szponzorált tartalom

2019.05.15. 10:00

Megújul a templom

A szebényi önkormányzat szeretné elérni, hogy egyre többen költözzenek vissza a faluba, hiszen az elszármazottak mindig örömmel térnek haza és előbb-utóbb fel is ismerik, hogy egyre élhetőbb a település. A falu vezetése sokat tesz ezért.

Kertész Attila, Szebény polgármestere 2006-ban kezdte meg a munkát. Az utcákban ekkor sok elhagyatott, összedőlt ház volt, amelyek nyilvánvalóan nem mutattak jó képet a településről, ezért ezt igyekeztek orvosolni.

– Az elmúlt 13 évben sikerült ezt megszüntetni. A házakat megvásároltuk és közmunkaprogramban elbontottuk. Így lettek eladó építési telkeink, melyből egyet most odaajándékoztunk egy fiatal házaspárnak, ők fognak építkezni rá – mondta a faluvezető. Hozzátette, úgy érzi, jó irányba haladnak, hiszen páran – akik külföldön dolgoztak – már visszaköltöztek a faluba. Családot már itthon szeretnének alapítani, itt jó körülmények várják őket, csend van, szépül a település.

Ami a fejlesztéseket illeti, az elmúlt 13 évben összesen 400–450 millió forintnyi pályázati forrást kapott a falu. Jelenleg az egyedi szennyvíztisztító berendezések beruházása van folyamatban.

– Most is több pályázatunk van elbírálás alatt, a kultúrház teljes korszerűsítésére, a volt iskola és óvoda épületének fűtés korszerűsítésére, illetve a Magyar Falu Programban a posta épületének felújítására adtunk be pályázatot – mondta Kertész Attila.

A római katolikus templom az egyház által elnyert pályázati forrásból újul meg, de a Szebényiek Baráti Köre már készül az augusztus 20-i átadóra is, melyen a falu állófogadással, ünnepséggel szeretné megköszöni a munkát az egyháznak.

Kedveznek a fiatal hazaköltözőknek

Az önkormányzatnak 2007-ben be kellett zárnia az általános iskolát, egy évvel később pedig az óvodát is, annyira lecsökkent a gyereklétszám, illetve a település összes pénzét felélte az iskola. Azóta viszont a falu költségvetése helyreállt. Az önkormányzat több ingatlant is megvásárolt, majd azokat felújítás után eladták. Tavaly két házat vásároltak így meg fiatalok és van még néhány ingatlan, amelyet az önkormányzat ilyen céllal szeretne eladni. A polgármester kiemelte, nem a haszonszerzés a lényeg, hanem, hogy ezzel szeretnének a családoknak, hazaköltözőknek, idetelepülőknek kedvezni.

– Bízom benne, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy Magyarország és a mi kis falunk is egyre élhetőbb – mondta a faluvezető.

Mindenhol szeretettel fogadják a szebényieket

A településen aktív közösségi és kulturális élet van. Az immár 63 éve alakult Asszonykórust két-háromhavonta viszi a polgármester fellépésre. Sok helyről kapnak meghívást és mindig mindenki nagy szeretettel várja őket Szegedtől Keszthelyig. Ahogy a polgármester fogalmaz, számára nagy büszkeség, hogy bárhová indulnak, a szebényieket mindig várják. Akkor is, ha a szomszéd faluba mennek és akkor is, ha Alsópáhokra.

A baráti kör és az Asszonykórus vezetőjének, Jakab Györgynének szervezésével rendezik meg minden év februárjában a Hagyományos Piroskontyos Bált. Emellett júliusban szerveznek egy nagyobb részvétellel zajló kórustalálkozót, amikor is több csoport előadja műsorát a közönségnek.

A szebényi falunap pedig a szüreti felvonulások hagyományait idézi. Erre az alkalomra, a legnagyobb ünnepre a faluból elszármazottak mindig visszatérnek, a tánccsoport összeáll és mulat az egész település. – Ez olyan esemény, amelyre ha kitűzzük a dátumot, akkor azután nem kell külön meghívni senkit, a távol élők is visszajönnek, mindenki várja, készül rá – mondta Kertész Attila polgármester. Ősszel az idősek napja alkalmából köszöntik a szépkorúakat.

A település vezetői

A 385 lakosú Szebény polgármestere 2006 óta Kertész Attila. Alpolgármester Martini Mihály, önkormányzati képviselők: Konczosné Jakab Enikő, Fazekas Zoltán és Bocz Csaba. A házi szociális segítségnyújtást Konczosné Jakab Enikő végzi, a szennyvízelvezető rendszer karbantartója: Wiskocsyl László, falugondnok: Schopper Tamás, könyvtáros: Gallóné Mózes Tímea. Háziorvos: dr. Almási Angelika, védőnő: Bódis Mónika. Plébános: Schraub Ádám.

A Szebényiek Baráti Köre, valamint az Asszonykórus vezetője: Jakab Györgyné.

A polgármesteri hivatal elérhetősége: Szebény, Hősök tere 1. (bejárat a Petőfi Sándor utca felől).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában