PR-cikk

2020.11.07. 08:00

Teljesen megújul a városkép, nyárra befejeződhetnek a beruházások Sellyén

Jól haladnak a megkezdett beruházások Sellyén, október elején elindult a zöldváros projekt kivitelezése, de hamarosan teljesen megújul a régi sajtüzem területe is. Mindezek mellett az őszi fásítás is befejeződött, így a Petőfi utca már egységes képet mutat.

Elindult a zöldváros projekt kivitelezése, az önkormányzat TOP-2.1.2.-16-BA1-2017-00004 azonosító számú, „Élhetőbb, szebb, zöldebb város megteremtése az Ormánság szívében” című pályázatában a munkaterületet a kivitelező október elsején átvette, így a Bodonyi utcában már elkezdték a járdafelújítást, a Korongi téren pedig a sétányépítést. A beruházás első üteme december 31-ig megvalósul a Kiss Géza utca kereszteződéséig, majd tavaszig a Fürdő utcai kereszteződésig, nyáron pedig az Árpád utca végéig megépítik a gyalogutat a régi járda mentén. Új közvilágítást is kiépítenek, fásítanak, valamint többek között padokat, kerékpártámaszokat és szemétgyűjtőket is elhelyeznek a sétány mentén.

Ezekkel a munkálatokkal párhuzamosan zajlik, és jövő év nyarán fejeződik be a Korongi tér felújítása ugyanennek a projektnek a keretében. Itt egy játszóteret és egy felnőttsportparkot is kialakítanak. Piknikezésre is lehetőség lesz a téren, a zavartalan időtöltéshez a kerti pavilon, a piknikpadok és két új ivókút is hozzájárul majd. A lakosság és a beszerzett eszközök biztonsága érdekében pedig térfigyelő rendszert is kiépítenek. A projektben megépülő sétány összhangban van a sajtüzem területén megvalósuló beruházás során létesülő gyalogúttal, azonos a műszaki tartalmuk és a nyomvonaluk. A város ezen részét érintő fejlesztések összhangja bizonyítja, hogy a munkálatok mögött jól átgondolt településfejlesztési elképzelések húzódnak.

A sajtüzem területén is folynak tehát a munkálatok a TOP--2.1.1.-16-BA1-2017-00001 azonosítószámú projekt keretében. Itt egy sport- és multifunkciós létesítményt is építenek, ahova elsősorban kardió- és erőnléti edzésekre alkalmas berendezések kerülnek. Az épületet kamerával látják el, a költséghatékony üzemeltetést pedig napelemek segítik majd. A munkálatok novemberben befejeződhetnek, azután már csak a területrendezési és parkosítási feladatok lesznek hátra, amelyeket majd tavasszal végeznek el. A tervek szerint nyár elejére teljesen megújul az érintett terület, segítve ezzel a települési arculatkép javítását.

A két említett projekt megvalósításával egy, a főúttal párhuzamos, új tengely jön létre a városban, amelynek mentén már eddig számos fejlesztést vittek véghez, vagy éppen most dolgoznak rajta. Ezek közé tartozik a sportcsarnok, az iskola és az óvoda felújítása, a piaccsarnok és a kerékpáros út megépítése. Mindezeknek a pályázatoknak köszönhetően egy felújított, modern, biztonságos közterület fog a lakosok számára rendelkezésre állni.

Gömbakácok díszítik a Petőfi utcát

Mindeközben az önkormányzat folytatta a fásítást a városban, az őszi időszakra tervezett facsemete-telepítéseket éppen a napokban fejezték be a szakemberek. Ennek során a Petőfi utca északi oldalának fáit újították meg, csaknem hetven gömbakácot ültettek el. Ennek köszönhetően most már egyöntetű a településre bevezető Petőfi utca képe, hiszen mindkét oldalon egyforma gömbakác­díszfák adják meg az utcaképet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában