hirdetés

2021.11.27. 00:00

Ünnepi díszbe öltözött Harkány városa

Különleges adventre készülnek Harkányban az idei évben. November 30-tól fedett korcsolyapálya, koncertek, esti mozik és vásár várja majd a városba érkezőket.

Hangulatos fényekben úszik a Kossuth Lajos utca is

Fotó: C. Z.

Ünnepi díszbe öltözött Harkány, a város karácsonyfáját ezúttal is a Kiss József Művelődési Ház előtti területen állították fel. Gellén Antal önkormányzati képviselő elmondta, a több mint 12 méteres fenyőfát Horváthné Priol Ágnes diósviszlói lakos ajánlotta fel, és a Harkányi Városgazdálkodási Zrt. munkatársainak segítségével, valamint Sárosi Mónika és Tarné Kele Hilda munkájának köszönhetően szerdán már fel is díszítették, csütörtökön pedig a város különböző pontjain helyezték el az ünnepi dekorációkat. Karácsonyi díszvilágítást kaptak az intézmények, a kandeláberek, a Xavin Hotel előtti szökőkút, a piac, a körforgalom, valamint a Kossuth Lajos utcán lévő fák is. A díszítés hétfőn a Zsigmondy sétányon folytatódik a korcsolyapálya építésével és a sétány környezetének dekorálásával. Az ünnepélyes adventi gyertyagyújtásokra – a katolikus egyház szervezésében – a szombatonként 17 órakor, illetve a vasárnaponként 10.30-kor kezdődő szentmise alkalmával kerül sor a katolikus templom előtt. A mai első gyertyagyújtásra is várják a lakosokat, és holnap délelőtt 10.15-től Iváncsits Tamás és Barátai (ITB ének­együttes) szentmisére hangoló áhitatára is.

Hangulatos fényekben úszik a Kossuth Lajos utca is
Fotó: C. Z.

Az adventi vásár mellé felállított fedett korcsolyapálya november 30-tól január másodikáig várja a korcsolyázásra vágyókat a Zsigmondy sétányon. Hétfőtől csütörtökig 16 órától 21 óráig, pénteken és szombaton 16-tól 22 óráig, vasárnap pedig 15 órától 20 óráig lesz nyitva, csupán december 24-én, 25-én, 26-án, illetve január elsején tart zárva. Minden hétköznap és vasárnap esténként egy-egy mozifilmet is vetítenek 18 órától. A szombati napokon a meghitt adventi műsoroké lesz a főszerep, 17 órától és 18.30-tól alkalmanként két előadó szórakoztatja majd a közönséget. December 4-én a Diximage Acoustic Band, majd Sasvári Sándor színművész a lányával, Sasvári Lénával adja elő adventi műsorát, december 11-én Trezor percek címmel Tatai Kata, Gaál Zsófia, Kusnyér Anna és Boros Luca énekel zongorakísérettel, ezt követően a Voisingers együttes lép színpadra, az ünnepeket megelőző utolsó szombaton, 18-án pedig Gráf Vivien és Kéméndi Tamás harmonikaművészek, majd a Vivat Bacchus énekegyüttes ünnepi koncertjére kerül sor. Az év utolsó napján Dj Duly és Dj Bara szilveszteri retró diszkója szórakoztatja a bulizni vágyókat. Emellett adventi vásárral is kedveskednek a helyi lakosoknak és a városba látogató, illetve itt pihenő turistáknak.

Felállították a Kovács Tamás helyi fafaragó által készített betlehemet Fotó: C. Z.

A programokat az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően tartják meg.

Sokéves hagyomány a házhoz menő Mikulás Harkányban Fotó: C. Z.

Idén is útnak indul tizenhat Mikulás, házhoz viszik a gyerekeknek a csomagot

Sokéves hagyomány Harkányban, hogy házhoz megy a Mikulás a tizennégy év alatti gyermekekhez. Az önkormányzati dolgozók, a polgármester, a képviselő-testület férfi tagjai és a fürdőigazgatók – összesen tizenhatan – ezúttal is piros palástot öltenek, és krampuszaikkal december 5-én, vasárnap 16.30-kor útnak indulnak, és személyesen viszik házhoz az általános iskolás korú gyermekeknek a város ajándékát, a mikuláscsomagot.

A tavalyihoz hasonlóan a járványhelyzet miatt a házakba ezúttal sem mennek be, a gyerekeket ugyanakkor ki lehet vinni a kapu elé, hogy személyesen vehessék át a csomagot. Aki nem szeretne kimenni a Mikuláshoz a ház elé, őt arra kérik, tegyen a kapura vagy az ablakba egy kis zsákot, amibe a város Télapói beletehetik a gyermeknek szánt csomagot.

Az idősekről most sem feledkezik meg a harkányi városvezetés, a 70 év felettiek a korábbi évekhez hasonlóan most is kapnak az ünnepek előtt tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot az önkormányzattól, melyeket december második hetében kapnak meg az érintettek.

Az összeállítás a Harkányi Önkormányzat támogatásával készült. Összeállította: Rajnai-Zsíros Krisztina.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában