Friss hírek

2005.10.02. 18:13

Szerbiában haladást értek el a rendőrség megreformálásában

BAMA

Maurizio Massari, az EBESZ Szerbia és Montenegró-i missziójának vezetője úgy

értékelte, Szerbiában haladást értek el a rendőrség megreformálásában, de még

feltétlenül munkálkodni kell annak depolitizálásán, multietnikus jellegének a

megteremtésén, parlamenti ellenőrzésén és a felelősség rendszerének

tökéletesítésén, jelenti a Vajdaság Portál. Massari a Beta hírügynökségnek

adott interjújában elmondta, hogy feltétlenül szükséges a további

depolitizálás, mert a hatalomváltással cserélődik a rendőrség közép- és felső

vezető rétege, tehát nincs folytonosság, ami azért fontos, mert szavatolja a

professzionalizmust. Massari kijelentette, az utóbbi 4-5 évben Szerbia és

Montenegróban jelentősen javult az emberi és kisebbségi jogok állapota és

hozzátette, reméli, hogy az újságírók, a nemkormányzati szervezetek képviselői

és a kisebbségi csoportok elleni gondbaejtő egyedi incidensek "idővel

megszünnek". Massari megemlítette, az emberi jogok fejlesztésének egyik ,fontos

lépése az ombudsmanról nemrég elfogadott törvény, amelynek kidolgozásában részt

vett és meghozatalát majd öt évig szorgalmazta az EBESZ missziója is. "Egyrészt

elfogadtak bizonyos fontos törvényeket, amelyek a kisebbségek jogait rendezik,

létrehoztak olyan intézményeket, mint a kisebbségi nemzetiségi tanácsok és a

köztársasági nemzetiségi tanács, de egészében nagyobb haladásra van szükség"

mondta. Értékelése szerint a Vajdaságban a múlt évi feszültségek után

normalizálódott a helyzet, de még sokat kell tenni azért, hogy a kisebbségieket

beintegrálják a rendőrségbe, az igazságügybe és a helyi intézményekbe, a

Vajdaság Portál a Betára hivatkozva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!