szponzorált tartalom

2019.09.18. 10:00

Open4Business, új lehetőségekkel

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és az Enterprise Europe Network társszervezésében október 3-4.-én immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Open4Business Nemzetközi Üzletember-találkozó és Konferencia a baranyai megyeszékhelyen. 

– Az elmúlt három évben az Open4Business-t óriási érdeklődés övezte itthon és külföldön egyaránt. Ezt szépen mutatja, hogy a tavalyi évben már 18 országból 200 résztvevő regisztrált, hogy részt vehessen a szakmai találkozón – mondja Rabb Szabolcs, a kamara főtitkára az előző évek sikeréről. – A rendezvény különlegessége, hogy nem csupán előadások zajlanak, de a jelenlévő vállalkozások lehetőséget kapnak arra, hogy számukra releváns üzleti partnerekkel találkozzanak és négyszemközt tárgyaljanak. Ennek következtében büszkén mondhatom, hogy az utóbbi pár évben számos olyan hosszú távú megállapodás és tartós együttműködés jött létre hazai és határon túli vállalkozók között, melyek mindkét fél számára hasznosnak bizonyultak.

Minden évben új programmal és lehetőséggel jelentkezik az Open4Business. 2019-ben a DesignPécs rendezvényhez kapcsolódóan a kreatív ipar vállalkozóinak tart a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala tréninget és tanácsadást, melyben minden olyan vállalkozó érintett, akinek saját terméke, logója, vagy akár csak ötlete van, hiszen piacra kerülése előtt valamilyen formában ezt „védetté” kell tennie. Ezzel párhuzamosan zajlik majd az Alkalmazott Földtudományi Klaszter nemzetközi konferenciája, hiszen a földtudományokhoz kapcsolódó szektorális klasztereknek az energetikában és bányászatban komoly szerep juthat a jövőben, ha felismerik és megtalálják közösen a kitörési pontokat. Harmadik éve ad otthont az Open4Business a Connect-IT informatikai vállalkozásoknak szóló konferenciának, mely helyi kezdeményezésként jött létre. Az Információmenedzsment Innovációs Klaszter több éve szervezi meg a konferenciát, mivel a régióban jelentősen nő a startup vállalkozások száma.

A nagyszabású rendezvény összehangolt megszervezése és lebonyolítása a kamara külügyi- és kereskedelemfejlesztési osztályvezetőjének, Schmidt Enikőnek a feladata:

– Célunk, hogy nagyobb láthatóságot és ellenőrizhető üzleti partnereket találjunk a baranyai vállalkozásoknak. Erre igénybe vesszük az Enterprise Europe Network teljes külföldi irodahálózatát, ahol tapasztalt kollégáink helyi információt tudnak adni az ideérkező vállalkozókról. Nem tudok ennél hatékonyabb eszközt a kockázat csökkentésére. Azon dolgozunk, hogy a külföldi lehetőségekkel itt helyben, akár Pécsett is élhessenek a helyi cégek, így nagyban mérsékeljük az utazási és szervezési költségeiket is. A szakmai konferencián és az üzleti tárgyalásokon túlmutatóan idén új rendezvényhelyszínek bevonásával, divatbemutatóval, „Get together” esttel és a Püspöki Magtárban tartott záróvacsorával is szeretnénk vonzóvá tenni az eseményt.

Új és újabb kihívások az IT és IKT szektor előtt

Az Információmenedzsment Innovációs Klaszter 2019-ben is érdekes témákkal, nemcsak a helyi IT és IKT közösséget, de napjainkban minden cégvezetőt foglalkoztató kérdéseket érintő előadásokkal várja a résztvevőket a kilencedik éve megrendezésre kerülő Connect-IT keretében.

Tagadhatatlan, hogy az IT, IKT szektor világszinten csakúgy, mint hazánkban folyamatosan nő és egyre nagyobb teret nyer az üzleti világban. Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint a pécsi cégek évente körülbelül 20 milliárd forintos árbevétele – mely érték folyamatosan, már több mint egy évtizede, kétszámjegyű százalékokkal nő – mondta el Brachmann Ferenc, klasztermenedzser.

Az első rendezvény óta nem volt két olyan év, amelyben azonos téma lett volna. Az idei témák is bővítik a szakmai tudást, rálátást adnak az aktuális szervezeti kihívásokra, megmutatva az informatikai világot mozgató globális és a helyi cégeket közvetlenül érintő tényezőket, rávilágítva ezeknek a vállalkozásokat akár napi szinten is érintő lecsapódását.

Az október 3-án zajló IT konferencián a szakmaiság mellett az új üzleti lehetőségek és együttműködések megalapozására is lesz alkalom, hiszen minden 15 perces, pörgős előadást követően a résztvevőknek két üzleti tárgyalás lebonyolítására is lehetőségük van.

Válaszokat keresnek a jövő kihívásaira

Az Alkalmazott Földtudományi Klaszter (AFK) nemzetközi találkozója a környezettudatos gazdálkodás és a fenntartható fejlődés mentén tárgyalja az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási viszonyok, természeti és ipari katasztrófák következtében felmerülő problémákat és keresnek megoldásokat ezeknek a kihívásoknak a leküzdéséhez. Az alkalmazott földtudományok (geológia, geográfia, oceanográfia, légköri tudományok stb.) terén folyó kutatások, innovációk és egyre fejlődő szolgáltatások megnyugtató, kockázatot kiszűrő, csökkentő, illetve előre jelezhető megoldásokat ajánlanak az ipari és a lakossági szféra számára egyaránt. Az Open4Business keretében zajló workshop alkalmával olyan jó gyakorlatok, esettanulmányok, jelenlegi és jövőbeni együttműködési lehetőségek, valamint gyakorlati megoldások kerülnek bemutatásra, melyek hatékony, hosszú távú válaszokat adhatnak a most még jelentéktelennek tűnő problémákra. Ilyen sikeres együttműködést valósít meg a Geo-Energy Europe projekt keretében létrehozott transznacionális-, (meta)klaszter, mely elősegíti a felszín alatti energiaforrásokhoz, a geoenergiákhoz kapcsolódó vállalkozások működésének, versenyképességének javítását.

Új kapuk nyílhatnak a beszállítók előtt

Az Open4Business Nemzetközi Konferencia és Üzletember-találkozó már rendhagyó eseménynek számít a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerv: PBKIK) életében is. A klaszter szakemberei idén a gépiparhoz kötődő cégek és együttműködő partnerek meghívására fókuszálnak, azaz új potenciális üzleti partnereket szeretnének a klasztertagok tárgyalóasztalaihoz ültetni, valamint folytathatják a megkezdett együttműködéseket.

Mintegy 50 jelentős ipari céges partnert, az összes magyar klasztert, főként a gépipari klasztereket hívták meg, melyeken keresztül mintegy 700 vállalatot tudnak elérni, akik nemcsak egymás közt kooperálhatnak (pl. beszállítási lehetőségek, bérmunkák), hanem nyitottak lehetnek a működésüket elősegítő különböző szolgáltató cégek bemutatkozására is.

Az egyedi előnyök mellett van egy szélesebb értelmezése is az Open4Business-nek és a hasonló rendezvényeknek: meg kívánják mutatni, hogy Pécs és a Dél-Dunántúl fejlett, versenyképes ipari kínálattal, „technológiai közeggel” rendelkezik, ahol a gazdasági partnerek mellett a pályaválasztó fiatalok is megtalálják számításaikat.

Szellemi tulajdon: iránytűt adnak

Az Open4Business keretein belül szellemitulajdon-védelmi workshopra is sor kerül október 3-án, melyen megtudhatjuk, hogyan lehet és kell is termékünket, szolgáltatásunkat levédetni, mi a különbség az iparjogvédelem és a szerzői jog között, milyen üzleti értéket képviselhet a design, és milyen szervezetekhez, hatóságokhoz fordulhatunk ilyen ügyekben.

Akik szeretnének jobban megismerkedni ezen lehetőségekkel, vagy konkrét kérdésük van szellemitulajdon-védelem tárgyában, személyes tanácsadáshoz is kérhetnek időpontot a rendezvény keretében. Az előadásokat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) szakemberei tartják. Az SZTNH számára kiemelten fontos a szellemi tulajdon korszerű eszközrendszerének működtetése, a nemzeti tudásbázis és a kulturális vagyon hatékony védelme, a kreativitás és az innováció felkarolása, a kreatívipari vállalkozások versenyképességének növelése. Mellettük jelen lesznek a kamara, valamint a Pécsi Tudományegyetem PATLIB Központ (PATent LIBrary = Szabadalmi Könyvtár) szellemitulajdon-védelmi szakértői is, akikkel személyes konzultációra is lehetőség nyílik.

Exportfinanszírozás az EU-n belül és kívül

A pécsi vállalkozások exporttevékenységének folyamatos erősödése hozzájárul a régió gazdasági erősödéséhez, ezért is fontos tájékozódni a további hazai exportösztönzési és -támogatási lehetőségekről minden olyan vállalkozónak, aki úgy dönt, hogy bővíti tevékenységét, külföldi piacok felé is nyit, vagy meglévő exportpiacait szeretné bővíteni. Biztos lehet abban, hogy a megvalósításhoz esetleges fejlesztésekre, beruházásokra is szüksége lesz.

Elképzelhető, hogy ez csak kapacitásbővítést jelent, de előfordulhat, hogy az egyes új piacok sajátos igényeinek megfelelően módosításokat kell végrehajtani áruin, vagy a piacnak megfelelő teljesen új termékeket, szolgáltatásokat is kell kínálnia.

Az exporttevékenységgel járó kockázatokat csökkenthetik az olyan hazai intézmények, mint az Open4Business rendezvény társszervezői: az EXIM Bank Zrt., mely a magyar vállalkozások exportpiacokon való megjelenését finanszírozói szerep betöltésével támogatja, vagy a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA), mely többek között exportösztönző konzultációval, képzésekkel, piackutatási szolgáltatásokkal járul hozzá a törekvésekhez.

DesignPécs 2019 – újra bemutatkoznak

Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre a DesignPécs programsorozat (2019. október 1–6.), melyet hagyományosan a DesignHét Budapest keretében szervez meg a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécsi Tudományegyetem és a Kreatív Ipari Klaszter.

A rendezvény célja, hogy bemutassa a régió kiemelkedő kreatív ipari képviselőit és a Pécsi Tudományegyetem művészeti és tervezői műhelyét, ezzel felvonultatva a helyi tervezői erőforrásokat és a lehetőségek tárházát. Továbbá az itt megjelenő cégek elengedhetetlen innovációs forrást jelentenek a fenntartható idegenforgalom más típusai, jellemzően a „kreatív turizmus” számára.

A DesignPécs változatos programokat vonultat fel workshopok, kiállítások, divatbemutató, pályaorientációs rendezvény és állásbörze formájában, hogy minél szélesebb körben tudja bemutatni az érdeklődők számára a helyi kreatív és kulturális iparban tevékeny vállalkozások termékeit és szolgáltatásait. Ebben segít a kamara projektje is, a Cult-CreaTE néven futó „Kulturális és kreatív ipar szerepe a turizmus fejlesztésében” címen ismert munkafolyamat. A Cult-CreaTE során egy komplex turisztikai termék kidolgozása a feladat, mellyel növelhető a helyi vállalkozások láthatósága. Ennek keretében jött létre a rendezvénysorozat új honlapja, közösségi média oldala, került kiírásra a kirakatverseny és az ehhez kapcsolódó civil közönség számára meghirdetett szelfiverseny is.

A kirakatverseny Pécs belvárosában lesz látható, ahol elsősorban a Király és Irgalmasok utcai üzletek kirakatait rendezik be a Számalk Szalézi Szakgimnázium és a Pécsi Szakképzési Centrum Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának dekoratőr és kirakatrendező szakos végzős diákjai. A helyi termékekből készült installációk két témát dolgoznak fel: formatervezés és ipar, baranyai dizájnerek a nagyvilágban és helyi termék-helyi érték a turizmusban. A verseny eredményhirdetése és díjátadó ünnepsége 2019. október 3-án a Trezor Rendezvényházban lesz, ahol szakmai- és közönségdíjak kerülnek átadásra.

Másik különlegessége az idei programsorozatnak az a dizájntérkép, melyet szintén a Cult-CreaTE projekt kapcsán hívnak életre a szervezők. A kiadvány egyik oldalán Pécs belvárosa lesz látható, rajta megjelölve a DesignPécs Hét rendezvényeinek főbb programjai és helyszínei, a másik oldalán pedig számos helyi vállalkozás elérhetősége jelenik meg, akik a kreatív ipar jelentős helyi képviselői pl. a divat, a film és média, kerámia, dekor és az alkalmazott dizájn területeken.

Világhírű lett a fekedi stifolder

A fine dining élelmiszerek Oscar-díján 3 kimagasló díjat nyert idén egy baranyai családi manufaktúra, a Fekedi Stifolder. A Great Taste Awards 2019 eredményhirdetésén Londonban a szalámik kategóriájában három csillagos minősítést kapott a 100% szürkemarhából készített Fekedi Busó Stifolder csípős változata, másik két szalámija pedig két csillagot. A három csillag a legmagasabb elismerés, amit 2 spanyol chorizo és 1 angol szalámi mellett egyedül a magyar stifolder érdemelt ki. Ezzel a Fekedi Stifolder lett a világ legjobb és legeredményesebb szalámigyártója 2019-ben.

A baranyai svábok közel 300 éves paprikás, füstöltszalámi-specialitását néhány évvel ezelőtt kezdte el készíteni és forgalmazni a bólyi családi vállalkozás, a termékek fogadtatása már a kezdetektől igen kedvező volt. Még 1 éve sem árulták a szalámikat, amikor egy ismert hazai gasztrobloggerek által szervezett versenyen a fekedi stifoldert találták a legjobbnak. Majd a Magyar Gasztronómiai Szövetség nagyszabású szalámitesztjén a paprikás szekciót nyerte meg a termék, de az abszolút győztes is a fekedi füstölt lett. Emellett több kisebb díjat is begyűjtöttek itthon, sőt Horvátországban is szereztek trófeát a stifolderrel.

A magas minőségű, a csúcsgasztronómiát képviselő füstölt­árut több regionális rendezvényen is megkóstolhatta a közönség. A vállalkozás a szalámihoz jól passzoló boros vonalon kereste a kapcsolatokat, egy ismeretség által pedig kiépítették az angol szálat is. A csúcsminőségre felfigyelt egy importőr vállalkozás, az ő szorgalmazására indultak el a fekediek a Great Taste Awards-ön, amely hirtelen igen jelentős ismertséget hozott számukra. A verseny a közelmúltban zajlott, de sokáig nincs idő örülni, újabb feladatokra kell koncentrálni. A kis­üzem fejlesztése mellett a vállalkozás hamarosan új élelmiszerüzemet nyit Bólyban, folyamatosan fejlesztik a logisztikájukat, az érlelőkapacitásukat, hogy az igények kielégítéséhez megfelelő mennyiség álljon rendelkezésre. Hosszú távú céljaik között ott szerepel az eredeti indíttatás: a helyi értékekre, a stifolderre alapozva létrehozni Fekeden egy turisztikai szolgáltatást, amely a gasztroturizmusra építve családok, csoportok fogadását, elszállásolását teszi lehetővé. Ahol meg lehet kóstolni a világ egyik legjobb szalámiját is.

Időben szólunk, vegyük komolyan!

Több vállalkozás is kapott a közelmúltban felszólítást a németországi székhelyű Copytrack cégtől, melyben arra hívják fel a figyelmüket, hogy a honlapjukon található képes illusztrációkhoz, fényképekhez azok készítője nem adott engedélyt.

Magyarul: nem jogtiszta a kép, nem fizettek utána jogdíjat, vagy nem egyeztek meg a készítővel valamilyen formában a felhasználásról. Igencsak pórul jár, aki az ilyen „figyelmeztetést” nem kezeli, legalább egy válasz e-mail formájában – és természetesen a kérdéses kép/képek lecserélésével, ami megállítja az ezt követő folyamatot. Ez nem más, mint a jogdíj kiszámlázása képenként. A jelenleg ismert árszabás hazai viszonylatban 150 euró/kép, melyről elektronikus számlát küld a cég, majd a fizetési határidő elmúltával ezt átadja egy hazai követeléskezelőnek.

Mivel sok hasonlónak tűnő csalással is találkozhattak már a vállalkozások, ezért sokan figyelmen kívül hagyják az első értesítő levelet, páran pedig a kamarához fordultak tájékoztatásért. A kamara felvette a kapcsolatot az Enterprise Europe Network nemzetközi vállalkozásfejlesztési hálózat berlini irodájával egyeztetés céljából.

Változatos programok segítenek a fejlődésben

A Szigetvári Család és KarrierPONT térítésmentes angol nyelvi képzést indít, melyre folyamatosan várják a jelentkezőket kezdő, újrakezdő és középhaladó szinten.

Családi nap keretében projektismertető napra kerül sor Kisszentmártonon szeptember 25-én. Az eseményre ingyenes önbizalom-növelő tréninggel, kézműves foglalkozással és gyereksarokkal várják az érdeklődőket. Várhatóan szeptember végétől Aranykalászos gazda-képzés indul, melyhez még lehet csatlakozni. A képzések a Szigetvári CsakPONT központjában a Magtárban (Szigetvár, Dózsa Gy. u. 5/A) valósulnak meg.

Egyedülálló és rangos elismerés

Ismét nyitott volt a lehetőség a vállalatok, iskolák, önkormányzatok számára pályázni a Virtuális Erőmű Program keretein belül az „energiatudatos”, valamint „energiahatékony” címre. A programon való részvételhez mindössze egy önértékelő kérdőívet kellett kitölteni. Megvalósított beruházás nélkül is volt lehetőség pályázni, ez esetben a kérdőív mellett három célt volt szükséges megfogalmazni az aktuális helyzet javítása érdekében. A kamara a program mentoraként támogatja a pályázókat.

Közös akció biztosítja az újratervezés lehetőségét

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a Pécsi Tudományegyetemmel és a Pécsi Szakképzési Centrummal közös programot dolgozott ki, mely az újratervezés lehetőségét biztosítja azon fiatalok számára, akik a műszaki felsőoktatásba jelentkeztek, de nem nyertek felvételt, illetve az egyetemet végzettség, oklevél megszerzése nélkül fejezték be.

A program célja, hogy a fiatalok piacképes tudást, szakképzettséget, versenyképes kompetenciákat szerezzenek, munkaerőpiaci, elhelyezkedési esélyeik növekedjenek. A program szakemberei állnak az érdeklődők rendelkezésére egyéni és csoportos pályaorientációs tanácsadással, melynek során a programban résztvevők az érdeklődési köreiknek megfelelő szakképzettség kiválasztásához és elvégzéséhez kaphatnak szakszerű támogatást.

A nappali rendszerben hiányszakképesítést tanulók tanulmányi eredménytől, szinttől, illetve szakképzési évfolyamtól függően akár 50 000 Ft/hó állami ösztöndíjban is részesülhetnek. A duális szakképzés során a tanulók munkatapasztalatot szerezhetnek, a tanulószerződéses rendszer további havi juttatásokat is biztosít a fiatalok számára. Emelt szintű, technikusi szintű szakképesítés megszerzése többletpontokat jelenthet szakirányú felsőfokú továbbtanulás esetén. Információ: www.palyavalasztasbaranya.hu

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában