szponzorált tartalom

2019.11.04. 13:00

Sebességbe kapcsolnak

Huszonöt év után új polgármester vezeti Villányt. Takáts Gyula utódját, Mayer Istvánt kérdeztük a tervekről, jövőbeli elképzeléseiről és a legfontosabb feladatokról.

– Mivel kezdi új testület a munkát?

– Úgy vélem – egy autós hasonlattal élve – Villány motorja alapjáraton működött az elmúlt időszakban, ezt a motort szeretnék minél előbb nagyobb sebességbe kapcsolni. A legfontosabb feladataink között a pályázati forrásból megvalósítandó projektek szerepelnek, ugyanis a városnak több elnyert pályázata is van, melyek megvalósításán kell dolgoznunk.

– Melyek ezek?

– Az egyik nagyon fontos pályázatunk a Zöld Város projekt, amely még szinte a startvonalon áll, miközben már a megvalósítási időből is kevés áll rendelkezésre. Volt egy olyan félelmem, hogy a megnövekedett árak miatt az elnyert forrás már nem lesz elegendő a megvalósításra. Ez sajnos beigazolódni látszik, amely miatt szeretném az egész pályázatot újragondolni. Meg kell vizsgálnunk, milyen változtatási lehetőségeink vannak, hogy a projekt tartalmát és a költségvetését vállalhatóvá téve tudjuk megvalósítani a fejlesztési célt.

Emellett egy Villány és Villánykövesd között vezető kerékpárútra is nyert a város támogatást. Úgy érzem, ez a beruházás szintén nagyon sok sebből vérzik és igen jelentős – még a Zöld Város projekt­nél is komolyabb – költségvetési hiánnyal bír. Itt is le fogjuk folytatni az egyeztetési köröket, keresni fogjuk a megoldási lehetőségeket, de ésszerű és racionális döntéseket kell hoznunk. A cél a megvalósítás, de azt is látni kell, hogy Villány lehetőségeit nem szabad romba dönteni azért, hogy egy ilyen pályázatot megvalósítsunk.

– A Szent István utca csapadékvíz-elvezetési problémáira is nyertek támogatást korábban. Ez a beruházás már előrehaladottabb állapotban van?

– Igen, november 7-én fog lejárni a közbeszerzési felhívás, akkor fogjuk látni, hogy milyen piaci szereplők és milyen feltételekkel érdeklődtek a kivitelezés iránt. Ehhez kapcsolódóan a Magyar Falu Programban pályáztunk útfelújításra, ám tartaléklistára került a beadvány. Emellett a Magyar Közút Zrt. a Fő utca jelentős részét fel fogja újítani. Mivel ezek nagyjából egy területet érintenek, az önkormányzatnak komoly feladata lesz ezeknek a munkáknak az összehangolása. Tehát lehetőség szerint ne akkor kelljen az utat feltúrni a zöld város projekt miatt, miután azt a közút felújította.

– Milyen egyéb tervei vannak a következő öt évre?

– Közgazdász végzettségem révén a racionális gazdálkodás lesz az alap. A város jelentős adóbevételi forrásait a lehető leghatékonyabban kell felhasználni és a legnagyobb hozzáadott értékű fejlesztéseket kell megvalósítani. Ezen kívül fontosnak tartom az önkormányzat és a lakosság közötti kommunikációt, ezért ha igény van rá, akkor a közmeg­hallgatás számát növelnénk, valamint a városi újságot is informálisabbá fogjuk alakítani. A civil szervezetekkel és a vállalkozókkal is élőbb, intenzívebb kapcsolatot fogunk kialakítani, ezért vállalkozói és civil kerekasztalt szervezünk, hogy az igényeket megismerhessük. A „több szem többet lát” elvét követjük majd, hiszen minél több javaslat eljut az önkormányzathoz, annál hatékonyabban tudunk megoldást találni az adott problémára. Nagyobb szerepet kell vállalnunk a közösségépítésben is, erre más települések, mint például Márok község példaként szolgálhat számunkra. Mindemellett úgy hiszem, a városmarketing terén is van mit fejlődnie Villánynak, ennek érdekében is sokat kell tennünk. Villány hírneve, presztízse eddig főként a helyi vállalkozók termékei által emelkedett, de fontos lenne, hogy Villány, mint város is hozzátegye a maga részét ehhez. Új turisztikai attrakciókban is gondolkodhatunk, de a meglévőkben is bőven van még potenciál.

Megalakult az új képviselő-testület

Szerda délután tartotta alakuló ülését a megválasztott villányi képviselő-testület. A polgármester javaslatára a képviselők alpolgármesternek választották dr. Kottlár Gábort, aki az általános alpolgármesteri teendői mellett a városüzemeltetési feladatokért is felelős lesz a következő öt évben. A képviselő-testület további tagjai Kretz Roland, Harasztovits Mihály, Mayer Éva, Ősi Mihály, valamint Takáts Gyula, a város korábbi polgármestere.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában