26°
30°
16°

Kihagyhatatlan pécsi tizenegyes!

Hozzászólások

múltidéző
Elbontják a legendás stadiont, sok szép emlék kötődik hozzá
lánglovagok / 2 órája
Három új tűzoltó állt szolgálatba Baranyában
2018 februárjában megkezdett tanulmányaikat Körmenden, majd Budapesten folytatták, végül július elején mindhárman sikeres vizsgát tettek.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÜREDI ANDRÁS 77 éves korában elhunyt. Kérésére szűk családi körben eltemettük. A gyászoló család
Minden külön értesítés nélkül tudatom mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy felejthetetlen férjem, KIRIZS ZOLTÁN 78 éves korában itt hagyott. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. július 20-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető dísztermében. Kérjük kegyeletüket egy szál fehér virággal fejezzék ki és a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló felesége
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETHNÉ KOVÁCS ANNA a Baranya Megyei Növényvédő Állomás egykori dolgozója, életének 66. évében, 2018. július 8-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. július 16-án, szülőfalujában, Balajton volt. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VOGRONICS NÁNDORNÉ életének 90. évében csendesen elhunyt. Temetése 2018. július 20-án 15 órakor lesz a patacsi temetőben. A gyászoló család
"Elmentél pedig sok dolgod lett volna még, megtölteni szépséggel családod életét. Elmentél, s veled együtt eltűnt a remény, de lelkünk egy darabja utadon elkísér. Veled vagyunk most is, te pedig velünk vagy, mert szeretetünk irányad, oly végtelenül nagy." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen drága férjem és édesapánk, BATA KÁLMÁN 63 éves korában csendesen elhunyt. Drága szerettünktől 2018. július 20-án 10 órakor veszünk végső búcsút a rózsafai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága halottunkat utolsó útjára elkísérik és gyászunkban bármi módon osztoznak. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOZSÉR ERZSÉBET újságíró életének 76. évében elhunyt. Temetése 2018. július 20.-án pénteken 10.30 órakor lesz Zalaegerszegen az egerszeghegyi temetőben, előtte 7.45 órakor gyászmise az Olai úti templomban. Kérjük 1 szál virággal búcsúzzanak. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, utolsó útjára kísérik. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre. Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatom, akik szerették és ismerték, hogy drága kislányom, BÁTAI RAMÓNA 31 éves korában az angyalokhoz költözött. Hamvasztás utáni búcsúztatója július 20-án pénteken 18 órakor lesz a pécsi Székesegyházban. Köszönöm annak, aki együtt emlékezik velünk e különleges, vidám gyermekre. Gyászoló édesanyja Gyöngyi
Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, SZŰCS JÁNOS Vasas, Fenyő utcai lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2018. július 19-én 13.30 órakor lesz a Pécs-vasasi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BAYER PÉTER bonyhádi lakos 92 éves korában elhunyt. Temetése 2018. július 17-én, kedden 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Előtte 14.15 órakor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, örök álmát őrizze csend és nyugalom." Fájó szívvel emlékezünk PÁL ISTVÁN volt vasasi bányász halálának 5. évfordulójára. Felesége és családja
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy SZŐKE JÁNOS volt Pétáv dolgozó, Pécs, Zsigmond utcai lakos elhunyt. Családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PRANTNER JÓZSEFNÉ szül. Buzádi Mária Valéria szekszárdi, volt pécsi lakos 70 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2018. július 18-án, szerdán 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Tudjuk, érezzük, és köszönjük, hogy mély fájdalmunkban együtt éreznek velünk, de ezúton kérjük, a részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek." (Juhász Gyula) Mély fájdalommal emlékezünk szerettünk MUSCHBERGER ÁGNES halálának első évfordulóján. Családja
Fájdalommal tudatjuk, hogy KIRÁLY MÁRTONNÉ Decsi Katalin 85 éves korában elhunyt. Temetése 2018. július 16-án 15.30 órakor kezdődő szentmise után lesz az egerági temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy PUSKÁS ISTVÁN mozsgói lakos 77 éves korában, hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése július 18-án, szerdán, 15 órakor lesz a mozsgói temetőben. A gyászoló család
vízilabda eb / 2 órája
Női pólósaink nagyon elverték a szerbeket
pénzpalota / 3 órája
Mayweather minden sztárt zsebre vág
pécs / 3 órája
Száz külföldi diák érkezik a PTE nyári egyetemére
bama.hu
féktelen vérontás / 3 órája
Újabb állat bánta az elszabadult jaguár ámokfutását
Dübörög a szezon / 3 órája
A Balaton közepén köszöntötték a félmilliomodik komputasokat
Kreatív menyegző / 4 órája
A vőlegény csuklós busszal vitte oltár elé az arát