szponzorált tartalom

2018.06.20. 17:52

Készül az új óvoda Bólyban – Cél, hogy az épület év végére tető alá kerüljön

Gőzerővel épül a város új óvodája és bölcsődéje – cél, hogy az épület még az idei évben tető alá kerüljön. A terv szerint jövő szeptembertől vehetik birtokba a gyerekek a mai kor igényeinek mindenben megfelelő, modern intézményt.

Márciusban tették le az alapkövét és hamarosan elkészül az új óvodának és bölcsődének helyet adó épület alapozásával a kivitelező – a beruházásra sikeres pályázatával a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében 400 millió forint támogatást nyert a város, amit mintegy 120 millió forinttal egészít ki saját költségvetéséből az önkormányzat.

Bólyban a jelenleg is működő óvodát Montenouvo Júlia hercegnő alapította 1882-ben – a 136 éves épület a mai kor elvárásainak már, a rendszeres karbantartás és felújítások ellenére nem felel meg, szükségessé vált egy új építése.

A készülő létesítmény a mostani intézmény tőszomszédságában, az önkormányzat által megvásárolt telken épül meg, mintegy 1500 négyzetméternyi alapterületen. A 6 óvodás csoportban 180 gyermeket, a 2 bölcsődei csoportban pedig 28 kicsit tudnak majd ellátni – azaz összesen 43 gyermekkel többet tudnak majd fogadni, mint jelenleg.

A csoportszobák mellett többek közt tornaszoba, orvosi rendelő, logopédiai helyiség, melegítő konyha is részei lesznek a teljesen akadálymentes intézménynek. A fűtést a meglévő geotermikus rendszer biztosítja. Kuriózum továbbá, hogy egy 36 négyzetméteres fedett kis uszoda is épül az új óvodában – a gyerekeknek így lehetőségük nyílik arra, hogy már egészen kicsi korban, helyben elkezdjenek úszni tanulni.

Az új intézmény építésénél a gyerekek és a felnőttek igényeit egyaránt figyelembe vették – a bölcsődei szobákat az épület keleti, csendesebb oldalára tervezték a nyugodt délutáni alvás érdekében. A felnőttek kényelmét az épület előtt parkolók és kerékpártárolók szolgálják.

Mint azt Hárs József, Bóly polgármestere kiemelte, cél, hogy év végére tető alá kerüljön az épület, így a belső munkálatokat a tél folyamán meg tudják kezdeni a szakemberek. A terv szerint a gyerekek a jövő szeptemberben induló nevelési évet már az új intézményben kezdhetik meg – tette hozzá a polgármester.

A megüresedő óvodában nyugdíjasházat alakítanának ki – a részletek kidolgozása folyamatban van.

A szociális központ nagyszabású korszerűsítése a közelmúltban ért véget

Jelentős megújuláson esett át a Bólyi Integrált Szociális Központ – a Belügyminisztérium pályázatán mintegy 60, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében további mintegy 50 millió forint támogatást nyert az önkormányzat. Többek közt klimatizálták a tetőtéri helyiségeket, felújították a vizesblokkokat, a villamos hálózatot.

A TOP-projekt keretében a házi segítségnyújtást, a támogatószolgálatot, és a nappali ellátást fejlesztették: beszereztek öt kerékpárt, így a 110 főt ellátó házi segítségnyújtás hatékonyabban működhet. A 35 fő szociálisan rászorult ellátását egy új mikrobusz szolgálja.

A 45 férőhellyel (ebből 21 fő demens) működő nappali ellátásnak helyet adó épületet korszerűsítették: felújították a melegítőkonyha gépészeti és villamos rendszerét, kicserélték a nyílás­zárókat, akadálymentes mosdót alakítottak ki. Az épületre napelemes rendszer került, az idősek kényelmét igényeikre szabott, egyedi gyártású bútorok szolgálják. Kerékpártárolók és parkolóhelyek is épültek.

Hagyományt őriznek modern környezetben

Interaktív tábla, projektor, wifi – többek közt ezekkel a modern eszközökkel is büszkélkedhet tantermeiben az immár három esztendeje a Bólyi Német Önkormányzat fenntartásában működő Bólyi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A 430 tanulói létszámmal működő intézményben önerőből, illetve pályázati források segítségével – a tanulmányi kirándulásokon, erdei iskolában való részvétel mellett – számos fejlesztést valósítottak meg a 2017/18-as tanév során. Az udvar a gyerekek testedzését szolgáló szabadtéri kondiparkkal bővült, és két új, fából készült pavilon szolgálja a diákok kényelmét – a jövőben további környezetszépítő munkákat terveznek.

A korszerűen felszerelt tankonyhát is az idei tanévben vehették birtokba a gyerekek – így például a német népismeret tantárgy keretén belül lehetőségük nyílik hagyományos ételek főzésére is, de az egészséges ételek elkészítésére, az ízléses asztalterítésre is megtanítják a diákokat.

Nyáron megépül a bicikliút

A város kerékpárút-hálózatának folytatásaként hamarosan megkezdődhet a Nyárádi úttól Töttös irányába, az ipari park felé vezető, annak utolsó utcájáig tartó mintegy 800 méteres, gyalogúttal kísért bicikliút építése. A beruházást a Területfejlesztési Operatív Programban elnyert mintegy 60 millió forintos pályázati forrásból építi meg az önkormányzat. A közbeszerzési eljárás lezárultát követően, várhatóan júliusban kezdődhet meg a kivitelezés, a munkákkal a nyár folyamán el is készülnek. Az új útnak elsősorban az ipari parkban dolgozók örülhetnek, hiszen a jövőben a kora reggeli munkakezdésre is biztonságos körülmények között, kivilágított úton tudnak majd akár gyalog, akár kerékpárral eljutni.

Helyben kapnak esélyt a fiatalok

Bérleti díj nélkül, a rezsiköltség megfizetésével igénybe vehető lakásokat alakít ki a városban élő, illetve az oda költözni szándékozó fiataloknak az önkormányzat, emellett ingyenes tanfolyamot is szerveznek tehergépkocsi-, nehézpótkocsi- és buszvezetői jogosítvány megszerzéséhez, pályázati forrásból.

A fiatalok helyben maradását, illetve a városban való letelepedésüket támogató Esély Otthon nevet viselő programra mintegy 141 millió forintot nyert az önkormányzat. Ennek keretében első körben ingyenes tanfolyamot szerveznek tehergépkocsi (C kategóriás) jogosítvány megszerzéséhez, 18–35 év közötti fiatalok részére – a tervek szerint 22 fiatalnak biztosítanák a lehetőséget, a szám azonban, tekintettel a több mint kétszeres túljelentkezésre, nem kizárt, hogy bővülhet.

A program fontos elemeként, korábban más funkciót betöltő önkormányzati ingatlanokban lakásokat is kialakítanak a pályázati támogatásból. Összesen tizenegy hatvan négyzetméter körüli otthon létrehozása a cél – a terv szerint néhány lakás már idén elkészül, jövő év közepére pedig valamennyi kialakításával végeznek.

Új díszbejáratot is kap a park

Várhatóan ősszel indul a Kastélypark felújítása – a terület rehabilitációjára sikeres pályázatával a Területfejlesztési Operatív Programból „Zöld Város” projektre 218 millió forintot nyert a város. A fejlesztéshez az önkormányzat 60 millió forinttal járul hozzá.

A park, az épülő óvoda mellett, impozáns díszbejáratot kap majd – részletezte a terveket Hárs József, Bóly polgármestere. Felnőtt és gyermek játszóteret építenek, a területet közvilágítással látják el, a sétányok burkolatai megújulnak, és térfigyelő kamerákat is felszerelnek. Az elöregedett, korosabb, veszélyessé vált fákat kivágják, helyettük újakat ültetnek. Cél, hogy a mostani fás parkból inkább egy, a közösségi tereknek jobban helyet adó, ligetesebb területet alakítsanak ki.

A projekt része emellett a belvárosban található „kilences bolt” város szélére költöztetése, a település központjában a járműforgalom csökkentése érdekében. A Liszt Ferenc és Kodály utcák közötti, beépítetlen telken kap helyet az üzlet – a területet kerékpárúttal kapcsolják be a város vérkeringésébe, parkolóhelyeket is kialakítanak körülötte.

Ponyvát gyártanak majd az új csarnokban

Március végén adták át a Bólyi Ipari Parkba vezető elkerülő utat – a város a mintegy 295 millió forint összegű útépítést a „Bólyi Ipari Park fejlesztése IV. ütem” című projekt részeként valósította meg. A települést elkerülő közel két kilométer hosszú útszakasz közvetlen csatlakozást biztosít a bólyi elkerülő úthoz, az M60-as autópálya le- és felhajtójához.

A fejlesztés pozitív hatásai a belváros forgalmán máris érezhetők – kevesebb a kamion az úton, mint korábban, hisz 7,5 tonnánál nagyobb jármű csak célforgalomként hajthat be a településre. A változásra jelzőtáblák hívják fel a sofőrök figyelmét, emellett polgárőrök és rendőrök is figyelmeztetik a néhány hónapja életbe lépett új szabályra a városba betévedő, rutinszerűen közlekedő teherautók vezetőit.

Az útépítést is magába foglaló, az ipari park fejlesztését célzó teljes projektre 800 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a város a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból – a pályázat keretében következő projektelemként egy új üzemcsarnok létesül, a szükséges kiszolgáló helyiségekkel. A kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul, a gyártócsarnok építése így hamarosan megkezdődhet.

Mint azt Hárs József, Bóly polgármestere kiemelte, a 3300 négyzetméteres létesítménybe egy ponyvagyártó cég költözik majd – speciális, 100 méteres hegesztőpályán állítják elő majd a termékeiket. A leendő bérlővel a város már megkötötte a megállapodást, a cég a termelést a tervei szerint ősszel kezdené.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában