szponzorált tartalom

2021.05.12. 00:00

Több száz programot szerveztek Kisvaszar községben

A végéhez közeledik a kisvaszari önkormányzat által elnyert pályázati projekt, amely a községben mélyszegénységben élők felzárkóztatására irányult. A lakosoknak a program megvalósítói rengeteg rendezvényt kínáltak, ők pedig örömmel vettek részt ezeken az eseményeken.

Még 2017-ben nyújtotta be Kisvaszar község önkormányzata az EFOP-1.6.2-2017-00014 „Veletek-Értetek”, és a EFOP-2.4.1-16-2017-00009 kódszámú „Veletek-Értetek lakhatási alprojekt a szegregált élethelyzetek felszámolására” elnevezésű pályázatát. Utóbbira 200, előbbire pedig 180 millió forint európai uniós forrású támogatást nyert a kistelepülés. Mindkettő projekt a szegénységben élők, az úgynevezett leszakadó réteg felzárkóztatását szolgálja, s mivel a pályázati felhívást készítők komplexen gondolták a felzárkóztatást, így a két projektet egy időben kellett megvalósítani.

Bálintné Jauch Rita projektmenedzser elmondta, a „soft” elemeket – képzéseket, tréningeket, foglalkozásokat, programokat – tartalmazó projekt 2018. április elsején kezdődött, 16–54 éves korosztályból származó 90 fős célcsoporttal, akik számára első lépésként elkészítették az egyéni fejlesztési tervet. Ebben rögzítették az akkori életkörülményeiket, kompetenciájukat, képességeiket és problémáikat, tehát minden területen felmérték az állapotukat, amely után elkészítették azt a cselekvési tervet, amelyben összefoglalták, hogy milyen beavatkozások szükségesek ahhoz, hogy ezeknek a lakosoknak az életkörülményeit jobbá tudják tenni.

A projekt megvalósításában a kisvaszari községi önkormányzat mellett a roma nemzetiségi önkormányzat, a Kisvaszarért Egyesület, valamint a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vett részt.

Az önkormányzat vállalta a projektmenedzsment, a szociális munkások koordinálását, továbbá munkaerőpiaci tanácsadást, egészségfejlesztést, sportfoglalkozásokat, tanulmányi kirándulásokat szervezett. A roma nemzetiségi önkormányzat összesen 263 alkalommal valósított meg különböző hagyományőrző programokat, készségfejlesztő, tanulást elősegítő klubfoglalkozásokat. Népszerű volt a „Zenéljünk együtt!”, a hagyományőrző roma táncklub, „Főzzünk okosan!” program, amely azt mutatta be, hogy kevés pénzből is lehet finom és laktató ételeket készíteni. Ezen kívül tavaly egy balatoni tánctábort is szerveztek a résztvevőknek.

A Kisvaszarért Egyesület közösségfejlesztő, közösségépítő programokat szervezett, eddig összesen 446 alkalommal a három év alatt.

– Próbáltunk olyan foglalkozásokat kitalálni, amiről úgy gondoltuk, hogy érdekelheti a lakosokat – nem csak a célközönséget – és amire szívesen el is jönnek. Hasznos ismereteket adtunk, amelyek ahhoz segítették hozzá az embereket, hogy kevés pénzből hogyan lehet valami értékeset, hasznosat, praktikusat tenni – mondta a projektmenedzser.

Az önbizalom-erősítő foglalkozásokon például a megjelenésre, a külsőre fókuszáltak, és a résztvevők megtanulhatták, hogy kevés pénzből hogyan tudnak szép megjelenést alkotni. Ez hasznosnak bizonyul, ha állásinterjúra, vagy a gyermekük ballagására készülnek. A kézműves foglalkozásokon megtanulhattak horgolni és varrni. Megismertették őket a gyógynövényekkel is azért, hogy az általában ki nem váltott vény helyett tudják a gyógynövények fájdalomcsillapító, vagy gyulladáscsökkentő hatását hasznosítani. Volt olyan foglalkozás, amely az ajándékkészítésre irányult, itt megtanulhatták, hogy filléres dolgokból is meg tudják lepni a szeretteiket. Ezen kívül szerveztek a településen eboltást, rágcsálóirtást, megpróbálták a brikettálásra is ösztönözni a résztvevőket, hogy ezzel is csökkenthessék a költségeiket. Ezen kívül a nők 6 hónapra elegendő tisztasági csomagot kaptak, hiszen a nehéz helyzetben élőknek nagyon sokat számít, hogy menstruáció idején, havonta egy-két ezer forintot kell erre is költeni. A szervezők ezen kezdeményezése egyébként a minisztériumtól is pozitív visszajelzést kapott. Jogi tanácsadást is kaptak a résztvevők, illetve mivel a projekt megvalósítói a Máltai Szeretetszolgálattal is együttműködtek, hitelekkel, adósságrendezéssel kapcsolatos tanácsokat is kaphattak. A résztvevőknek igyekeztek a hivatalos papírjaikban is rendet tenni, ehhez dossziét kaptak az érintettek, továbbá az elektronikus ügyintézést is megmutatták nekik, ügyfélkaput nyitottak, vagy megismerték, hogy mit, hol és hogyan kell intézni.

Nagyon népszerű volt a gyerekeknek szervezett kick-box oktatás, melyet Sárközi Attila tartott, eddig 96 alkalommal, s bár a szervezők először féltek, hogy az itt megszerzett tudást rosszra használják a fiatalok, ez nem történt így. Aki rendszeresen eljárt az edzésekre, az megszerette a sportot, s ha a járvány nem szól közbe, versenyen is bizonyíthattak volna a résztvevők. Kétszáz alkalommal voltak egyéni egészségfejlesztési programok és szűrővizsgálatok is, valamint csoportos előadás is, amelyet dr. Orsós Zsuzsanna tartott. Ő és Sárközi Attila jó példát állítottak a projektben résztvevők számára, hiszen sorsuk által világossá vált, hogy a hátrányból is előre lehet jutni, szép karriert lehet felépíteni.

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság képzéseket szervezett a célcsoport számára, melynek köszönhetően konyhai kisegítő, kerti munkás, gyógynövénygyűjtő, festő, virágkötő képzettséget szerezhettek. Ezek szintén nagyon jó visszajelzéseket kaptak, a tanfolyamokon résztvevők büszkén vették át a bizonyítványukat.

Bizalommal fordultak a családok a szociális munkásokhoz

A projektben három szociális munkás, öt koordinátor, és számos szakember dolgozott.

– A résztvevők nagyon lelkesek voltak és örültek ennek a programnak, szívesen voltak együtt, jó közösségformáló ereje volt minden olyan programnak, ahol találkozhattak. A projekt egyik nagyszerűsége az volt, hogy rugalmasan tudtunk reagálni a szükségleteikre, vágyaikra. Felmerült például, hogy sokan ritkán járnak a falu határain túl, ezért elvittük őket kirándulni, és különböző közlekedési eszközökkel utaztunk, hogy azokat is megismerhessék. Örömmel tapasztaltuk, hogy ezeket a projektváltoztatásokat mindig pozitívan fogadta a minisztérium, és abból is lehetett következtetni az itt folyó példás munkára, hogy az ország más pontján zajló hasonló program megvalósítóit is hozzánk irányították – mondta az egyik szociális munkás.

– Egyikünk sem helybeli, de nagyon régóta, több mint húsz éve itt dolgozunk a településen, így hát nem ismeretlenül kerültünk a projektbe. Azt tudtuk, hogy a résztvevőknek kézzel fogható dolgokat ad majd a projekt, de nekünk szociális munkásként fontos feladatunk volt, hogy a gondolkodásukon picit változtassunk, hogy az erkölcsi normáikat más szemszögből láttassuk velük. Azt gondolom, hogy ebben sikeresek voltunk – mondta a munkatársa.

Hozzátették, fontos az is, hogy ebben a projektben a kezdetektől nem változtak a szociális munkások, míg más településeken a hasonló felzárkóztató programokban nagy volt a fluktuáció. Az itteni szociális munkások mostanra tiszteletbeli családtagokká váltak a célcsoportnál, hiszen bizalommal fordulhattak és fordulhatnak hozzájuk.

Az EFOP-1.6.2-2017-00014 „Veletek-Értetek”, kódszámú, az úgynevezett „soft” elemeket tartalmazó projektet a maradó források, és a járvány miatt elmaradó programok következtében a projektet meghosszabbították, június 30-án fejeződik be, így még egy-két programra, foglalkozásra számíthatnak a kisvaszari lakosok.

Hét új házat építettek fel, és négy ingatlant felújítottak

Az infrastrukturális fejlesztésekre elnyert alprojekt (EFOP-2.4.1-16-2017- 000092018) 2018. augusztus 14-én indult, ennek keretében hét új ingatlan és 4 épületfelújítás (nettó 265 ezer/négyzetméter becsült áron) valósult meg. A pályázat kötelezővé tette, hogy a szegregátumban és az integrált területen is létesüljön közösségi szociális funkciót betöltő helyiség. Ennek megfelelően Csillagpont létesült a szegregátumban, Csillagház pedig az integrált területen.

A Csillagpontban a felhívás szerint fürdésre, mosásra megfelelő helyiséget kell biztosítani, hogy azok, akiknek otthon nincsenek meg ezek a körülmények, igénybe tudják venni a szolgáltatásokat. Az integrált részen megépülő Csillagházban pedig egy közösségi teret kellett kialakítani, és természetesen akadálymentesíteni az épületet. Az elmúlt években ugyanakkor jelentősen megemelkedtek az építőipari árak, amelynek köszönhetően a hét ház megépítésére a legalacsonyabb árajánlat is 40 millió forinttal magasabb volt, mint amennyi pénz rendelkezésre állt, ezért a műszaki tartalmat átdolgoztatták, így szerződést tudtak kötni a hét ház megépítésére. A településen nincs vezetékes gáz, ezért fatüzelésű kályhákat szereltek a házakba.

Tovább bonyolította és másfél évig lelassította a folyamatot, hogy a Csillagpont kialakítására tervezett épület a pályázat beadásakor még állami tulajdonban volt, és ugyan kaptak rá ígéretet, hogy az önkormányzat átveheti, ez nem ment olyan egyszerűen. A szabály szerint csak akkor kapja meg az önkormányzat az ingatlant, ha 3 eredménytelen liciteljáráson túl vannak. A tervezett négy épületfelújításra – még az új házaknál történő műszakitartalom-módosítás mellett is – csupán 25 millió forint maradt, ami a jelenlegi árakat ismerve lehetetlen vállalkozásnak tűnt. A projekt koordinátorai ezért jelezték a minisztériumnak, hogy ez az összeg nem lesz elég, forrásemelést (24 millió forintot) kértek, melyet a magyar kormány október 6-án meg is ítélt. Ez annak is a jele, hogy minden eddigi munkájuk szabályszerűnek bizonyult, így április 30-án be is tudták fejezni ezt a projektet.

Szívvel-lélekkel dolgoztak az itt élő családokért

Kovács Mónika 2002-ben lett Kisvaszar polgármestere, és az első éves tiszteletdíját fel is ajánlotta a településnek, majd sok éven keresztül 50 ezer forint társadalmi megbízatásban végezte a munkáját. Mindenkinek meg szeretne felelni, ennek megfelelően nem is tudják tartani a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási idejét. A hét minden napján intézik a lakók ügyeit.

– Mindig azt gondoltam, hogy ezen a településen nagyon sok tehetséges gyerek van. Azért is vágtunk bele ebbe a projektbe, hogy a gyerekek lássanak egy olyan jövőképet, tisztább környezetet, amelyért a későbbiekben ők maguk küzdenek majd – mondta a polgármester. – Amikor átadtuk az egyik ingatlant, akkor az egyik anyuka mesélte, hogy a kislány egy hétig csak a fürdőszobában ült, hogy végre van víz. A községvezető elmondta, 2006-ban is elnyertek egy, a mostanihoz hasonló programot, és akkor is nagyon sokat vállaltak, kilenc házat építettek fel.

– Büszke vagyok a projekt megvalósításában részt vevőkre, hiszen szívvel-lélekkel azért dolgoztak, hogy ez a program eredményes legyen, és ne kelljen például a megemelkedett költségek miatt bármilyen kitűzött célt is feladni. Mindemellett nagyon büszke vagyok azokra a családokra is, akik szociális bérlakást kaptak, hiszen nagyon szépen, lelkiismeretesen rendben tartják az új otthonukat. Éppen ezért bánt nagyon, hogy az egyik ellenzéki országgyűlési képviselő megpróbálja befeketíteni ezt a projektet, és téves információk híresztelésével azt a látszatot kelteni, hogy itt bármit is szabálytalanul végeztünk – fogalmazott a polgármester. A rendkívül felelőtlen magatartása, és az alaptalan információk terjesztése óriási károkat okozott a kis faluban.

Az összeállítás a Kisvaszari Önkormányzat támogatásával készült. Összeállította: Rajnai-Zsíros Krisztina

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában