szponzorált tartalom

2021.05.07. 00:00

Megváltozott a velényi falukép

Az elmúlt tíz évben jelentősen megváltozott Velény faluképe, rendezett környezet, és gondozott zöld területek fogadják az ide látogatót.

2010-ben választott új polgármestert Velény lakossága, Hánik József azóta vezeti a települést. Mint mondta, nagyon rossz helyzetben volt a falu, több millió forintos adóssággal is meg kellett küzdeniük, de mára eljutottak odáig, hogy – miközben folyamatosan fejlesztik a települést – tartalékkerete is van az önkormányzatnak.

– Nagyon nagy szükség volt arra, hogy a településképen javítsunk, ennek elősegítésére fásítottunk, kimélyítettük, és saját készítésű betonlapokkal burkoltuk be az árkokat, és az összes járdát is felújítottuk, mindezt a közmunkaprogram keretében – mondta a községvezető. Míg korábban harmincnégy dolgozó is volt, mára négyen maradtak, ők tartják rendben a település közterületeit, gondozzák a gyümölcsösöket, a temetőt, a vízelvezető árkokat és a zöldterületeket.

Az elmúlt években az önkormányzat erdőt és gyümölcsöst telepített, korszerűsítette a közvilágítást, továbbá felújították a kültéri szobrokat és a világháborús emlékművet, akadálymentesítették a faluházat és erre az épületre térfigyelő kamerát is telepítettek. Ezen kívül rendezvénypavilont építettek, és letérkövezték a kápolna környékét.

Az önkormányzat egy pályázat keretében felújíttatta a zártkerti utakat, és a belterületi útszakaszok felújítására is minden évben pályázik. Az idén a Belügyminisztériumnál és a Magyar Falu Program keretében is próbálnak támogatáshoz jutni. A korábbi eredményes pályázatok kapcsán Hánik József elmondta, 2019-ben a Lea­der program keretében kültéri fitneszeszközökre, 2020-ban pedig az orvosi rendelő felújítására, illetve orvosi eszközök beszerzésére nyertek támogatást. Mindkét beruházás meg is valósult.

Az idén a Magyar Falu Program keretében még a játszótér és a faluház felújítására, közterületek karbantartásához szükséges gépek beszerzésére, valamint falubusz beszerzésére pályázik az önkormányzat, míg a Velényért Egyesület használt kishaszongépjárműre szeretne támogatást nyerni, mellyel a szociális tűzifa kiosztását, a gyümölcsszállítást, a kommunális hulladék szállítását tudnák hatékonyabban végezni. Az önkormányzat egyébként a szociális tűzifát nem csak kiszállítja az ingatlanokhoz, hanem össze is vágja, és be is hordja az egyedül élő időseknek.

Többféle támogatást nyújtanak

Az önkormányzat többféle módon támogatja a lakosságot, a szociális keretből születési, óvodakezdési, iskolakezdési, temetési, utazási és gyógyszertámogatást is nyújt az arra jogosultaknak. Bursa Hungarica ösztöndíjat is kapnak a felsőfokú tanulmányaikat folytató hallgatók, emellett a képviselő-testület döntése értelmében plusztűzifa biztosításával bővítik a támogatottak körét. A pandémia idején sem maradt el a segítség, a lakók élelmiszercsomagot, tisztítószereket és maszkokat kaptak az önkormányzattól.

Megvették és felújították a házakat

Az önkormányzat az évek során a temetői utat is rendbe hozta, és urnafalat is elhelyezett a ravatalozóhoz. A régi pásztorházat három év alatt a közmunkaprogram keretében újították fel. Öt ingatlant is vásárolt az önkormányzat, melyből egyet lebontottak, hármat felújítottak, és a közmunkások az utolsó renoválását is elkezdték tavaly a tető cseréjével. A volt tejcsarnok épületéből kialakítottak egy kis irodát, a faluház egyik helyiségéből pedig hamarosan könyvtárszoba lesz, itt várja majd az olvasókat a kulturális referens.

A település vezetői

A 134 lakosú község polgármestere Hánik József, alpolgármestere: Marinov Tamás. A képviselő-testület további tagjai: Mészáros Barbara, Orsós Rózsa és Király István Vince. A Királyegyházai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője: dr. Nagy Andrea. Aljegyző: Tököli Éva. Falugondnok: Orsós Rózsa. Háziorvos: Dr. Hóvári Éva. Az önkormányzat által 10 éve alapított Velényért Egyesület elnöke: Hánik József.

A település lakosságszáma stagnál, és külön öröm, hogy három többgyermekes család is Velénybe költözött, így jelenleg 7 kisgyermeket szállít a falugondnok a szomszéd település óvodájába.

Az önkormányzat elérhetőség e: 7951 Velény, Fő utca 62

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában