szponzorált tartalom

2021.03.16. 00:00

Szépül Tótszentgyörgy, idén is pályázni szeretnének

Sajnos az elmúlt években is folyamatosan csökkent a tótszentgyörgyi lakosságszám, ezzel együtt a gyereklétszám is egyre kevesebb.

PR-cikk

Más kistelepülésekhez hasonlóan Tótszentgyörgyön is csökkent a lakosság száma, 20 éve még körülbelül kétszázan laktak itt, mára alig 150-en vannak. A nyugodt falusi életre vágyva az elmúlt években német, belga és holland származású lakó is vett házat a településen, de most a járványhelyzet miatt ők sem tudtak a faluba jönni. A községben nem működnek civil szervezetek, a falu valamennyi programját az önkormányzat szervezi. Verkman János, Tótszentgyörgy polgármestere elmondta, tavaly a gyermeknapot még meg tudták rendezni, azóta azonban alábbhagytak a rendezvényekkel, a járványügyi korlátozások miatt.

A falu közterületeinek példás rendezettségéért tizen­nyolc közmunkás felel, illetve körülbelül háromnegyed hektárnyi területen zöldséget termelnek a dolgozók. A terményt egyrészt a lakók között osztják szét, másrészt a nagydobszai általános iskola konyhája is kap belőle, valamint ha marad, akkor értékesít is belőle az önkormányzat. Pár évvel ezelőtt megújult az orvosi rendelő és a játszótér is. Emellett szép tujasor díszíti a főutcát.

A községvezető elmondta, tavaly nem nyert egyik pályázatuk sem, bár tűzifa-támogatást kapott az önkormányzat. Mivel nagy területet kell karbantartani, ezért munkagépekre szerettek volna forrást szerezni, de nem jártak sikerrel. Az idén az önkormányzati út felújítására szeretnének benyújtani pályázatot, illetve annak a 152 éves háznak a felújítására, amelyből tájházat, faluházat szeretne kialakítani az önkormányzat.

Az elmúlt héten épp egy pályázatíró cég nézte meg az épületet, és elmondták, most van lehetőség pályázati úton 15 millió forint elnyerésére. A polgármester elmondta, továbbra is minden vágya, hogy ezt az épületet megőrizze az utókornak. Az ingatlanra nem csak ő figyelt fel, két évvel ezelőtt a Pécsi Tudományegyetem végzős építész hallgatói is átnézték a házat, az ingatlan papírjait is elvitték, hogy elkészítsék a felújításához szükséges terveket. A községvezető bízik benne, hogy a dokumentumok visszajutnak Tótszentgyörgyre, azóta ugyanis nem jelentkeztek a hallgatók.

Önerőből is fejlesztenek, ha nem nyernek támogatást

A falu mindennapos feladatainak ellátásában nagy segítséget nyújt a falugondnoki szolgálat, amelyet közösen tartanak fenn Molvánnyal. A falugondnok viszi a gyerekeket Nagydobszára, az iskolába és az óvodába, a lakókat az orvoshoz, segít a gyógyszerek kiváltásában és ha kell, akkor a bevásárlásban.

A pályázati lehetőségek mellett önerőből is igyekeznek fejleszteni, az orvosi rendelőt pár évvel ezelőtt saját forrásból újították fel, ezután a Magyar Falu Program keretében nyert támogatásból korszerű orvosi eszközökkel is felszerelték. Három éve is saját forrásból újították fel a falu játszóterét.

A település vezetői

A 150 lakosú település polgármestere Verk­man János, alpolgármester Fülöpné Török Tímea. A képviselő-testület további tagjai: Kirizs Tibor, Szabadi Zoltán és Kerti Béla. A Nagydobszai Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője Fitos Harri Gábor. Falugondnok Kállai Károly. Háziorvos: dr. Plank Gabriella, védőnő: Markula Adrienn. Az önkormányzat elérhetősége: 7981 Tótszentgyörgy, Fő út 55. Telefon: 73/348-017.

Az Árpád-korban több Szent Györgyről elnevezett falu is volt a környéken. Nevüket általában templomuk védőszentje után kapták. Valószínűleg e település is egykori temploma után kaphatta nevét. „Tót” előnevét pedig a 17. században a Felvidékről ide települt tót lakosairól kapta.

Az összeállítás

a Tótszentgyörgyi Önkormányzat

támogatásával készült.

Összeállította:

Rajnai-Zsíros Krisztina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában