szponzorált tartalom

2020.07.06. 00:01

Mese egy zenekarról és kalandjaikról a digitális erdőben

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tamás Éva Játéktára. Ez egy pécsi zenekar, amely kedves koncerteket adott babáknak, óvodásoknak és kisiskolásoknak szerte Magyarországon, de még az Óperenciás tengeren is túl. A boldogságuknak egy gonosz járvány akart véget vetni, ám ők elővették a Magyar Telekom Hello Biznisz Klubjában élesre fent, szélessávú digitális kardjukat és legyőzték a hétfejű kórságot.

Mesébe illő történet a pécsi Játéktáré. Már csak azért is, mert Tamás Éva, az alapító magát is mesehősnek látja, aki sérült és ép gyerekeket repít közösen, dallal és irodalommal, a mesék világába. A 2007-ben alapított együttese, Bogárdi Alízzal, Vigh Róberttel és Tóth Álmossal kiegészülve alkotja a Tamás Éva Játéktára zenekart, akik előbb Pécsről és környékéről, később az ország más tájairól kaptak meghívásokat tipikusan óvodai, iskolai, céges és városi fellépésekre, ma pedig előfordul, hogy már külföldről is keresik őket. Ahogy a honlapjuk fogalmaz, egyedi stílusú, interaktív gyermekkoncerteket tartanak, népszerűségüket így annak köszönhetik, hogy a hallgatóságukat – az éneklésre, táncra mindig kész ovisokat és iskolásokat – részeseivé teszik az előadásaiknak. Tamás Éva szerint a zeneterápiás foglalkozásaikba, koncertmeséikbe az egészséges gyerekekkel együtt bekapcsolódó sérült gyerekek kedélye sokat javul, és ezzel az állapotuk, képességeik is jó irányba mozdulhatnak.

Ahogy a rendezvényekből élő vállalkozások általában, a Játéktár is nagy kárvallottja lett a márciusban berobbanó járványhelyzetnek és a kijárási korlátozásoknak. Számtalan, már meghirdetett koncertjük megrendezése vált lehetetlenné vagy bizonytalanná. Tamás Éváék azonban nem adták fel, bártan szembenéztek a veszedelemmel és a koncertjeiket, amilyen gyorsan csak lehetetett, átvarázsolták a digitális térbe.

A technikai háttérrel kezdetben nem sokat bajlódtak, hiszen a cél az volt, hogy ne veszítsék el a kapcsolatot a közönségükkel. „A fiam telefonját kértem el, mert az övé jobb minőségű, mint az enyém. Ezzel rögzítettük szabadtéren, kertben, parkban a foglalkozásainkat, koncertjeinket, de oly módon, hogy ezekbe a gyerekek ugyanúgy be tudjanak majd kapcsolódni, mint a valóságos koncerteken” – meséli Éva. Ezeket a felvételeket azután egy mezei laptopon vágták meg és juttatták el a koncertszervezőknek, szülőknek.

És a legkisebb leányok és legények – ahogy az már a mesékben lenni szokott – elnyerték méltó jutalmukat: egyre-másra kapták a lelkes visszajelzéseket a szülőktől, koncertszervezőktől. Sokan közülük maguk is készítettek videófelvételeket arról, hogy a gyerekek miként követték nyomon a koncerteket – vagyis az interaktivitás sem veszett el teljesen. Nagyot futott az egyik videójuk, az " target="_blank" rel="noopener noreferrer">óvodások karanténdala, amelyet 4800-an néztek meg a YouTube-on. A karantén alatt felvett Édesanyám című dal pedig már 16 ezer fölötti nézettségnél tart, de ezt is felülmúlja a Zeneovi a maga 100 ezer körüli nézőszámával. A Facebookon 4600 követőjük van.

A Magyar Telekom tavasszal indította el Hello Biznisz Klub nevű kezdeményezését, hogy díjmentes reklámfelületet, szakértői segítséget és a tapasztalatcserére fórumot biztosítson a hazai kis- és közepes vállalkozásoknak. A Játéktár élt a kínálkozó alkalommal és csatlakozott ehhez a szakmai közösséghez. „Jó érzés volt tudni, hogy nem vagyunk egyedül. A Magyar Telekomtól épp jókor, egy válságos helyzetben kaptunk publicitást és szakmai segítséget, ami újabb lendületet és hitet adott nekünk ahhoz, hogy megbirkózzunk a nehézségekkel” – idézte fel Tamás Éva.

Hogy a működésüket fenntarthassák, a Játéktár a videós tartalmakat fizetőssé tette, és a kritikus időszakban közel százat készített el ezekből. Idővel persze befektettek a technikába: lett kiváló minőségű hangfelvevő és profi kamera váltotta fel a telefont. Az anyagok utólagos vágásába maga Tamás Éva tanult bele. A Magyar Telekom pedig biztosította azt az internetes sávszélességet, ami még a technikai infrastruktúrához hiányzott. Így egy alkalommal az élő online koncertezésbe is belekóstoltak: május 24-én körülbelül háromezren követték a koncertjüket a Facebook élő közvetítésében – minden zökkenő nélkül. Emellett karanténos foglalkoztató füzetet is összeállítottak, így a lemezek mellett ma már könyvek, kifestők, játékok és pólók is rendelhetők a honlapjukról.

A Játéktár meséje ezzel nem ért véget. A pécsi önkormányzat talán biztosít majd számukra egy olyan – szélvédett – helyet, ahol próbálhatnak és ahol a koncertjeiket felvehetik. Tamás Éva azért nagyon várja már az igazi, offline koncerteket is – ezek a járványhelyzet miatt idén őszre tolódtak, nem sok üres hely van már a naptárukban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában