Szentkuti Szintia

2019.11.06. 16:04

Szeretek verset és prózát mondani

Szentkuti Szintia vagyok, a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium 11.-es tanulója.

Leőwey Klára Gimnázium

Szabadidőmben sokat olvasok különféle könyveket, az irodalmi könyvekről kezdve a szakiratokig bármit, ami elsőre megragadja a figyelmem. Szeretek verset és prózát mondani. Két évvel ezelőtt elnyertem iskolánk egyik legrangosabb díját, a Leőwey díjat prózamondás kategóriában.

Mindezeken kívül a Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskola színjátszó csoportjának a tagja vagyok már lassan 4. éve, és imádom. Fontosnak tartom a kultúránk, hagyományaink megőrzését, és ápolását ehhez remek lehetőséget biztosít a Leőwey körtánckör, ahol különféle magyar tájegységek táncait sajátíthatjuk el, amit az idén is megrendezett, Helikon művészeti fesztiválon mutatunk majd be.

Azt már tudom, hogy izgalmas munkát szeretnék a jövőben. Valahogy mindig is vonzott a média, és ezt a pályázatot hatalmas lehetőségnek tekintem, hiszen ebből bármi kisülhet, és mindenre nyitott vagyok. Szeretem magam kipróbálni új dolgokban szóval kíváncsian várom az új kihívásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!