Artvonal

Pécs | A március 15-i ünnephez méltón a magyar alkotók dicsőítésével indult csütörtökön a Pécsi Tavaszi Fesztivál. A három héten át több mint ötven programot felvonultató rendezvénysorozat nyitókoncertjét a hagyományoknak megfelelően a Pannon Filharmoniku
Különleges bulit tart a Carbohtronic március ötödikén a Szenes klubban, több szempontból is. Egyrészt nem feltétlenül szokás egy bulira teljesen új kinézetet adni a Szenesnek, másrészt bár a Carbothronic részéről mind Petya, mind Szabi régi szeneses, több
Folyik a visszaszámlálás, már nem kell túl sokat aludni ahhoz, hogy egy év eltelte után új 30Y lemezt hallhassunk. Az elmúlt napokban a 30Y próbatermének környékén jártunkban lehetőségünk volt belehallgatnunk az új anyagba és elbeszélgetni a zenekar két B
Baranya a 2007-es országos színháztalálkozó versenyprogramját válogató időszakban több mint tíz prózai színházpremierrel jelentkezett. Kérdés, hogy bejut-e valamelyik a pécsi döntőbe? Az esélyekről kérdeztük az érintetteket.
Nem először, de bizonyára nem is utoljára mutatta legújabb arcát a hazai humor Pécsen. A stand up comedy, azaz az egyszemélyes, sztorizgatós, poénsorjázó műfaj már nem ismeretlen errefelé – a Trafikban ezúttal három fiatal komikus képviselte.
Hogyan néz ki egy átlagos James Bond-film? Hősünk valamilyen tökéletesen lehetetlen küldetést teljesít, amit jelentősen megnehezít a mosolytalan gonosz, aki brutális, mint a hétfő reggel. Vannak persze nők is, először keménykednek, meg visszautasítanak, a
Ha a Kispál és a Borz valamire készül, annak az az első jele, hogy lecseréli a dobosát. Ezt eddigi pályafutásuk során négyszer tették meg. A csapat frontemberét, Lovasi Andrást az együttes új felállásáról, a személyes „másodállásairól”, no meg