szponzorált tartalom

2019.10.31. 11:32

Nyitok program – innovatív felnőttképzés

A NYITOK program az országszerte elhelyezkedő 52 Tanulási Központjában a hagyományos iskolarendszertől eltérő módszertannal és a 21. századi, innovatív technológiák felhasználásával nyújt egyedülálló tanulási lehetőséget a 16 és 64 év között személyek számára.

Az ingyenes, 20 órás tanulási programjainak célja, hogy a munkavállalók kiváló munkaerővé váljanak. Ennek érdekében az idegennyelvi és a számítástechnikai tanulási programjai mellett iparági kompetenciafejlesztő képzéseket (kiskereskedelem, gépipar, építőipar, vendéglátás, irodai munka, logisztika) is biztosít.

A NYITOK-nál tanuló felnőttek saját munkájukban hatékonyabbak, önállóbbak és magabiztosabbak lesznek. Olyan értékes tudásra tesznek szert, amely segít alkalmazkodni a munkaerőpiaci kihívásokhoz, és amely képessé teszi őket az új ismereteket kívánó feladatok ellátására. Ezáltal a cég teljesítménye nő, mialatt az együtt tanuló munkatársak kooperációs képessége is erősödik. Ráadásul a

munkavállalók megtapasztalhatják munkáltatóik megbecsülését. A képzést elvégzők sikeresebbekké, precízebbekké és kreatívabbá válnak, miközben fejlődik innovatív gondolkodásmódjuk is.

A NYITOK kkv kiválósági programjának segítségével a kis- és középvállalkozások mindennapi problémáira is hatékony megoldást kínál. A rugalmas képzési struktúra a munkavállalók és a munkáltatók igényeihez egyaránt alkalmazkodik.

A NYITOK Mobil Oktatási Rendszerének segítségével a program képzései az ország szinte bármely pontján elérhetőek. Továbbá arra is lehetőség nyílik, hogy közvetlenül a vállalkozások telephelyén kerüljön sor az ingyenes kompetenciafejlesztő programok

megtartására.

TK helyszínek:

Bács-Kiskun megye

Bajai Nyitott Tanulási Központ 6500 Baja, Árpád tér 1. 06 30 799 2289

Kecskeméti Nyitott Tanulási Központ 6000 Kecskemét, Árpád körút 4. 06 30 799 3338

Kecskeméti NYITOK eMűhely 6000 Kecskemét, Kossuth tér 6-7. 06 20 228 6735

Nógrád megye

Balassagyarmati Nyitott Tanulási Központ 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út. 18. 06 30 799 2291

Salgótarjáni Nyitott Tanulási Központ 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. 06 30 254 4817

Szécsényi Nyitott Tanulási Központ 3170 Szécsény, Rákóczi út 92. 06 30 799 3378

Somogy megye

Balatonföldvári Nyitott Tanulási Központ 8623 Balatonföldvár, Petőfi Sándor utca 9. 06 30 799 2293

Csurgói Nyitott Tanulási Központ 8840 Csurgó, Baksay Sándor utca 6. 06 30 799 3309

Hajdú-Bihar megye

Debreceni NYITOK eMűhely 4025 Debrecen, Simonffy utca 2/b 06 30 445 5298

Debrecen-Józsai Nyitott Tanulási Központ 4225 Debrecen, Szentgyörgyfalvi út 9. 06 30 799 2282

Derecskei Nyitott Tanulási Központ 4130 Derecske, Dr. Mustó Sándor utca 19. 06 30 799 2286

Hajdúböszörményi Nyitott Tanulási Központ 4220 Hajdúböszörmény, Lévay Márton utca 24. 06 30 799 4401

Hajdúnánási Nyitott Tanulási Központ 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 6. I. Emelet 06 30 799 3307

Nyíradonyi Nyitott Taulási Központ 4254 Nyíradony, Árpád utca 2. 06 30 799 3329

Heves megye

Egri Nyitott Tanulási Központ 3300 Eger, Mecset utca 6. 06 30 799 3318

Mátraderecskei Nyitott Tanulási Központ 3246 Mátraderecske, Mátyás király utca 19/a. 06 30 799 3313

Komárom-Esztergom megye

Esztergomi Nyitott Tanulási Központ 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. 06 30 799 3305

Tatai Nyitott Tanulási Központ 2890 Tata, Tópart Sétány 2. 06 30 799 3391

Győr-Moson-Sopron megye

Győri Nyitott Tanulási Központ 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 30. 06 30 799 3323

Kapuvári Nyitott Tanulási Központ 9330 Kapuvár, Győri út 2. 06 30 799 3331

Mosonmagyaróvári Nyitott Tanulási Központ 9200 Mosonmagyaróvár, Deák tér 1. 06 30 799 3351

Csongrád megye

Hódmezővásárhelyi Nyitott Tanulási Központ 6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky utca 70. 06 30 799 3327

Mórahalmi Nyitott Tanulási Központ 6782 Mórahalom Röszkei út 1. 06 30 799 3349

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Karcagi Nyitott Tanulási Központ 5300 Karcag, Kossuth tér 14. 06 30 799 3334

Kisújszállási Nyitott Tanulási Központ 5310 Kisújszállás, Vásár utca 16. 06 30 799 3342

Szolnoki Nyitott Tanulási Központ 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 18/3. 06 30 799 3386

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Kázsmárki Nyitott Tanulási Központ 3831 Kázsmárk, Fő út 28. 06 30 799 3336

Mezőkövesdi Nyitott Tanulási Központ 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 24. 06 30 799 3347

Sárospataki Nyitott Tanulási Központ 3950 Sárospatak, Rákóczi út 15. 06 30 799 3371

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Kéki Nyitott Tanulási Központ 4515 Kék, Kölcsey utca 21. 06 30 799 3326

Nagykállói Nyitott Tanulási Központ 4320 Nagykálló, Kállai Kettős tér 1. 06 30 799 3353

Rozsályi Nyitott Tanulási Központ 4971 Rozsály, Kossuth utca 35. 06 30 799 3362

Vásárosnaményi Nyitott Tanulási Központ 4800 Vásárosnamény, Rákóczi Ferenc utca 9. 06 30 799 4403

Zala megye

Keszthelyi Nyitott Tanulási Központ 8360 Keszthely, Rákóczi utca 20. fszt. 2. 06 30 799 3384

Nagykanizsai Nyitott Tanulási Központ 8800 Nagykanizsa, Király utca 47. 06 30 799 3315

Sármelléki Nyitott Tanulási Központ 8391 Sármellék, Dózsa György utca 344. 06 30 799 3369

Baranya megye

Mohácsi Nyitott Tanulási Központ 7700 Mohács Szabadság utca 4-6. 06 30 799 3316

Pécsi Nyitott Tanulási Központ 7623 Pécs, Rákóczi út 24-26. fszt. iroda 06 30 799 3304

Siklósi Nyitott Tanulási Központ 7800 Siklós, Kossuth tér 15. 06 30 799 3373

Vas megye

Kőszegi Nyitott Tanulási Központ 9730 Kőszeg, Rajnis utca 9. 06 30 799 3345

Őriszentpéteri Nyitott Tanulási Központ 9941 Őriszentpéter, Városszer 116. 06 30 799 3356

Vasvári Nyitott Tanulási Központ 9800 Vasvár, Járdányi utca 6. 06 30 799 3395

Veszprém megye

Pápai Nyitott Tanulási Központ 8500 Pápa, Fő utca 14. 06 30 799 3358

Veszprémi Nyitott Tanulási Központ 8200 Veszprém, Virág Benedek utca 4. 06 30 799 2295

Fejér megye

Sárbogárdi Nyitott Tanulási Központ 7000 Sárbogárd, Hősök tere 3. 06 30 799 3367

Tolna megye

Paksi Nyitott Tanulási Központ 7030 Paks, Ipari Park hrsz. 8802/7 06 30 799 3393

Szekszárdi Nyitott Tanulási Központ 7100 Szekszárd, Béla király tér 6. 06 30 799 3382

Tamási Nyitott Tanulási Központ 7090 Tamási, Szabadság utca 50. 06 30 799 3389

Békés megye

Békési Nyitott Tanulási Központ 5630 Békés, Jantyik Mátyás utca 23-25. 06 30 799 2297

Gyulai Nyitott Tanulási Központ 5700 Gyula, Béke sugárút. 35. 06 30 799 3301

Orosházai Nyitott Tanulási Központ 5900 Orosháza Kossuth Lajos utca 3. 06 30 799 3397

Szarvasi Nyitott Tanulási Központ 5540 Szarvas, Deák Ferenc utca 2. 06 30 799 3375

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában