2019.09.19. 12:00
Valenciában tanult az Erasmus+ segítségével
A több mint 30 éve futó Erasmus+ ösztöndíjprogramnak számos előnye van, fejleszti a nyelvtudást, az önbizalmat és az önállóságot is megtapasztalják általa a diákok. Esztergomi Gergely Valenciában töltött egy fél évet, a tapasztalatait az olvasókkal is megosztja.
Mostanra, úgy vélem, aki kicsit is jártas az itthoni egyetemi életben, elkerülhetetlenül belebotlik egy-két vicces vagy épp izgalmas Erasmus-sztoriba. Bennem eleinte, mint talán mindenki másban, csupán városok sziluettjei, nehézségek hegyei-völgyei rajzolódtak ki. Számomra egy nagyon kedves barátom gyakorlatias leírására volt szükség ahhoz, hogy a délibábok valódi színekkel teljenek meg, és a rögösnek tűnő úton is megleljem azokat az ösvényeket, melyek egészen Valenciáig, az Universidad Católica de Valencia egyetemig vezettek.
Igaz, ami igaz, nem voltam benne biztos, pontosan mit is várok majd kint töltött félévemtől. Persze, szerettem volna a középiskolában elsajátított spanyol nyelvtudásomat enyhén szólva is fokozni, mégis, ami leginkább vonzott, az maga a spanyol kultúra, s a több megbízható forrásból is kiemelkedőnek leírt, ottani egyetemi oktatás színvonala volt. S a szemeszter lezártával elmondhatom, várakozásaim mindkét esetben beigazolódtak. A spanyol légkör akarva-akaratlan, mint eltévedt porszemet szippantott magába, míg az általam is nívósnak ítélt, végzett kurzusaim oly módon szélesítették ki világfelfogásom perspektíváját, hogy csak visszatekintve érzem igazán, valahol, egészen mélyen más ember lettem. Egy olyan országban, ahol a lakosság büszkén viseli „a világ legboldogabb nemzete” megjelölést, e boldogság épp úgy jelen van az egyetem falai közt, mint a hétköznapokban vagy a kisboltokban.
Természetesen nehézségek azért bőven akadnak, bár belátásom szerint azok külföldi utazástól függetlenül is akadnak. Hiszen képzeljük csak el, ahogy elkezdjük egyetemi éveinket... Hol az iskola? Honnan lesz szállásom? Hogyan jutok el A-ból B-be? Kitől kérdezzek? Mennyibe fog mindez kerülni?! Na és mindezt idegen nyelven, egy olyan városban, amit csak a Google kék manuszával volt eddig alkalmam bebarangolni…
Azonban egyet sosem szabad elfelejteni: az Erasmus+ program alapjait olyan karakterekre helyezték, akik azért vannak, hogy segítsenek. S ezt meg is teszik szívesen. Összefoglalva tehát egy nehézséget tudnék igazán kiemelni: elengedni azt a fránya, amúgy is ingoványos egót, elfogadni, hogy ez a város nem az a város, s hogy itt bizony csak egy délutáni homokozásra ítélt, totyogós bölcsis vagyok, akinek még kézmosáshoz is meg kell rángatni valamelyik meglepően kedves dadus köpenyét. Na meg a szállás. Azt jól elszúrtam!
Amit a szállásról talán érdemes észben tartani (az árkategórián kívül), hogy legyen közel az egyetemhez! 225 euró a 8. emeleten, a tetőről egyenesen belemerülve a Földközi-tenger panorámájába? Ugyan, Gergő, ez kell neked! Bár valóban elbűvölően letaglózó volt kedvesemmel egy hajnali tea mellett, egy pokrócba tekeredve elnézni, milyen gyorsan is bukik elő a napkorong a rózsaszín hullámok mögül…
Ezen legrosszabb döntésem, olybá tűnik, egyben a legjobbnak is bizonyult – némi szerencsével. Valenciában a városvezetés valami oknál fogva fejébe vette, hogy az ő lakosságuk lesz a legsportosabb. Így a rengeteg workout-, foci-, baseball- és kosárpálya mellett mindent átszövő kerékpárutat is kiépítettek. Így a legmaradandóbb gyakori élményem pont a tekerés lett. Az egyetemről hazamenet, majd végig a 9 km hosszú, gyakran 500 m széles, gyönyörű Túria-parkon át egészen le a tengerig, majd a homokos tengerpart, s az alig öltözött spanyolok vibráló tömege mentén, jómódú marokkóiakat kerülgetve fel, a parttól csak egy köpésre bérelt szobámig.
Ugyanakkor az illatok, színek, szellők és szellemiségek csábításában sem szabad megfeledkeznünk az egyetemről, mert ő sem fog rólunk! Projektek, csapatmunkák, csapatban végzett projektmunkák, de annyi, hogy már oda sem nézek, ha gépelek! Katalógusok, ha kell, ha nem, házi feladatok(!), egy héten akár kétszer 2,5 órás kurzusok és idegen nyelv, idegen nyelv (volt kurzusom, amin akadt német, cseh, horvát, svájci, máltai, thaiföldi, olasz és magyar). Cserébe viszont – ha túlestünk az első két hónapra rúgó megrökönyödésünkön – idővel valóban magunknak érezzük mindazt, amit tanulunk. A kisdiákból seperc alatt nagydiák kerekedik, aki azon kapja magát, hogy komolyan veszik. Fontos tehát észnél lenni! De az Erasmust mindenkinek tiszta szívvel ajánlom. Mert megéri!
Te is kedvet kaptál? Kérdésed van? Tájékozódj a mobilitas.pte.hu/erasmus honlapon vagy írj az [email protected]. Őszi pályázati határidő: 2019. október. 20.
