szponzorált tartalom

2020.08.26. 09:59

Méltón zárják a nyarat

A siklósi borok különleges színfoltjai a Villányi Borvidék kínálatának, így megérdemlik azt, hogy megünnepeljék a nedűket – ezt szem előtt tartva döntött arról az önkormányzat, hogy szüreti napokat rendez, melyből a siklósi vár sem maradhat ki, így a hétvégén mindenkit Szüreti Várnapokra invitálnak. 

Fotó: szentgyorgyvary_renbeka

 

Egész nyáron pezsgett az élet a siklósi várban, a pár héttel ezelőtti Siklósi Várfesztivál, vagy a Kinizsi, a nép fia című musical-koncert est is jól mutatta, mennyire sokakat érdekeltek az itt megrendezett kulturális és hagyományőrző programok. A hétvégi Szüreti Várnapok bizonyosan méltó koronája lesz az idei nyári fergeteges programsorozatnak. Szentgyörgyváry Péter várkapitány elmondta, érdemes mielőbb megváltani a jegyet a hétvégi eseményekre is, hiszen mint minden rendezvény, a biztonságot szem előtt tartva ez is limitált létszámú.

– Az első estén, azaz pénteken a siklósi borászok kapják a főszerepet, bemutatkozik a Gergen Birtok, a Szomor Pince, a Vineas Tenkes, a Joó Pince, a Szabó Pince, az Arnold Pince és Kovács Ferenc Pincéje. Ők kóstoltatják boraikat a várudvarban, miközben 19 órától koncertet ad The Minds, majd Korda György és Balázs Klári, a Tóth Vera Quartet, valamint Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar szórakoztatja a közönséget késő estig – mondta a várkapitány. A második napon, szombaton kifejezetten a fiataloknak szeretnének kedvezni egy ütős elektronikus diszkóval, az elektronikus zenét a Unique Sound biztosítja majd.

A vasárnapi programok kifejezetten a családokat szólítják meg, sőt legfőképpen a gyerekeket, hiszen egy pót gyereknapnak is nevezhető nyárbúcsúztatóra invitálják a látogatókat. A belépőjegy megváltásával igazi játékparadicsom várja a kicsiket és nagyokat, lesz körhinta, légvár, lovaglási lehetőség, gurulós játékok, illetve a színpadon is gyerekprogramokkal készülnek, fellépnek a Rippel fivérek, Kovács Ferenc udvari bűvész, a Swing Ladies és a Lara Mesék Társulat előadását is láthatja a legifjabb közönség. Az önkormányzat támogatásával a siklósiaknak lakcímkártya felmutatásával ingyenes a program. Vasárnap este Bagossy Brothers Company koncerttel zárul a hétvége, melyre már csak pár jegy maradt, így érdemes telefonon érdeklődni, hol váltható még jegy a rendezvényre.

Városszerte folynak az építkezések

Egyszerre, ekkora volumenben és ilyen szerteágazóan talán még nem is zajlottak munkálatok Siklóson, városszerte folynak az építkezések. Riegl Gábor, siklós polgármestere elmondta, a várost érintő fejlesztések összértéke közel kétmilliárd forint. Megkezdődött a máriagyűdi körforgalom építése, megindult a várkert felújítása. Ehhez az is kellett, hogy a hiányzó pluszforrásokkal kapcsolatos pozitív döntések is megszülettek, melyben Nagy Csaba országgyűlési képviselő támogatását is élvezte a város.

Jól halad az építkezés a Batthyány Kázmér Általános Iskolánál, ahol egy sportcsarnokot húznak fel és a Kanizsai Dorottya Általános Iskolánál is, mely új épületszárnyat kap és a tantermei is megújulnak. A közelmúltban zárultak a bontási munkák az önkormányzat hivatalával szemben lévő, leendő ügyészségi épület helyén, a járási ügyészség új irodaházát jövő nyáron adhatják át.

– Eközben folytatjuk a romok eltakarítását, városunk megújítását. Megkezdődött a Dózsa és a Rákóczi utca sarkán álló épület bontása, rendezzük a hányatott sorsú városi ingatlan sorsát. A teljes szennyvízelvezető csatorna átépítésére, illetve cseréjére volt szükség a siklósi orvosi ügyelet és a védőnői szolgálat közötti 22 méteres szakaszon. Folyamatos a megújulás közterületeinken: a szolgáltatóház előtti tér új arculatot kapott, az Iskola utcai parkolóhelyek környezetében felszámoltuk a felgyűrődéseket, mellyel hosszú évek óta adós volt a város. Számos egyéb kisebb-nagyobb munkát végeztünk és végzünk el még a közeljövőben – mondta a városvezető.

Siklós visszavár

Idén júliusban jóval többen keresték fel a várat, mint az előző év hasonló időszakában. A „több Balaton” a Tenkesalján a „több Siklóst” jelentette, melyhez az önkormányzat korai kampánya, jól időzített hívószavai – Élmények biztonságban és Siklós visszavár – is hozzájárultak.

– A legelején felismertük, hogy a lehető leggyorsabban hírt kell adni magunkról, hangsúlyozni, nálunk valóban biztonságban gyűjthetik az élményeket a turisták. A siklósiak és az ideérkező turisták sem maradhatnak színvonalas és tartalmas programok nélkül – mondta Mojzes Tamás alpolgármester. A siklósi programsorozat őszi első nagyobb rendezvénye a már harmadik évébe lépő Szüreti Gördülő Dűlők, melyet szeptember 12-én tartanak a sport, a bor és a gasztronómia iránt érdeklődőknek.

Címkék#Siklós

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában