérettethetik meg magukat, hanem az erőedzések hívei is.

A legelszántabbak akár egymás ellen küzdhetnek, dacolva a szintkülönbséggel, és az akadályokkal. A verseny átfogóan teszi próbára a fizikális teljesítő képességeket, az erőt, a gyorsaságot, az állóképességet, és a koordinációs képességet. A civil szervezetek és az önkormányzat által közösen szervezett versenyen gyerekek és felnőttek is részt vehetnek.

Tavaly a megyei önkormányzat, a rendőrség és a honvédség is képviseltette magát, a település vezetői remélik, idén is hasonlóan népszerű lesz a verseny.

Jól szórakoztak

A Kaposvári Roxínház tartott ingyenes előadást június 13-án este a bükkösdi művelődési házban. A színészek a Hotel Mentholból, a Made in Hungáriából és az Anconai szerelmesekből adtak elő részleteket. Az esemény a „Humán szolgáltatások fejlesztése Baranya és Somogy megyében” című projekt elemeként valósult meg.

A település vezetői

Az 1200 lakosú község polgármestere Budai Zsolt. Az alpolgármester Györkő Ernő. A képviselő-testület további tagjai: Basáné Budai Éva, Györe Valéria, Kissné Bucsai Klára, Keszerice Ferenc és Ócsai Lászlóné. Német nemzetiségi önkormányzat tagjai: Ulrich Károly (elnök), Homann János és Schlégl Adrienn. Roma nemzetiségi önkormányzat tagjai: Orsós Jenő (elnök), Petrovics Gyula és Angyal Éva.

A bicsérdi székhellyel működő közös önkormányzati hivatalhoz tartoznak: Bicsérd, Bükkösd, Zók, Boda, Dinnyeberki és Cserdi települések. A Bükkösdön működő kirendeltség vezetője: dr. Tarai Klára aljegyző. A hetente egy alkalommal Szentlőrincről érkező járási ügysegéd támogatja és segíti helyben a hatósági ügyek intézését.

Az iskolaigazgató: Györe Valéria. Az óvodavezető pedig: Gondos Gabriella. Plébános: Sziládi Ferenc. Háziorvos: dr. Kutnyánszky Valéria. Gyógyszerész: dr. Harcos Kinga. Védőnő: Iveszics Tünde. Civil szervezetek: Bükkösdi Községi Sportegyesület, elnöke Budai Zsolt. Bükkösd Holnapjáért Egyesület és a Bükkösd Jövőjéért Alapítvány, elnöke Györe Valéria. A Bükkösdi Nyugdíjasklub vezetője Ócsai Lászlóné. Bükkösdi Horgász Egyesület, elnöke Slavonics Csaba. Bükkösdi 4H Klub, elnöke Fülöp Eszter. Bükkösd-Hähnlein Magyar-Német Baráti Egyesület, elnöke Nemes László. A Bükkösdi Polgárőr Egyesület elnöke Hajdu József.

Az önkormányzat címe: 7682 Bükkösd, Kossuth Lajos utca 48. Telefon: 73/578-560

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában