Hallgassa élőben!

Új lakásokba költözhetnek a sokgyermekes családok

Az elmúlt tíz évben jelentős változásokon esett át Siklósnagyfalu, mely egyrészt a falu látképén, másrészt az önkormányzat működésén is meglátszik. A közelmúlt és a jövőben várható fejlesztésekről Kosztics József polgármestert kérdeztük.

Ahonnan indultunk és ahova eljutottunk, aközött szemmel látható és érzékelhető különbség van – mondta lapunknak Kosztics József, Siklósnagyfalu polgármestere. A községvezető utalt arra, hogy jelentős hiány volt a költségvetésben, amikor a hivatalt polgármesterként átvette, most lényegesen jobb a helyzet, amely köszönhető azoknak a pályázati forrásoknak, támogatásoknak, amelyeket az elmúlt 10 évben az önkormányzat elnyert.


Az idén is el tudott indulni az oktatás a kisiskolában

– Minden településnek az a vágya, hogy a foglalkoztatást és az oktatást erősítse és olyan programokat indítson, melyek a közösséget erősítik. Ezért mi is sokat dolgoztunk, a 2012/2013-as tanévben indítottuk el a kisiskolánkat, melybe az elsőtől harmadik osztályig járnak a gyerekek. A szükséges gyereklétszám szerencsére mindig megvan, és a fenntartóval folyamatosan együttműködünk, hogy a további években is biztosított legyen a helyben történő oktatás. A tárgyi feltételeket mi biztosítjuk, a fenntartó pedig az oktatásról és a pedagógusokról gondoskodik – mondta a polgármester.

Sok közmunkás dolgozik a településen

A foglalkoztatásért szintén sokat tesz az önkormányzat, jelenleg 84 ember dolgozik a közfoglalkoztatási programban, ők a település karbantartásáért felelnek, valamint mezőgazdasági munkákat végeznek, hiszen igyekeznek sok mindent helyben megtermelni. Az elsődleges munkaerőpiacon nagyon kevés ember tudott elhelyezkedni, akiknek ez sikerült, ők Mohácsra, vagy a Beremendi Cementgyárba járnak dolgozni, a többi aktív korúnak a közfoglalkoztatás biztosít valamilyen megélhetést, valamint a mezőgazdasági idénymunkák, melyekből a környéken akad bőven.

Tovább javítják a lakhatási körülményeket

Az önkormányzat évek óta pályázik azért, hogy az itt élő családok lakhatási körülményei javuljanak. Ennek eredményeképpen 2014-ben egy európai uniós forrású pályázatot nyertek el, melynek célja képzések, foglalkoztatási programok, lakhatási körülmények javítása volt. A programban 8 új lakást tudtak építeni, és kettőt felújítani, ahová a családok be is költöztek. – Azok a gyerekek, akik ezekben a családokban nőnek fel és bekerülnek egy jobb lakókörnyezetbe, mindenki számára természetesnek vélt családi házba, jobb lehetőségekkel, reményeink szerint biztosabb alapokkal és értékrenddel kezdik majd tervezni a saját jövőjüket – fogalmazott Kosztics József.

Egy ehhez nagyon hasonló programban vesz részt jelenleg is a siklósnagyfalui önkormányzat a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság, az Új Esély Egyesület, valamint a helyi nemzetiségi önkormányzat közös szervezésében. Az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Program keretében „Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal” címmel indulnak ugyancsak képzések, közösségfejlesztő programok és az egészséges életmódra nevelő foglalkozások. A projekt infrastrukturális beruházásaira már korábban nyert az önkormányzat 200 millió forintot, ebből 3 új lakás épül és 3 lakást újítanak fel. Ide a hátrányos helyzetű célcsoportból 34 lakó fog beköltözni, így személyenként 12–15 négyzetméternyi életterük lesz. A polgármester bízik benne, hogy a beköltöző családok olyan körülmények között tudják majd felnevelni a gyermekeiket, hogy az megfelelő alapként szolgáljon számukra.

Képzéseket indítanak a foglalkoztatásért

Ami a foglalkoztatás elősegítését jelenti, igyekeztek olyan képzéseket meghirdetni, amelyek a későbbiekben megkönnyítik a programban részt vevők elhelyezkedését. A legnépszerűbb ezek közül a targoncakezelői képzés, melyre túljelentkezés is van, de emellett lesz közterület-karbantartó, mezőgazdasági képzés, illetve csontozó munkás tanfolyam is, mely ugyancsak hasznos lehet, hiszen a Mohácsi Vágóhíd rendszeresen hirdet állást. A képzéseken részt vevők a tanfolyam ideje alatt is kapnak juttatást, ami elősegíti azt is, hogy a 25 év alattiakat is be tudják vonni ezekbe a programokba. Számukra ez azért kedvező lehetőség, mert így kiküszöbölik az iskola elvégzése és az első munkahely közötti nehéz időszakot.

Az eredményeken túl sok feladat várat még magára

Az eredmények mellett számos olyan feladat van, melyet az önkormányzatnak mielőbb meg kell oldania. A községnek nincs temetője, ehhez mindenképpen szeretne az önkormányzat pályázati támogatást nyerni. Ezen kívül nagyon sok gondot okoznak a községben megjelent úgynevezett designer drogok. A használóik sok kárt okoznak, a közterületeken, parkokban rongálnak, ezért mindenképpen szeretnének drogprevenciós programokat is szervezni.

A település vezetői

A csaknem ötszáz lakosú község polgármestere Kosztics József. Alpolgármester: Kopnyik József, Jovánovics Tibor, külsős alpolgármester Petrovics Tibor. A képviselő-testület további tagjai: Ignácz Zorán és Kosztics Tibor Csaba. A roma nemzetiségi önkormányzat: Jovánovics Tibor (elnök), Ignácz Zorán, Kopnyik József. Siklósnagyfalu Alsószentmártonnal alakított közös önkormányzati hivatalt, amelynek székhelye Siklósnagyfaluban működik. Jegyző: dr. Tamás Gábor. Hivatalvezető: Ottó Krisztián. Jogtanácsos: dr. Martina Ildikó. Helyettesítő háziorvos: dr. Ginat Lior. Védőnő: Földi Mária. Házigondozó: Tesch Józsefné. Az óvoda megbízott vezetője: Tóth Tünde. Könyvtáros: Piroska Lőrincné. Az önkormányzat címe: 7823 Siklósnagyfalu, Kossuth Lajos utca 8/A. Telefon: 72/701-825.

Az idén is várható szociális tűzifa

Az önkormányzat az elmúlt években is részt vett a kormány által biztosított szociális tűzifa programban. Mint Kosztics József polgármester elmondta, az idén összesen 209 köbméter tűzifát nyertek a pályázaton. Csaknem 90 család igényelt tüzelőt és a képviselő-testület a napokban arról döntött, hogy minden igénylő másfél köbméter tűzifát fog kapni, mely remélhetőleg segítséget nyújt a téli hónapokban

Napokon belül elkezdődik az óvoda felújítása

A járvány minden településen váratlanul érte az embereket, a siklósnagyfalui lakosság is vegyesen fogadta a helyzetet, de a polgármester szerint összességében fegyelmezetten kezelték a lakók a védekezésre vonatkozó szabályokat, a karantént is betartották. A közmunkások a védekezés érdekében maszkokat kezdtek el varrni. Először a saját varrógépükkel, majd a munkaügyi központ által nyújtott támogatásból vásárolt varrógéppel is készítették a mosható szájmaszkokat. Kosztics József elmondta, ezekből nemcsak a helyi lakosságnak jutott, hanem a környező településeken élőknek is tudnak adni, valamint néhány kórházba és intézménybe is küldtek az elkészített védőeszközökből. Nagy probléma, hogy nincs orvosi rendelője a falunak, erre az önkormányzat pályázott a Magyar Falu Program keretében, ám az idén sajnos nem nyertek támogatást. Dr. Hargitai János országgyűlési képviselő közreműködésének köszönhetően az óvoda felújítására viszont nyert a község belügyminisztériumi támogatást, a munkálatok napokon belül meg is kezdődnek. Megújul a tálalókonyha, a csoportszoba és az óvoda udvara is.

Hozzászólások

pr-cikk
Műtárgy felújítások az Ős-Dráva programban
NYOLCADDÖNTŐ / 5 órája
Belgium–Portugália és Anglia–Németország a folytatásban
Az F-csoport lezárultával kialakult az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjének párosítása.
Gyász
A sors akaratát elfogadva, fájdalommal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy dr. NÉMETH BÉLÁNÉ Borbás Mária a Pécsi Postaigazgatóság nyugdíjas dolgozója eltávozott közülünk. Temetése 2021. június 28-án 13 órakor lesz a pécsi köztemető ravatalozójában. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik fájdalmunkban osztoznak, és a temetésen részt vesznek. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSÉPLŐ JÁNOSNÉ Doszpod Ilona belvárdgyulai lakos 82 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. június 25-én 10 órakor lesz a belvárdgyulai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZILAS ERNŐ dunaszekcsői lakos 86 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. június 28-án 10 órakor lesz a dunaszekcsői református temetőben, katolikus szertartás szerint. Külön köszönjük mindazoknak, akik őt utolsó útjára elkísérik és részvétüket bármilyen módon kifejezik. Gyászoló szerettei
Fájó szívvel tudatjuk, hogy MERLE DÁNIEL 19 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. június 28-án 13.30 órakor lesz a pécsi köztemető díszterméből. Kérnénk, hogy a részvétüket csak egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEF szigetvári, volt szulimáni lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 25-én 11 órakor lesz a Turbéki temetőben. A gyászoló család
Szomorú szívvel, megrendülve tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamám BALI JÓZSEFNÉ Mihály Anna 73 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 25-én 16 órakor lesz az erzsébeti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy SCHRAUB ANTAL 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 26-án, szombaton 10 órakor lesz a Mecseknádasd alsó temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BARTÓK JÁNOS olaszi (volt hásságyi) lakos, 52 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 24-én, csütörtökön a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a hásságyi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, nagypapánk, dédink HORVÁTH JÓZSEF BÉLA 90 éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2021. június 24-én a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a pécsi köztemető kápolnájából. Gyászoló szerettei
"Hosszú volt az út, mely véget ért, beteg szíve örök pihenőre tért." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédink MÁTYÁS NÁNDORNÉ Kalmár Mária volt görcsönyi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 24-én 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Telhetnek hónapok, múlhatnak az évek, szívből szeretünk, s nem feledünk Téged!" Fájó szívvel emlékezünk TRIKL GYÖRGY halálának 15. évfordulóján. Szerető családja
"Hiányod elviselni nehéz, és míg szívünk dobban, Te örökké benne élsz." Mindazokkal tudatjuk, akik ismerték és szerették, hogy GELENCSÉR JÁNOSNÉ (Rózsika) 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 23-án 15 órakor lesz a pécsi köztemető urnacsarnokából. Kérjük csak egy szál virággal búcsúzzanak szerettünktől. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy rokonunk TANTOS LAJOS nyugalmazott tanár helesfai lakos 98 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 22-én 14 órakor lesz a helesfai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet a temetésen résztvevőknek. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamánk DR. VÁRADI GÁLNÉ Kristóf Melinda életének 90. évében csendben elhunyt. Búcsúztatása 2021. június 22-én 13 órakor lesz a szederkényi temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédink CSÁSZÁR JÁNOSNÉ Szép Erzsébet 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. június 23-án 14.30 órakor lesz a pécsi köztemető nagy díszterméből. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek, gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei