szponzorált tartalom

2021.01.21. 09:32

Zenei humor, vidám tánc és ősbemutató a Pannon Filharmonikusok ünnepi hangversenyén

Január 22-én a pécsi zenekar adja a Müpa kultúra napi hivatalos hangversenyét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán 19.30 órai kezdettel. Az est programja tisztelgés közös értékeink előtt, megemlékezik Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságáról és zenei meglepetést is tartogat. Az élő közvetítés ingyenesen lesz elérhető – pontosan a koncert idejében.

 

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel tehát a magyar kultúra napján, a múlt és a jelen találkozásának lehetünk tanúi egy megemlékezéssel és három vidám hangulatú darabbal.

A jelen zenei értékeit a zenekar koncertmesterének, Bánfalvi Zoltánnak Capriccio – szóló csellóra és szimfonikus zenekarra című darabja képviseli, amely a jazzre és a filmzenére is számos utalást tesz és egészen személyes indíttatású.

A Capriccio-t Bogányi Tibor felkérésére írtam 2016-ban, a cím is az ő ötlete volt. A darab lényegében az akkor másfél hónapos kislányomról, Lucáról, és az ő álmairól szól. A cselló hatalmas hangterjedelmét, színgazdagságát, virtuozitását és többszólamú játékmódját kiaknázó mű megírása során a számomra legkedvesebb csellóversenyek szolgáltak mintául. A darab stílusa neoromantikus, a zenekar a szólistával egyenrangú partner, annak zenei anyagát inkább kiteljesíti, mintsem kíséri.” – mondta el a muzsikus-édesapa Bánfalvi.

A múlt emlékeinek sorát egy itthon viszonylagosan kevéssé ismert zeneszerző, a Bartók és Kodály szellemi örökösének tartott Veress Sándor Threnos – in memoriam Bartók Béla című művével nyitjuk. Veress a Bartókot, Kodályt követő magyar zeneszerző-nemzedék széles látókörű, nemzetközileg is elismert képviselőjének számít, fontos tanítványa és kollégája Bartóknak és Kodálynak. 1945-ben, Bartók halála után mások mellett őt is felkérték, hogy komponáljon zeneművet az alkotó emlékére.

Bartók Béla kedvelt Divertimento című műve szerepel következőként az est műsorán. A vonószenekarra készült mű eredetileg a concerto címet kapta volna, de Bartók végül a divertimento (szórakoztató zene) megjelölést alkalmazta. A harmadik tétel mutatja leginkább a divertimento-jelleget táncosságával, szerenádokra emlékeztető szelíd vidámságával.

Közös kulturális örökségünk másik örökérvényű alakja, Kodály Zoltán Galántai táncok című műve zárja a zenei programot.

A Pannon Filharmonikusok ünnepi hangversenyét Varga Gilbert vezető karmester dirigálja, az est ünnepélyességét emeli, hogy Bogányi Tibor vezető karmester is színpadra lép, most tehát csellóművészként köszöntheti a közönség az ősbemutató kapcsán.

Ajánljuk tehát mindenkinek ezt a hangversenyt, aki szereti a magyar zenét, és egy kis felvidításra, legalább lélekben táncra és zenei humorra vágyik a szürke téli napokban, az ingyenes hangverseny a PFZ honlapjáról és YouTube-csatornájáról, a Müpa honlapjáról elérhető.

Az előadás a MÜPA és a Pannon Filharmonikusok együttműködésében valósul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában