szponzorált tartalom

2018.03.05. 10:00

Kihagyhatatlan lehetőség a külföldi kalandokra

Életük meghatározó élményeként emlegetik az Erasmus programmal külföldön töltött hónapokat azok a diákok, akik belevágtak a kalandba. Az egyedülálló tanulási, tapasztalatszerzési és karrierépítési lehetőség egyre többek számára elérhető.

Az Erasmus+ program immár több mint 30 éves háttérrel mozgat meg több millió európai fiatalt. A Pécsi Tudományegyetemen is gazdag hagyományai vannak a külföldön eltöltött több hónapos, külföldi tanulmányi ösztöndíjaknak. Az Erasmus+ jellemzően féléves tanulmányi ösztöndíjai mellett lehetőség van szakmai gyakorlatot is végezni a programban résztvevő külföldi egyetemen vagy vállalkozásnál, szervezetnél – ennek célja, hogy segítséget nyújtson a közösségi munkaerőpiacon szükséges készségek elsajátításához és a fogadó ország gazdasági, társadalmi kultúrájának a megértéséhez.

A PTE szakemberei széles körű felmérést végeztek a külföldi tanulással kapcsolatos előzetes hozzáállásról, és a több mint ezer válaszadó tapasztalatai alapján fontos trendekről tudnak beszámolni. Azok közül, akik még nem vettek részt külföldi ö9sztöndíjban, sokan tartanak például attól, hogy erős nyelvtudás nélkül nem boldogulnak majd külföldön, de ezért felesleges aggódni. Az Erasmus+ résztvevőinek tapasztalatai szerint a fogadó országban 3-4 hét intenzív nyelvi felkészítés elég ahhoz, hogy hiánytalanul részt vehessenek a képzésben és a közösség életében – mivel a nyelvi-kulturális közegnél jobb környezet nem létezik a nyelvtanulásra.

Az elvégzett tanulmányok az itthoni előmenetelben sem okozhatnak jelentős csúszást, hiszen a szervező hálózat minden segítséget megad a kreditek elismertetéséhez és például a szakmai gyakorlatok akár a nyári időszakban is elvégezhetők külföldön.

És hogy mi szól még ezeken túl is az Erasmus+ mellett? Főleg az, hogy olyan pluszt adhat egy önéletrajzhoz, amelyet bármelyik munkaadó vagy HR-es örömmel lát. A külföldi élettapasztalat önállóságra nevel, erős nyelvtudással és értékes elméleti ismeretekkel járul hozzá a tanulmányokhoz, és a program számos projektben való részvételt (például önkéntes munkák, kutatások) kínál a résztvevőknek, amelyek a csapatmunkára készítik fel már az egyetemen a fiatalokat.

Amiatt sem kell aggódni, hogy a külföldi kalandok mindössze egy szűk kör számára lennének elérhetők. A kiterjedt kapcsolatrendszernek köszönhetően a Pécsi Tudományegyetemről több mint 1600 erasmusos hely elérhető a diákok számára az idén megkezdődő időszakban.

A programban eltöltött hónapok (3-10 hónap tanulmányi ösztöndíj és 2-10 hónap szakmai gyakorlat) más módon aligha megszerezhető tapasztalatot jelentenek a résztvevőknek. Az értékei közt szakértők és résztvevők egyaránt kiemelik, hogy segíti a tanulmányi előmenetelt, erősíti a munkába állás esélyeit, javítja az Európai Unió polgárainak társadalmi szerepvállalását, beilleszkedését és a szociális érzékenységre is pozitívan hat. Mindez nyomon követhető a programban már részt vett hallgatók visszajelzésein is. A legfontosabb mutatószám az a 99%-os érték, ennyien vállalkoznának a PTE-n megkérdezett diákok közül arra, hogy ismét külföldön töltsenek akár egy fél évet az Erasmus+ programmal.

További lehetőség a külföldi tanulásra, hogy a kormányzat által létrehozott Campus Mundi programmal Európán kívüli tanulmányok és szakmai gyakorlat is igénybe vehető.

Az Erasmus+ által kínált lehetőségekről számos formában lehet tájékozódni – az egyik legfontosabb információ, hogy idén március 20-ig lehet jelentkezni a 2018/19-es tanév csereprogramjára. Az információk fontos forrása lehet az egyetemi karokon zajló tájékoztató napok sora – a következő alkalom a PTE Bölcsészettudományi Kar és Természettudományi Kar campusán (Pécs, Ifjúság útja 6.) zajlik március 7-én, szerdán 10 órától. További információk találhatók az erasmus.pte.hu honlapon.

Befektetés a külföldi tapasztalat

Szülőként megfontolandó, hogy a család hogyan álljon hozzá a külföldi tanuláshoz. Sokan az anyagi szempontokat helyezik előtérbe, ehhez a mintegy 600 eurós havi ösztöndíj mellett az is figyelembe veendő, hogy szociális alapon további 200 euró támogatás igényelhető. Erre egyebek közt az is lehetőséget nyújt, ha a tanuló kedvezményezett településről érkezik.

A pénzügyi megfontolásnál azt sem szabad elfelejteni, hogy az egyetemi tanulmányok idején itthon is lennének költségek, míg egy külföldön eltöltött félév a fiatal jövőbeli boldogulását, karrierlehetőségeit erősítő befektetésnek is tekinthető.

Lehetőségek százaiból válogathatunk

A Pécsi Tudományegyetem az egyik legaktívabb szereplő a nemzetközi hálózat építésében, rendkívül változatos külföldi tanulási és gyakorlati lehetőségeket kínálnak. A PTE 10 karának jelenleg 29 európai ország 290 városában létezik partneri kapcsolata 415 egyetemmel. A Magyarországon 1998-ban indult Erasmus programhoz Pécs egyeteme az elsők közt csatlakozott, így immár több mint két  évtized tapasztalatával támogatják a hallgatókat. Az Erasmus+ program helyi csapata a személyes ügyfélszolgálattól az ügyintézésig mindenben segíti a jelentkezőket, akiket odakint is mentorok támogatnak.

 

Címkék#pr

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában