szponzorált tartalom

2020.10.22. 09:42

Megújult a rendelő Gyódon

Nagyon régóta ugyanaz a képviselő-testület dolgozik Gyódért, ez a folyamatosság meg is látszik a településképen, hiszen rendezett, szép környezet és felújított középületek fogadják az idelátogatókat. Az önkormányzat fejlesztési aktivitása pedig nem lankad.

Az önkormányzat az elmúlt két évben is több beruházást tudhat maga mögött. A hazai forrású Magyar Falu Programban, valamint európai uniós és a belügyminisztériumi felhívásokra adtak be pályázatokat, melyeknek köszönhetően több útszakasz is megújult a zártkerti részen, és a belső út nagy részén is új a burkolat. Schmidt Ferenc, Gyód polgármestere elmondta, a község arculatát meghatározó feladatokat a közmunkások látják el, ám a számuk az elmúlt években jelentősen lecsökkent, így próbálnak gépesíteni.

Tavaly egy nagy teljesítményű fűnyírógépet tudtak vásárolni a Magyar Falu Programban nyert támogatásból, emellett Gyód, Keszü és Kökény egy európai uniós pályázaton közösen nyert egy nagy traktort több adapterrel. Ennek köszönhetően a külterületi részek karbantartását, vagy például a parlagfűirtást könnyebb lesz megoldani. Kisebb, kézi szerszámokra is szükség lenne még, hogy a zártkerti részen az útra benövő fákat tudják gallyazni, és kezelni, ezért további gépekre is pályázott az önkormányzat a Magyar Falu Programban, ám ez most tartaléklistára került. – Mind a lakók, mind az orvosok nagy örömmel fogadták, hogy a Magyar Falu Programban nyert támogatásnak köszönhetően megújult az orvosi rendelő és új, korszerű orvosi eszközöket is be tudtunk szerezni, így minden tekintetben egy szép, korszerű rendelőbe lépnek a páciensek – mondta a polgármester. E program keretében az idén is sokat pályáztak, de az első félévben tartaléklistára kerültek a beadványaik. A fentebb említett gépbeszerzésre szerettek volna támogatást nyerni, a belső út felújítását szerették volna befejezni, illetve esedékessé vált a játszótér felújítása is. Várják még a döntést a ravatalozói hűtőre és a faluház energetikai korszerűsítésére beadott pályázatukról.

A faluházon a munkálatokat egyébként már önerőből megkezdték, az északi falon már van szigetelés. A további tervekről a községvezető elmondta, bár nagyobb árvizek nem szoktak kialakulni, szeretnék a vízelvezető rendszert biztonságos módon kiépíteni, ehhez pályázati támogatásra lesz szükségük. Emellett most az óvodában a fűtési rendszer korszerűsítését terveztetik meg, hogy jövőre pályázni tudjanak ennek megvalósítására is.

Jövőre lesz Gyódon is falugondnok

Egy falubusz beszerzésére is támogatást nyert a falu, így az önkormányzat már elkezdte szervezni a falugondnoki szolgálat beindítását. Az idei járvány is adott okot ennek szükségességére, de óvodai kirándulások, a sportegyesület útjai, és idősek megsegítése is sokkal egyszerűbbé válik a jövőben.

A település vezetői

A közel 750 lakosú község polgármestere Schmidt Ferenc József. Alpolgármester: Medgyesi Antal. A képviselő-testület további tagjai: Lőrincz Ramóna, Krum Csaba és Csák Tamás. A német nemzetiségi önkormányzat elnöke: Medgyesi Antal, tagjai: Schmidt Ferenc József és Krum Csaba. Jegyző: Dr. Kislaki-Frank Brigitta. Az óvoda vezetője: Horváth Brém Marianna. Plébános: Kövesi Ferenc. Falukarbantartó: Januschek Gyula. Gyermekorvos: Dr. Sas Yvette, háziorvos: Dr. Fortuna János. Védőnő: Földiné Sárosi Ágnes. Civil szervezetek: Gyódért Alapítvány, Mecsek Völgye Sportkör (vezetője Lőrincz Ferenc), Gyódiak Egymásért Klub. Az önkormányzat elérhetősége: 7668 Gyód, Fő u. 62. Tel.: (72) 461-130.

Elismerésben részesültek

Schmidt Ferenc József 30 éve polgármestere a községnek. A településért végzett három évtizedes tevékenységéért a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége díszoklevéllel fejezte ki elismerését. Gyód község önkormányzata 2020-ban díszpolgárként köszöntötte Horváth Brém Marianna óvodavezetőt és Gyódért Emlékplakettet adott át Krum Csaba képviselőnek. Mindketten több évtizede hozzájárulnak Gyód eredményeihez.

Tiszta udvar, rendes ház

Több éve hirdeti meg az önkormányzat a „Tiszta udvar, rendes ház” felhívását. A jelentkező ingatlantulajdonosok portáit független szakemberek értékelik, és a kiválasztott legszebbek egyszeri 40 ezer forint támogatást kaphatnak.

Megoldják a szolgáltatást

A közeljövőben a zártkerti ingatlantulajdonosokat is bekapcsolják a szemétszállítási rendszerbe, tehát nekik is szerződniük kell a szolgáltatóval. Cserébe az ott lakók heti egyszer délkomos zsákot fognak kapni, és nem kell a faluba sem bevinni a szemetet, a zártkerti részen fognak gyűjtőpontokat megadni, ahonnan a Dél-Kom autója el tudja szállítani a zsákokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában